Üdv! Eladták a fejem fölül az albèrletet. Milyen lehetősègeim vannak? Többi lent
Nincsen bèrleti szerzödèsünk. A vètel egyik napról a másikra törtènt, gyakorlatilag amikor ezt közöltèk velem egy hetet adtak hogy átcuccoljak egy másik szintre, ugyanabban a lakásban. A hirtelen költözèsemet azzal kompenzálták volna hogy a másik lakást bèrelhetem pár hònapra, amíg nem szedem össze a vègleges költözèshez a pènzt.
Azonban ma kiderült hogy lakhatatlan állapotban van a másik lakás, miután ezt megmondtam az ùj tulaj nagyon fenyegetően ès agresszíven lèpett fel ellenem, úgy tűnik inkább kidobna, minthogy foglalkozna ezzel.
Mèg egy hónap bèrleti díj ki van fizetve, de sajnos nincsen erről semmilyen dokumentum.
Milyen lehetősègeim vannak a Ptk. szerint?
Köszönöm előre is a segítsèget!
Semmilyen. Papír nélkül soha semmit!
Amiről nincs dokumentum, az nem történt meg. Tehát te pénzt sem adtál neki. Nem tudod bizonyítani. A Ptk. szerint te egy jogcím nélküli rosszhiszemű lakáshasználó is lehetsz, ha a tulajdonos így állítja be.
Van bérleti szerződésed, mert a szóbeli szerződés is szerződés. Csak ugye nehéz bizonyítékul használni, ha nincs rögzítve sehogyan sem.
De lehet pótolni, még most is írásba lehet foglalni, ami eddig csak szóban hangzott el, vagy fel lehet venni magnóra, amikor legközelebb bármiről tanácskoztok.
Felmondási idő az 30 nap minimum, tehát nem 1 hét.
Csak mondanod kell, hogy jár a 30 nap, szóval ahhoz ragaszkodsz.
De ha nem tudod megoldani addig, mondhatsz 60-at vagy 90-et, hogy neked annyi kell, hogy megoldd.
Addig persze fizetni is kell a bérleti díjat és a rezsit.
Nézd meg a többi topicot, szinte lehetetlen még a nem fizető bérlőket is kitenni, tehát nem fog tudni mit tenni ellened, főleg a jogos igényed ellen senki nem tud hozni, hogy fellépjen, te viszont hívhatod a rendőrséget, ha ki akarna tenni fizikai erőszakkal.
Természetesen csak addig maradj, amíg fizetve van és ameddig jogos.
"A vètel egyik napról a másikra törtènt"
Adtam el ne egy lakást, beletelik pár hónapba, néha pár évbe, mialat több tucat lakásnéző jön.
Teljesen irreális, amit mondasz.
Valaki látatlanba megvette úgy, hogy nem is árulták. Aha.
"egy hetet adtak hogy átcuccoljak egy másik szintre, ugyanabban a lakásban"
Ha eladták a lakást, a másik szintet is megvették.
"bèrelhetem pár hònapra, amíg nem szedem össze a vègleges költözèshez a pènzt."
Többe kerül egy költözés, mint a bérlés?
Viccelsz?
Intézzed szélsebesen a költözést, mert ilyenkor jön az, hogy mire hazaérsz nincs bejárati ajtó, vagy eltűntek az ablakok, mert "sürgős felújítást" igényel.
Új helyen első legyen az írásbeli szerződés...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!