Más is eléggé felháborítónak tartja, hogy (egyetemista) fiúként mennyivel nehezebb albérletet találni mint lányként?
Fiú vagyok, 20 éves, másodéves egyetemista. Egyszerűen nem tudok lakhatást találni, amivel nem kell egy vagyont fizetnem.
Itt nem arra gondolok, hogy meglévő lány bérlő keres másik lányt az albérletbe. Viszont az üres lakás hirdetések szerintem bő többsége majdnem, amit látok facebookon, oda van írva hogy csak lányoknak.
De a társbérlős hirdetések is ,akik társat keresnek, azok is gyakorlatilag csak lányok, akik, ahogy mondtam, érhethetően lányokkal akarnak lenni.
Magánkolikat is néztem, így már nem meglepő, hogy egy- és kétszemélyes fiú szobák (pl Körúti kollégiumok) tömve vannak és hely sincs.
Nem azért hogy itt ranteljek, meg ez nem a lányok hibája (természetesen...) de alig tudok budapesti lakhatást találni. Facebook csoportokban nem egy bejegyzést láttam erről, pl anyukák is írtak, hogy lányuknak pár nap alatt találtak lakást, fiuknak meg alig.
Sztereotípia alapján így nem lehet mit tenni, de azért ez szerintem már felháborító. Nem tudom elhinni, hogy egy huszonéves egyetemista srác elmegy albérletbe és az egész helyet szétszrja meg tönkrevágja.
Én például patyolat tisztán tartom a környezeteme, nővérem meg pl úgy él mint egy disznó.Rengeteg lányt ismerek aki wc tisztítót sem látott még, stb.
Más egyetemista srác is így érez ezzel, vagy csak én? Alapból nevetséges a budapesti albérlet helyzet, akinek nem apu anyu fizeti a budai légkondis albit (ezt nemtől függetlenül) alapból alig tudja megtenni az albérletet, nem hogy így...
#kérdező
A férfiak így vannak kódolva, hogy a lányokkal kedvesebbek...
Keress meleg főbérlőt, és akár ingyen is kiadja Neked!
Adj fel egy hirdetést meleg oldalakon, hogy nagy es vastag farkú, diáksrác ingyen albérletet keres!
Rengeteg jelentkező lesz.
Max néha lesz..p. Túléled es sporolsz, rezsivel együtt havi 200ezret. Es diszkréten vihetsz fel barinőket is a lakásba
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!