Kezdőoldal » Otthon » Barkácsolás » Honnan jöhet az áram lekapcsol...

Honnan jöhet az áram lekapcsolt biztosíték esetén?

Figyelt kérdés

Örököltünk egy két emeletes házat, amiben összetaknyolták a villanyt és olyan problémánk van, hogy ha az összes biztosítékot lenyomjuk, a középső szint több helyiségében is marad áram. Egyszerűen nem értjük hova lehetnek kötve ezek, honnan jön az áram.


Már két villanyszerelő is járt itt megnézni. Az első korrekt volt, mert közölte, hogy nem számított erre és csak a kiszállást kérte el (nem tudta megoldani néhány órán belül és mennie kellett máshová), a második pedig szétvágta mindenhol a tapétákat (a dobozok be vannak tapétázva), méregetett mindenfelé, húzkodta a kábeleket, ordítva anyázott mindenfelé, hogy még az utca is hallja, majd 6 órányi munka után közölte, hogy ezt nem vállalja el és kiszámlázott a semmiért 60000 Ft.-ot felmérés címszóval, a lakást meg itt hagyta undorító állapotban, hogy még a vezetékeket sem tömködte rendesen vissza a falba.


Ezek miatt szeretnék én magam utánajárni, hogy honnan jöhet az áram, de nem tudom hogyan kellene nekilátni a hibakeresésnek. Ha a dobozoknál elkezdem széthúzgálni a kábeleket és ilyen módon visszakövetni a forrást, akkor rálelhetek? Vagy ez így hülyeség lenne? Természetesen megjegyezném mi hova volt kötve és wagoval összekötném őket újra, tehát magába a rendszerbe nem nyúlnék bele, csak az áramforrást adó vezetéket szeretném megtalálni.



2021. nov. 11. 16:56
1 2 3 4
 31/37 anonim ***** válasza:
50%

Tavaly jártunk így.. Rokon..

Házat vett, 1-2 hónap múlva bővítés 32-re, szerelő szúrta ki, hogy valami sunda-bunda van.

Bejelentették, nem volt büntetés..

Hogy előző hogy-mint, nem tudom.

2021. nov. 11. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/37 anonim ***** válasza:
29%

Igy is ugy is kell ingatlan birtokbavetele utan erintesvedelmi es villamos biztonsagi felulvizsgalat. Kotelezo. Ott kiderul minden csibeszseg.

Arrol hogyan gyozodtetek meg, hogy ha lekapcsoljatok a kismegszakitokat, az elmenojuk feszultsegmentes? Hogyan mertek? Van ketpolusu feszultsegteszter a celra?

Feltolthetnel egy kepet az elosztotablarol es a merorol. Hatha valaki eszrevesz valamit.

2021. nov. 12. 00:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/37 anonim ***** válasza:
62%
Arrol is irhatnal par szot hogy az altalad leirt betuk milyen aramkort jelolnek szintenkent. Pl. 2A=2. emelet furdoszoba dugalj. 1C=1. emelet vilagitas. Igazabol nem relevans info, de segithet.
2021. nov. 12. 00:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/37 A kérdező kommentje:

Két hét múlva megyünk le megint. Kihívtam az áramszolgáltatót is, hogy nézzenek rá ők is. Ha nem járunk eredménnyel, akkor körbefotózok mindent.


Egyébként amik áram alatt maradnak az egy fürdő és két hálószoba az első szinten. Ezen kívül van még ott egy folyosó és egy kisebb tárolóhelyiség vagy nem is tudom minek mondjam (spájz avagy gardrób méretű és dobozok, tisztítószerek voltak beledobálva).

2021. nov. 12. 17:06
 35/37 anonim ***** válasza:
70%

Nálam egy lakótelepi panelben van úgy összegányolva a hálózat "gyárilag" hogy az egyik szobához 2 kismegszakítót kell lenyomni hogy áramtalanítva legyen a csillár.

A konyhában meg a hűtőhöz tervezett konnektorban ha be van kötve a földelés akkor "csíp" a hűtő...

2021. nov. 13. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/37 anonim ***** válasza:
81%
#35 Az azert van, mert a dugaljnal talalhato vedovezeto nem fold potencialon van, vagy nem folytonos. Ha kikotod a vedovezetot a dugaljbol, es a hutogep meghibasodik oly modon, hogy a villamosan vezeto burkolatra kikerul a halozati feszultseg, a vedovezeto nem fogja elvezetni a hibaaramot, azaz sem az aramvedo kapcsolo, sem a tukaramvedelem nem fog mukodesbe lepni. Akkor fog mukodesbe lepni mikor valaki hozzanyul, es "vedovezetove valik". Mielobb erdemes megcsinaltatni, hogy egy esetleges hiba eseten mukodjon az erintesvedelem.
2021. nov. 14. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/37 anonim ***** válasza:
59%
Kérdező, volt fejlemény az ügyben?
2021. dec. 29. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!