Mikor mondhatom fel az albérleti szerződést?
Albérletben élek a párommal. Az albérleti szerződésben az áll, hogy 3 hónapos felmondási idő van. Kb 1 hónapja patkány van a lakásban ( nem ez az első eset mert a szomszédok is mondták, hogy évek óta ez van) a pincében is nyüzsögnek. Szóltunk a főbérlőnek aki csak annyit mondott: jolvan, írtsátok ki. Több 10000 ft-ot költöttünk már méregre, ragasztóra, fogóra stb de egyszerűen nemtudjuk kiírtani. Szétrágja a szegélyeket a cipőnket ruhát mindent. Félek is itt lakni hiszen mivan ha nekem támad vagy fertőzést kapunk el.. ?! Azonnali hatállyal felmondhatok?
Normális válaszokat kérek légyszives!
Mivel a patkányokkal való kötelező együttélés biztos nem szerepel a szerződésetekben, nem tartoznak a patkányok egy albérlet természetes tartozékának, így a jelenlétüket, illetve azt, hogy a tulaj semmit nem tesz annak az érdekébne, hogy ez megszűntesse ezt a tarthatatlan helyzetet, lehet a bérbeadó részéről szerződésszegő magatartásnak tekinteni.
Amennyiben pedig szerződésszegés áll fent a három hónapos felmondási határidő nem érvényes, és élhettek rendkívüli felmondással.
"Rendkívüli (azonnali) felmondás: Szerződésszegés miatti felmondás általában azonnal megtörténhet, tehát a felmondó levél kézhez vételét követő naptól vége lesz a szerződésnek. Mi kell ehhez? Bizonyítani a megtörtént szerződésszegést, és ténylegesen is eljuttatni a másik félhez a felmondó levelet. Ha bármelyik hiányzik, nem biztos, hogy jogszerűen sikerül majd a felmondás."
a patkányirtás ingyenesen megrendelhető, az közegészségügyi feladat. Bp-en:
tehát nem kell költenetek 10 ezreket. De persze a tulaj hozzáállása is érdekes...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!