Egy kicsi garzont szeretnénk bérelni a barátommal. Kb mennyi pénzből jöhetünk ki? (Budapest)
Tudom, hogy vannak hirdetőoldalak, ahol utána tudok nézni az áraknak, de én olyanoktól szeretnék választ hallani, akik éltek már hasonló lakásban és van személyes tapasztalatuk. A hirdetők sokszor lefelé kerekítik az árakat a rezsinél. :)
Szóval, a barátommal most szeretnénk összeköltözni. Még egyikünk sem élt albérletben (ő eddig kollégiumban, én a szüleimmel), ezért nincs tapasztalatunk a keresgélésben. Mivel nincs sok pénzünk, egy kicsi, egyszobás garzont szeretnénk bérelni (lehetőleg galériával, de ez nem alapfeltétel). Nagyjából bútorozottnak kellene lennie, bár a kisebb holmikat be tudjuk szerezni. Az elhelyezkedésnél annyi lenne fontos, hogy ne a legkülsőbb kerületekben legyen, a belváros 30-35 percen belül (tömegközlekedéssel) legyen elérhető. Nem kell hiperszuper lakásnak lennie, de azért ne legyen teljesen lelakott, igénytelen.
Szerintetek így mennyi pénzből jöhetnénk ki a legolcsóbban? Élt valaki ilyen kis lakásban? Mennyi volt a költség? Köszi előre is!
20-30 bérleti és legalább ugyanennyi rezsi. A rezsi nagyon változó lehet, van, ahol pl. a közös költségben benne van a víz, van ahol nincs, de mégis elég sok a kk., a fűtésben is tízezres különbségek lehetnek módszertől függően.
2 barátnőm is garzonban élt az egyetem alatt, a 20-30 rezsit ez alapján írom.
Első: 20 ezres bérleti díj hol van?? Vagy fejenként írtad vagy nem kiadó lakásra hanem szobára gondolsz?
Bútorozatlan lakást külsőbb részen lehet találni 30-35 ért plusz rezsi. Na de 20 - ért??
Utolsó! 45-ért ne is haragudj, de baromság volt garzont kivenni. 50-ért már 2 szobásat lehet kapni normál helyen.
Örülök neki hogy te ilyen okos vagy. Nekünk első közös lakásnak ez jó volt, örültünk, hogy együtt lehetünk. Az 50 az pedig nem 45, valamint a nagyobb lakásnak a rezsi is több valószínűleg. Most váltunk, szintén 45 lesz de két szobás nagyobb lakás, a rezsit meg majd meglátjuk. Mondjuk nem 7 ker de nem is bánom, nem szeretem ezt a büdös belvárost.
"A hirdetők sokszor lefelé kerekítik az árakat a rezsinél"
Erre vannak a csekkek és a szemed :)
"Erre vannak a csekkek és a szemed"
Na meg pl egy elektromos bojler rengeteget fogyaszt. Okosan beallitva a hőmérséklet, nem a legforrobb vízben fürödve és azt is gyorsan akkor több ezerrel kevesebb lesz a számla hó végén. Egyedi szabályozható fűtés esetében is több ezer a különbség takarékos és pazarló használat esetében. Ezért is nehéz ez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!