Úgy gondolom, hogy a bérbeadó nem adózik utánunk. Igazam van? (többi lent)
60-ért bérlünk lakást hárman, harmadolva, de ennek befizetéséről soha nem kaptunk számlát.
A párom szerződött, mint bérlő, én tanúként írtam alá. A lakásban hárman vagyunk, természetesen a tulaj tudtával és beleegyezésével, de kizárólag csak egyikünkkel akart szerződni. Hármunk közül csak én vagyok ideiglenesen bejelentve a címre, szintén a tulaj előzetes engedélyével.
Egyre több a probléma (a tulajjal is, de legfőképp az egyik szomszéd miatt, aki szintén az ő bérlője), ezért fontolgatjuk, hogy még augusztus-szeptember környékén elköltözünk (amivel még nem telik le az egy év, tehát elviekben bukik a kéthavi kaució).
Jól gondolom, hogy nem fizet utánunk adót?
Ha így van, akkor következmények nélkül megtehetjük, hogy elköltözünk "lelakva" a kéthavi kauciót, bérleti szerződés ide vagy oda?
Köszönöm a választ!
Ezekből az infókból még még nem jön ki az, hogy nem adózik.
Számlát nem kell adnia, és ha van szerződés, (amit szintén elég 1 fővel megkötni) és neked is engedélyezte az ideiglenes bejelentkezést, attól még fizethet adót. Azt, hogy ti a szerződés előtt akartok lelépni annak semmi köze, hogy ő adózik vagy sem.
Egyrészt nem tudom honnan szeded hogy nem adózik utánatok, megmutatta az adóbevallását?
Másrészt köt a szerződés és elköltöztök idő előtt akkor természetesen buktok mindent.
# 2/5 Időpont ma 14:19
Nálunk azt mondta a tulaj,hogy adózni fog,de a szerződésben ki van kötve,hogy nem jelentkezhetünk be :D Akkor most mi van?
Kérdező. A tulaj nem biztos,hogy hagyja, hogy lelakjátok,hisz az neki nem üzlet. Fizettek rendesen vagy mentek. A szerződést kell elolvasni.
NEkünk úgy van benne,hogy ha határozottra kötöttük volna,akkor ha abban megszabott idő előtt elmegyünk,akkor a kaució bánatpénzként ott amrad a tulajnak. SZó nincs arról,hogy lelakható.
Maydy4
"Nálunk azt mondta a tulaj,hogy adózni fog,de a szerződésben ki van kötve,hogy nem jelentkezhetünk be :D Akkor most mi van?"
Sok tulaj - még ha adózik is az ingatlan bérbeadás után - ódzkodik bejelenteni még ideiglenesre is a bérlőket, mert szerintük így nehezebb kirakni őket az ingatlanból, ha bármi gond van. Arról nem is szólva, ha fél/egy év után megszűnik a szerződés, és költöznek a bérlők, a tulajnak kell a kijelentéssel bajlódnia, hogy ne rajta keresgélje adott esetben a hatóság a bérlőt öt évig. Ugyanis ők valahogy "elfelejtenek" szólni az önkormányzaton, hogy már nem az adott címen élnek.
Maydy4 nevű felhasználó
Valószinü ismeri a piaci szereplőket :DDDD
Ha nem tetszik költözzél szállodába és jelentkezz ott be :PPPP
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!