Hogyan érhetném el, hogy a párom "haverja" jövőre elköltözzön? Nem lakhat örökké velünk. (hosszú)

4 éve lakom albérletben, több helyen is laktam, sok különböző lakótársam volt már. Aztán a páromnak lett egy lakása, ahova én is beköltöztem, ennek immár másfél éve. Csakhogy itt nem ketten lakunk. Egyetemisták vagyunk még egyébként. 3 szoba van, ebből a nagyban lakunk ketten, a másik kettőben egy-egy lakótárs: egy fiú és egy lány. A lány csak pár hónapra költözött be, meghatározatlan időre. Vele is vannak gondjaim (rosszul használta a wc kefét, és fertőzést kaptam emiatt, meg folyton búgva énekel), de tudom, hogy legfeljebb ebben a tanévben kell elviselnem, utána úgyis elköltözik.

A nagyobb bajom a sráccal van, nevezzük most "Lajos"-nak. Ő már azóta együtt lakik a párommal mióta elkezdték az egyetemet. (előtte nem ismerték egymást) Egy szakra járnak, évfolyamtársak. Mondjuk úgy, hogy "haverok", a viszonyuk barátságnak nem nevezhető, teljesen más emberek, más értékrenddel, csak azért vannak jóban, mert együtt laknak, és csak felszínes dolgokról beszélgetnek.

Na most, a párom idén már diplomázni fog, Lajos viszont még a képzés felénél sem tart annak ellenére, hogy elvileg évfolyamtársak, és ő ezzel a tempójával még évekig egyetemre fog járni. Én viszont szeretném, ha jövőre elköltözne végre, mert szeretném, ha ő és a csaj helyére a jövőre elsős húgom és a barátnője költöznének.

Lajossal ugyanis több problémám is van.

Egyrészt rettenetesen igénytelen. Nem takarít, maga körül egyáltalán nem, esetleg néha beveti az ágyát, a konyhában néha, azért, hogy ne haragudjak (ezt mondjuk értékelem). Kb. kétnaponta azért fürdik, de nem használ dezodort, és erős testszaga van, ami gyakran belengi az egész lakást. Nincs fogkeféje, és nincs is igénye rá, hogy legyen. Soha nem csukja be az ajtaját, még éjszakára sem, így az embernek olyan érzése van, mintha folyamatosan figyelnék. Egész nap semmit nem csinál, csak fekszik, gépezik meg alszik, nem tanul, és ha unatkozik, akkor magában iszik.

Velem egyébként rendes, de nem szeretnék örökké vele lakni. Márpedig most úgy tűnik, hogy örökké suliba fog járni, és örökké nálunk kell, hogy lakjon... A párom ugyanis sajnálja, mert nincs egyetlen haverja/ismerőse/barátnője se rajtunk kívül (mivel egész nap itthon ül), és, hogy hová menne szegény. Egy évig az egyik kis szobában laktunk ketten, ő meg a nagyban, mert nem mertünk szólni neki, hogy jó lenne cserélni, merthogy szegény Lajos...

Hétvégi havernak jó lenne, de már nagyon unom a vele való együtt élést, mindig bezárkózom a szobába, hogy ne kelljen 0-24 egy légtérben lennem vele. Nem igazán van egyébként közös témánk sem, az értékrendünk az meg még csak halvány foltokban sem egyezik. Én szeretnék egy cicát is, de nem lehet, mert ő nem szereti a macskákat. A közös helyiségekben található tárgyakat is sokkal óvatosabban használom, mert mindig félek, hogy a lakótársak mocskos baktériumai vannak rajtuk. Rajtam kívül senki nem takarította ki pl. a fürdőt soha. De ha csinálnák is kontár módon tennék, pl. a konyhában sem szeretem ha takarítanak, mert a mosogatószivaccsal törlik le még a kukát is, pedig mindenre van külön szivacs. Annyira szeretnék már biztonságos higiénában élni a párommal. A hugommal meg a barátnőjével viszont nagyon jóban vagyunk, és ők tiszták és normálisak.

Hogyan tudnám elérni, hogy Lajos végre elköltözzön?