Egyedül vagy többen jó egy lakásban élni ? Előnyök, hátrányok ? Az is érdekelne, ha többen laktok egy albérletben, milyen tapasztalatotok vannak a lakótársakkal, pozitív, vagy negatív tapasztalatok ? Részleteznétek ?





Az együttlakásnál olyan tulajdonságait is megismerhetjük a lányoknak,
amikkel a szerencsétlen pasijaik majd csak az esküvőjük után fognak szembesülni.





Nem mondok újat én sem, alapvetően egyedül jobb lakni (amíg nincs párod természetesen), különösen bizonyos életkor felett, ill. dolgozó emberként. Valóban jól írta az egyik előttem író, hogy az egyedüllakásnak az a hátránya, hogy drágább. De ha az ember anyagilag simán megteheti, jobb ha egyedül lakik, nem kell alkalmazkodni senkihez, nem kell kerülgetni senkit, ill. amit letesz, az ott is marad. Diákként még az is elfogadható, ha nem csak lakótárs, hanem szobatárs is van, persze ha nagyon jól kijönnek, tanulóként nagyon jól jön, hogy többfelé oszlik a költség, de később, amikor az embernek már kialakul egy személyisége, nem szívesen igazodik idegenek rigolyáihoz.
Pár évet 30+-osként is laktam úgy bérlakásban, hogy lakótárssal (kolléga), de külön szobában, hiába voltunk jóban, szobatársat dolgozó emberként már nem akartam semmiképp.
Kedves Kérdező!
Én egyedül jobban szeretek lakni, mert akkor én tudom eldönteni azt, hogy mikor mit csinálok. Nem szól bele senki. Bár volt lakótársam is régebben (egyetemi éveim alatt), nem ismételném meg mégegyszer azt a korszakot.
További szép estét kívánok!





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!