Covid idején költözés mérgező szülőtől?

Kiegészítem a történetet.

11 éves koromban elváltak a szüleim durván.

Apámmal 20 éves koromban szakadt meg a kapcsolat. Utána még úgy 3-4 évig tartottak a zaklatások ami novembertől-húsvétig tartott egészen nagymamám haláláig és mivel nem apám neve került arra a bizonyos örökösödési papírokra így teljesen megszűnt a kapcsolat.

Anyám apámmal semmit sem (tudott) csinált csak végig nézte ahogy érzelmileg megnyomorodunk és a számítógép világába menekülünk (kockulás).

Hétvégéink nem voltak, pénteken NEKÜNK KELLETT jelentkezni a lakótelepi fülkéből, hogy KELL-E mennünk vasárnap apuhoz vagy sem. Barátaim ez okból nem voltak.

20 évesen tejfehérje allergiás lettem ami sokáig anyám részéről, úgy lett beállítva, hogy semmi bajom sincs csak beképzelem magamnak a hasi fájdalmakat. Lett később szövődménye is a dolognak amit szintén leszart, ez kb 3 évig tartott. De bevallom ez némileg az én hibám.

A lényeg anyámnak rengeteg lehetősége volt az életben amit maga miatt (büszkeségből vagy azért mert azt hitte lesz valami csoda) elcseszett.

2009 körül amikor a MÁV eladta a teherfuvarozást az osztrákoknak (RailCargo hungaria) mindenki tudta, hogy idő kérdése és összevonás jogcímén ki lesz rúgva. Ezt mindenki tudta azt is , hogy mikor.... 2012-ben számoltatták le és kapott végkielégítést. Tehát volt 3 éve kirúgásig amit tudott. Ekkor szűnt meg Esztergom és térsége és került minden Komáromba. Anyám 2 millió 400 ezer ft-ot kapott. Amiből 400 ezer költődött kb hasznos dologra a többit eltapsolta, hiába könyörögtem, hogy végezzünk tanfolyamot vagy ilyesmi, mert éhezni fogunk, de egyik fülén be és a másikon ki. Ez nyáron volt, őszre semmi nem volt meg belőle. Aztán elkezdtem dolgozni egy gyártósoron 80000 ft-ért és utána ő már nem ment el dolgozni és itt kezdődött el az, hogy tartsuk el őt. Közmunkás lett amire BÜSZKE volt. És utána lett egy munkahelye rövid ideig, azért mert a munkaügyi kijelölte neki. 2015-ben megtört a jég mindenki számára: nekem lett egy jó munkahelyem és a testvéremnek is. Közmunkás lett értelmi sérültként egy jó helyen, ami rajtam múlt, mert én elvittem a munkaügyibe be regisztráltatni, mert ha az anyámon múlik akkor a mai napig otthon ülne és gépezne mindnig csak azért mert szégyenli a fiát az utcán. Anyámnak lett egy másik, szabadabb munkahelye amit velünk végeztetett el. 60000 ft keresett, de ha azt nézzük akkor csak 20000-et. Nekem időközben lett másodállásom és 2018-ban megkaptam járulékaimat (előző munkahely adót csalt és nem voltak meg a napjaim) és így van meg az 500000 ft.

Szintén 2018-ban testvérem megkapta élete lehetőségét amit anyám elcseszett. Felvették volna a cégemhez dolgozni és ugyanazt a munkakört kellett volna csinálnia amit eddig, csak nem közmunkásként, hanem rendes alkalmazottként és kapott volna rokkantnyugdíjat. De az orvosi papírja nem volt megcsináltatva mert anyám lusta volt. Mikor kiderült már késő volt mert tudtuk, hogy hónapokik tart kiállíttattni és lecsúszott róla. Félévig tartott kiállíttattni. Úgyhogy azóta is közmunkás.

Most jött a covid, nekem lekellett érettségiznem a munkahely miatt, én akartam, hogy velem jöjjön, mert együtt tanultunk volna, de nem mert, ő öreg hozzá (csak az angol hiányzik neki.). Aztán kiderült, hogy csak írásbeli lesz és elkezdett érzelmileg lehúzni, hogy ő milyen szerencsétlen. És mikor kézhez vettem a bizonyítványomat akkor én voltam a szemét mert nem fizettem ki neki.... Volt miből csak nem akart jönni. Én éreztem, hogy ez az évis ilyen lesz és megkérdeztem újra, hogy nem akarja -e, az mondta, hogy nem. Erre OV bejelenti, hogy csak írásbeli lesz és én vagyok a szemét megint.

Megpróbáltam, mindig úgy alakítani a dolgokat, hogy családként gondolkozom, de nem vezetett semmire. Elfáradtam. 30 éves vagyok és úgy érzem lecsúztam mindenről. Kapcsolatom nem volt, szűz vagyok és lenne magamon mit dolgozni és élményeim nincsenek, csak fájdalmas emlékeim. De már azt érzem, hogy elkéstem. Mire össze szedhetném magam addigra nem hiszem hogy akarok gyereket, hiszen nem ítélhetem a gyerekemet arra hogy huszon akárhány évesen eltemesse az apját.

Azt tudom, hogy van egy testvérem, akiről nekem kell gondoskodnom élete végéig.

Ami fontos, még hogy mozgássérült vagyok, de nem kerekesséked és nem járok bottal.

3-as

Nem élek a nyakám, hanem ő az enyémen és kényelmes neki így. A segge alá raktam egy lakást (miattam kaphattuk meg önkormányzattól, mivel az önkormányzatnál dolgozom).

500000 ezret keresek valóban. A másodállásom éjszakai csomagfutár.

A benzin belevan kalkulálva a fizumba, és mivel felmentek az árak úgy 150000 ft elmegy benzinre/hó, emellett 80-100000 ft lenne az albi.

Anyám miatt hitelkártyám lett amit ellopott és ez miatt hitelekett kellett felvegyek hogy letudjam tenni a jogsit. A többi hitel meg a plusz kiadások miatt kellettek, mert nem ment el dolgozni. Így havi 50000 ft elmegy hitelekre. Marad kb 150-200000 ft és kajáról és talpra állásomról még nem beszéltünk.

Szeretnék elmenni edzőterembe és egyéb helyekre ismerkedni.

Nem tudom, hogyha elköltözöm miért kellene nekem eltartanom továbbra is őket?

Én azt érzem, hogy amíg itt vagyok neki nem fog semmit csinálni mert itt vagyok aki megoldja a problémákat.

Nagybátyám (anyám testvére) ezekre csak annyit mondott ami beleégett a tudatomba, hogy:"Anyád semmit sem csinál csak feléli a jövőnket"

Én már úgy érzem ezt megtette.

Köszönöm ha elolvassátok