Elhallgatott infók albérleti szerződés kötésekor. Mit tehetünk?
Családi ház albérlete, szuterén. Oké, hogy a panelházakkal ellentétben itt nincsenek kifüggesztett szabályzatok és házirend, de hogy a több hete tartó felújítás miatt még vasárnap se lehessen pihenni, egy filmet nyugodtan végignézni, mert baromira nem hallunk semmit, azért sok. Vagy én vagyok a kényes liba? És ami a legszebb: a felújítás -ami várhatóan több hónapig tart, mert a tulaj egyik fia családostól (feleség+2 gyerek) ide fog költözni, közvetlenül fölénk- nem lett közölve velünk, amikor ide jöttünk. Sunyi módon el lett hallgatva. Igazságtalannak érzem a dolgot. Lakik még egy srác a házban, szintén külön kis lakrészben, és ő is elmondta a tulajnak, hogy ez nem kóser, plusz a neveletlen kutyák állandó ugatása is zavaró. Erre a tulaj fia közölte, hogy majd ő "elbeszélget" a sráccal, ha nem tetszik neki valami. Mit lehet tenni ez esetben? A szerződést májusban kötöttük párommal, és 2016 májusáig szól. Ha előbb elmegyünk, nem kapjuk vissza a foglalót, ami 100.000 Ft volt. Esetleg az járható út lenne, hogy keresünk valakit a mi helyünkre, és ahogy kifizeti a kauciót, mi visszakapnánk a miénket? Persze ez csak egy elmélet. Minden választ szívesen fogadok, senkit nem pontozok le.
30N
" Ha előbb elmegyünk, nem kapjuk vissza a foglalót, "
Nem akarlak elkeseríteni,de szerintem sehogy sem kapnátok vissza ettől a társaságtól.
12:46
Ez jó gondolat, köszi!
Ez csak zavaró, de nem szabálytalan.
Bármivel lehet indokolni. Pl. hogy ti már ott laktatok, mikor ők eldöntötték a felújítást. Emiatt nem tudsz mit tenni, mert semmi törvénytelent nem csinálnak, pusztán csak idegesítő.
Engem is idegesítene, az tuti.
De gondolj bele, ha kiveszel egy lakást egy 10 emeletes panelban, nem fogod végigkérdezni a szomszédokat, hogy terveznek-e ilyesmit, és bármikor járhatsz ugyanígy. Jó eséllyel nem is tudod, ki lakik alattad/fölötted, de hallgatod a zajt hetekig, hónapokig. Sőt, sokszor évekig. Mert nem csak a felújítás jár zajjal.
A másik, hogy bárhol is van a házad/lakásod, ha majd sajátod lesz, és a város úgy dönt, hogy átépíti az egész környéket, na akkor aztán hónapokig, évekig fognak dübörögni a munkagépek, akkor sem nyithatod ki az ablakot, nem hallod a tévét, stb. Nem tehetsz semmit, ezzel jár a lakott terület. Nem tilthatod meg a felújítást, és azt sem mondhatod, hogy halkabban üssön a kalapáccsal.
A másik a kutyaugatás. Nekem 3 kutyám van, néha én is idegbajt kapok, ha nem bírják abbahagyni. De a másik oldala meg az, hogy igazi házőrzők, és bármit látnak/hallanak, ugatnak. Ide biztos nem jön be idegen. Szóval ez megint olyan, hogy aki családi házas környezetben él, az viselje el, mert a kertes környékhez hozzátartozik a kutyaugatás. Meg a flex. Meg a szomszéd slambucának a füstje, ami a frissen mosott ruhákra száll.
Amúgy az eredeti problémára visszatérve, olyan nagyon sokáig csak nem tarthat, ha maga a ház már áll és lakható. Mégis mi történik benne, ami több hónap? Fő falakat nem fog leverni, max néhány gipszkarton falat állít fel. Vagy beépített bútorok készülhetnek. Esetleg burkolás: csempe, lambéria, járólap.
Én egy építkezésnél el tudok képzelni hónapokig tartó zatjt, de felújításnál, főleg ha belső, nem. Ne haragudj. D a belső felújításokat szerintem eltúlzod. Lehet jönnek-mennek a melósok, de egy másik szinten, és attól tévézni azért lehet.
A festés, a burkolás, esetleg villanyszerelés, ezek nem olyan elviselhetetlen zajjal járó tevékenységek. Többnyire mind csendes, és 1-2 hét alatt vége.
Én is nagyon antiszociális vagyok, nem szeretek másokhoz alkalmazkodni. De egy minimális szinten el kell viselni, neked meg főleg, hisz albérletben vagy. Ott nem azt fogják nézni elsősorban, hogy neked jó legyen. Ott ők a tulajdonosok, a saját érdekeiekt tartják szem előtt.
Ha egyszer lesz egy nagy házad, amit részben kiadsz, te sem fogod elhalasztani a felújítást, vagy nem fogsz halkabban közlekedni, mert az albérlőd alszik.
ügyvéd???
Mégis mire? mert felújítja a tulaj a saját házát?
kiröhögik...
úgy látom, kérdező, mi épp egy idősek vagyunk. 30 évesen egy ilyen tanácsot még meg is köszönsz? szerintem nagyon naiv vagy. joga van felújítani.
amúgy meg persze, menj csak ügyvédhez, lehet nem a képedbe röhög, mert ír egy levelet a tulajnak, hiszen te kifizeted. persze attól ő nagyon jól tudja, hogy ez semmire nem jó. és a tulaj biztos díjazni fogja, igazi öröm lesz a hátralévő időt ott eltölteni. ezután biztos nem akarja majd minden lehetséges eszközzel megkeseríteni az ottléteteket. nehogy véletlenül azon a szinten romoljon el a fűtés -20 fokban, vagy nehogy a kiteregetett tiszta ruhádra öntse rá véletlenül a használt étolajat.
na most akkor ahhoz kell ügyvéd, hogy elhallgattasd őket, mert téged zavarnak, vagy ahhoz, hogy idő előtt felbonthasd a szerződést? Mert ha az utóbbi, akkor egy határozott idejű szerződést csak közös megegyezéssel lehet felbontani.
ő meg hülye lenne eltekinteni a pénztől, szerintem. ha nem megy bele a felbontásba, és te eljössz, és onnantól nem fizetsz, akkor cserébe ő is perelhet, mert kárt okoztál neki.
olyan ez, mint a munkaszerződés: ha idő előtt eljössz, és határozott idejű szerződésed volt, a munkáltató követelheti a fennmaradó időre, hogy fizesd meg a saját munkabéred. ebben az esetben hiába nem vagy ott, kérheti, hogy fizesd ki a hátralévő x hónapra az albérleti díjat, amitől ő elesett. és nem csak hogy kérheti, a bíróság meg is fogja neki ítélni. ha te meg azzal érvelsz majd, hogy muszáj volt eljönnöd, mert nem tudtál tévézni, megint csak furcsán fognak rád nézni. ilyen a társas együttélés.
egyébként az én párom is éjszakázik, kb. a munkaideje felét, azaz havi 2 hetet. ő is délelőtt alszik, kb. reggel 7-re ér haza, és kb. délután 1-2-kor ébred. és őrá sincs tekintettel senki, a szomszéd motorral indul munkába, amit bőget, mert sz..r a motorja, és alig indul be. jön a postás, és nyomja a dudát, mint az állat, hogy otthon van-e valaki. figyelj, ha mindig mindenki odafigyelne arra, hogy más tudjon aludni, akkor az egész világon napi 24 órában csendnek kellene lennie, mivel mindig van olyan, aki dolgozik, ezáltal mindig van olyan, aki alszik.
mentősök, rendőrök, gyári munkás műszakoló emberek - kb. minden második házban lakik valaki. vagy csak egy nyugdíjas, aki pihenne. akkor soha, de soha nem lehet sehol felújítás, fúrás, kalapálás, útépítés? továbbra is tartom, hogy ez nem olyasmi, amit be kell jelenteni, vagy amire engedélyt kell kérni. ehhez joga van. te csak azt fújod, hogy nem szólt előre. te kérdezted, hogy tervez-e ilyesmit? lehet eszébe sem jutott, hogy ezen bárki ennyire felhúzza magát. ez egy szükséges rossz, amit el kell viselni.
ha neked lesz egy saját házad, hagyod leamortizálódni, tönkremenni, nehogy másokat zavarj? gondolom a másik oldalról már nem nézed a kérdést.
egyébként a 90-es években az apukám is műszakba járt évekig, és akkor panelban laktunk. na ott pont mindenki lesz...rta a szomszédot, trappolt, kótogott, üvöltött, bömbölt, hangos tévé, minden, amit el tudsz képzelni. de vagy alszol, vagy idegbetegen és hulla fáradtan mész be dolgozni, aztán a gép majd jól bedarálja a kezed. az apukám akkor azt mondta, aki fáradt, az fúró mellett is tud aludni.
1. simán felmondasz és buktad a kéthavi kauciót. (nem foglalót)
2. Tudod bizonyítani, hogy a lakás rendeltetésszerű használatra alkalmatlan. Akkor rendkívüli felmondással élhetsz.
-A kutyák meg voltak a szerződéskötésnél is. Várható volt, hogy nem nyávogni fognak. Ez könnyen letesztelhető még szerződés szerint is, de a szomszédok is megmondták volna, hogy mennyire ugatósak.
-N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!