Kiadó lakás,ház Borsod Abaúj Zemplén megyében?
Sziasztok!
Az életem sajnos nagyon rossz irányt vett az utóbbi hónapokban. Fél évvel ezelőtt még a második gyerkőcöt vártuk a férjemmel,nagyon jól megvoltunk,úgy éreztem nagyon szerencsés vagyok,mert ha nem is tökéletes minden,de ott vagyunk egymásnak.Szeptemberben elvetéltem,rá kéthétre a férjem elmondta,hogy megcsalt, bár akkor még csak így mondta, szórakozott az egyik kolléganőjével,de csókon kívül más nem történt, és az sem jelentett semmit.Aztán hamar kiderült,hogy ennél azért többről volt szó,és hogy viszonyt folytat ezzel a személlyel,amit nem is állt szándékában befejezni,és ahogy egyre jobban belegabajodott az ügybe, úgy távolodott el tőlem és a lányunktól.Megpróbáltam mindent,hogy megmentsem a családunkat a széthullástól,de a férjem teljesen elvakult,mindenképpen szabadulna a köteléktől,ami hozzánk köti.Elakar hagyni minket.
Szörnyű volt ez az öt hónap, ami azóta eltelt.Úgy érzem nem tudnék itt maradni,ahol együtt közösen éltünk,és minden arra az időre emlékeztet,amikor még egy családot alkottunk.Illetve azok,amik történtek közben, alaposan rányomták a bélyegét mindenre,megutáltam ezt a helyet,és igazából attól is félek,hogy bármikor összefuthatnék velük, vagy bármely családtagjukkal.Ezenkívül pedig szégyellem is az egészet.A személy,akire lecserélne minket, egy idősebb, szépen fogalmazva férfifaló nő,két gyerekkel, az a fajta,akit mindenki lenéz a rokonságával együtt,piszkosak és a romlott,erkölcstelen életvitelükről ismertek.
Szégyellem,és nagy szívfájdalom számomra,hogy egy ilyen alak többet ér a férjem szemében, mint a családja, gyereke.
Egyszóval nincs itt maradásom tovább,szörnyű rossz érzéseket kelt bennem ez a hely,és az emberek.Szeretnék kiszakadni innen,valahová,ahol nem ismernek,és mi sem ismerünk senkit.Új hely,új környezet, ahol nem emlékeztet minden folyton arra,ami történt,és ami elveszett.
Az lenne a kérdésem,hol találhatnék kiadó házikót, magam és a lányom számára (10 éves) Borsod Abaúj Zemplén megyében?Miskolc,és hasonlók kizárva,megfizetni sem tudnám egyedül,illetve valami nyugodtabb,"kisvárosiasabb",
akár falusias hangulatú helyre gondoltam.
Megköszönöm,ha tudtok segíteni.Aki nem a kérdésemre válaszolna,legyen szíves görgessen tovább!Köszönöm, ha elolvasod és válaszolni is tudsz rá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!