Lakás kiadással jó és rossz tapasztalataitok?
XVI kerületben a főiskola mellett van 2 szobás lakásom. Kiadtam előbb 2 lánynak akik a főiskolára jártak. Havonta egyszer mentem amikor a bérleti díjat kellett fizetniük, mindig előzetes megbeszélésre. Nem volt gond a lányokkal amíg az egyik úgy döntött, hogy a barátjával bérelnek egy másik lakást. Így ő elment. Helyette egy másik lány volt akit az ott maradt lány akart, hogy jöjjön. Mivel ő is rendes volt, így belementünk, hogy a barátnője költözzön oda. Ő viszont már borzalmas volt. Szomszédok állandóan panaszkodtak rá. Állatot vitt oda ami tilos volt. Azért sosem szóltunk ha magán életüket is élték vagyis időnként a barátjuk ott aludt. Ez nem volt gond, de nem költözhetett oda. (ehhez hivatalosan szerződést kellett volna kötni, mert az plusz embert jelent) A lánynak a pasasa odaköltözött, és állandó bulik, verekedések, balhék voltak. Sajnálatomra a másik lány is támogatta ebben, így kényszer kilakoltatással mindkét lányt elküldtük. A teljesen felújított lakást teljesen tönkre vágták, 3 havi rezsivel, lakbérrel elmaradtak. (ennyi idő kellett a hivatalos kilakoltatáshoz)
Azóta újra felújítottuk a lakást, de inkább üresen áll, de nem adom ki. Nekem sokba került
3.-nak.
Mindenre IS!
- felázott parketta
- összetört csempe a konyhában
- kutya kaparta ajtók
- összefurkált falak
- házilag gányolt fűtőtest
- leszerelt csapok
- ELTÜZELT PARKETTA!!!! Nem vicc!
- eladott bútorok
- foltos szőnyeg
- ELADOTT LAKÁS!!!!!
Bocs, megyek aludni, de reggelig írhatnám!
#4: Mi van? Kiadtad a lakásodat, a bérlő meg eladta? XD
Napasztmek XD írd már le, hogy ezt mégis hogyan?
Kizárólag közjegyző által kötött bérleti szerződést köss, amibe vedd bele a zálogjogot és az azonnali végrehajtást nem fizetés esetére. Mert az ügyvédnél kötöttel csak a bíróságon hozott (éveken át tartó tárgyalások után) határozattal lehet kérni a kilakoltatást vagy a végrehajtást. Addig meg, míg ez a hatarozat nincs, addig ott lakhat a lakásban. Mellesleg jelentsd be a NAV-nak, kapsz egy adószámot és évi minimális adót kell fizetni utána, de legalább hivatalos és nem kell rettegnek, hogy mikor jelentenek fel.
Egyébként, ha nem jelented be, akkor nem is tudod hivatalos útra vinni,ha nem fizetnek.
Úgy is mondhatnánk, bejelentés hiányában hajlamosabbak a bérlők nem fizetni, mert arra gondolnak, hogy nem viszed az ügyet sehova, hiszen azzal magadat is lebuktatnád.
Én is közjegyző előtt kötött szerződést javaslok. Ennek eleve van egy visszatartó ereje, másfelől viszont az előző által leírt helyett azonnali kiköltözési nyilatkozatot tennék bele. (tudod, kilakoltatási moratórium, stb., mert nem kerülhet az utcára...
És beletennék valami olyasmit is, hogy a tartozás nem évül el. (Alapból kb. négy év alatt elévül, ha addig nem sikerül behajtani, márpedig ez simán lehetséges, hiszen nincs (bejelentett) munkája, semmi nincs a nevén, viszont előbb-utóbb lesz.
Komolyan mondom, ismertem valakit, aki feketén dolgozott, és ha valamiért átutalni kellett neki pénzt, egy másik ember számlájára kérte az utalást, hogy ne vonja el a nav. Saját nevén meg persze semmi se volt. Viszont előbb-utóbb lesz gyereke, be kell jelentkeznie...
Nyilván nem azt mondom, hogy eddig kell várni, amíg pár százezredhez hozzájuss, hanem azt, hogy így megérti, hogy ezzel a trükkel nálad nem megy semmire, nem érdemes erre játszani.
Első vagyok.
Én közjegyző (és egy ügyvéd segítségével) írt szerződéssel adtam ki a lakásomat. NAV-nál bejelentve. A kaució letétbe amit bármikor leellenőrizhető az ügyfél részéről.
Olyan nincs, hogy azonnali kirúgás, mert a törvény szerint 30 napos felmondási idő van. Vagyis 30 nappal korábban jelezned kell ha ki akarod rúgni az albérlőidet. Ezért tartott nekem is 3 hónapig, mert amikor jeleztem, hogy el kell menniük, úgy döntöttek, hogy nem, és dobjam ki őket. (ezt csinálják, mert azt hiszik évekig tart a per, addig ingyen elvannak.)
Tartozásuk miatt, és az anyagi kár miatt bírósághoz fordultam. Első tárgyaláson nyertem, de fellebbeztek. Másodikon is nyertem, de hiába nem fizettek. Így Navhoz fordulva havi szinten levonták tőlük.
Hogy mit tettek tönkre? Nagyjából mindent.
padlószőnyeg, parketta,letépett tapéta, kiégett matracok ( a dohányzás tilos volt a lakásban) tönkretett bútorok. Ma sem értem a falba keletkezett nagy lyukat, hogy az hogyan, miért lett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!