Tulajként hogy döntenél?
Van egy örökölt lakásod, ahol felnőttél. Az alsó szomszédot 34 éve ismered. Ezalatt jószomszédi viszony volt végig. Nem barátság, de konfliktus sem volt.
Ez a szomszéd megkér, hogyha lejár a bérlőid határozott idejű szerződése, akkor mondd fel a szerződést, helyettük pedig szerez neked megbízható, számukra megfelelő bérlőket ugyanolyan feltételekkel, mint a jelenlegi bérlők.
Az ok, hogy számukra rettentően zavaróak a bérlőid.
A következőkre panaszkodnak:
-a gyerekek állandóan szaladgálnak, dübörögnek
-az autista kisfiú kiabál, sikongat
-állandóan porszívóznak, akár éjjel is
-az anyuka folyton veszekszik, kiabál a gyerekekkel
A bérlők elismerik, hogya kicsi (1,5 éves) gyakran futva közlekedik, táncol, de mindig rá is szólnak. Próbálják minél többet a szabadba vinni őket, de ez időjárás függvénye is.
Az autista kisfiú szerintük ritkán kiabál és akkor is azonnal kezelik a helyzetet. Sikongatni örömében szokott. De szerintük azt sem zavaróan gyakran (relatív ugye). Porszívózni naponta szoktak, van hogy többször is, de ezek pár percig tartanak. Éjjel csak akkor, ha valamelyik gyerek annyira taknyos, hogy nem kap levegőt. (Elmondásuk szerint talán háromszor fordult elő). Az anyuka pedig állítja, hogynem veszekszik többet, mint más szülők és ritkán kiabál.
Bérlőként egyébként nincs velük gond. Rendesen, pontosan fizetnek. Nem zaklatják a tulajt minden aprósággal. Kisebb munkákat, felújításokat saját költségre elvégeznek. A lakást rendben, tisztán tartják.
És hosszútávon számítanak a lakásra, mert jöna harmadik baba. (Ami alighanem szintén zavarja az alsó szomszédot)
A történethez hozzátartozik, hogy nincs kizárva, hogy te, vagy a gyerekeid valamikor még ebben a lakásban fogtok élni.
"Bérlőként egyébként nincs velük gond. Rendesen, pontosan fizetnek. Nem zaklatják a tulajt minden aprósággal. Kisebb munkákat, felújításokat saját költségre elvégeznek. A lakást rendben, tisztán tartják."
Kell ennél több?
Semmi pénzért nem cserélném le őket. Életvitelszerűen használják a lakást, rendesen fizetnek, a lakást pluszban csinosítják is.
Az alattuk lakó néni (jól gondolom?) inkább napközben menjen el sétálni, este is jobban menne az alvás. Egyébként is, gondolom nem vállalna fizetési garanciát az általa hozott szerinte álom albérlőkért. Így meg a kockázat a tiéd, én nem mennék bele ebbe.
Semmiképp se hallgass a szomszédra. Ki tudja, jelenleg milyen bérlőkre találna. A vírus miatt így is könnyebb lett albérletet találni.
Ami viszont a családot illeti, jobb közjegyzői szerződést kötni a későbbi viták elkerülése végett. Tekintettel arra, hogy kisgyerekek vannak a családban, a jog védi őket, hiszen kiskorút nem lehet utcára tenni, akkor sem, ha nem fizetik rendesen a lakbért. És értem én, hogy rendesek meg fizetnek, de olyan időket élünk, hogy bárkit kirúghatnak a munkahelyéről stb és fizetésképtelenné tud válni.
Nem foglalkoznék a szomszéd panaszával, ha meg lennék elégedve a bérlőimmel.
S ezt ajánlom neked is! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!