Hogyan oldanátok meg?
Nem fogjuk tudni betartani az albérletünkben a felmondási időt. A szerződésünkben az van, ha szerzünk a helyünkre ugyanolyan feltételekkel bérlőt, akkor ettől el lehet tekinteni, a tulaj viszont nem akarja kiadni tovább a lakást, így viszont kifizettetné velünk az egész évet.
Mi jeleztük neki, hogy idén már saját lakásba mennénk év elején, azt nem tudtuk ugyan valóban megmondani, hogy pontosan mikor
Ha határozott egy évre szól a szerződés, akkor ki kell fizetni az egy évet és bíróság is meg fogja ítélni neki.
Felmondási idő csak határozatlan idejű szerződés esetén van 30, 60 nap a szokásos.
És ha " A szerződésünkben az van, ha szerzünk a helyünkre ugyanolyan feltételekkel bérlőt, akkor ettől el lehet tekinteni", akkor szerezni kell bérlőt.
A határozott időre kiadta, tehát ő szegne szerződést, ha nem fogadná el az új bérlőt a szerződött év végégig.
Leírnád Kérdező, hogy miért nem akarja NEKTEK tovább kiadni?
Mert láthatóan nem a kiadással van a problémája, hanem veletek.
Ha valamiért ti voltatok szerződésszegők, akkor nem kerülhetőek ki a szankciók.
2 éve lakunk itt, most örököltünk egy lakást, vége a hagyatéki eljárásnak, oda szeretnénk költözni. Mikor elkezdődött ez a dolog, jeleztük, hogy nem leszünk mégegy évfordulót de nem tudtuk megmondani meddig fog tartani. Minden évben éves szerződést kötöttünk 4 hónap felmondással. Most látjuk hogy másfél hónap és be tudnánk költözni, így szóltunk h szerződést bontanánk. Felmondási idő 4 hónap, ha szerzünk magunk helyére bérlőt, nem kell kifizetni a bánatpénzt és mehetünk, kaucio visszajár.
A tulajdonos nem akar tovább kínlódni bérlőkkel, úgyhogy ragaszkodik hozzá hogy december 31ig fizessük ki az ő veszteségét
#9
Akkor nem a tulajdonos mondott fel, hanem ti.
A tulajdonos meg nem akar további bérlőket, így 1:1 a mérkőzés állása, mivel egyikőtök sem a szerződés szerint jár el. Mivel a tulaj miatt nem tudtok bérlőt szerezni, így az a része, hogy az egész évet fizessétek ki, az semmis!
A felmondásotok miatt viszont ÉN úgy érzem igazságosnak, ha felezitek a kauciót és a kettő haviból egyet ad vissza.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!