Feljelenthetem ezért a korábbi lakókat?
A lakásomban egy ismerősöm lakott, bérleti díjat nem fizetett, de szerződésbe foglaltuk. Sok dolgot nem volt képes elfogadni, amit ugyan nem tartalmazott a megállapodás, én viszont ragaszkodtam hozzá (például ahhoz, hogy akkor ellenőrizhessem a lakásom, amikor akarom, akár szúrópróbaszerűen is), emiatt az együttműködési képtelenség miatt megromlott a kapcsolatunk akkorra, mikorra felmondtam neki.
Elköltözött, visszaadta a kulcsokat, úgy tűnt, minden rendben az ordítozós veszekedésünket leszámítva. Később, 1-2 héttel később léptem be ismét a lakásba és olyan szag fogadott, mintha halott lenne a lakásban. Orrfacsaró bűz, rohadó hús szaga, nem bírtam benn maradni egy percig sem. Több napig szellőztettem és kerestem hiába a szag forrását. Végül meglett... Az egyik magas szekrény tetejére egy tányérra nyers hús lett odarakva, ekkorra már majdnem felismerhetetlen színe és formája volt. Később a mosogató alatt is találtam egy ugyanilyet.
Annyi kárt okozott, hogy a szagot beitta minden és hiába illatosítok és szellőztetek, azóta is érzem. Más rongálást nem tapasztaltam, azért nem tudom feljelenteni.
Mit csináljak?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Feljelenteni?
Van-e tanú, aki a bíróságon alátámasztja az általad tapasztaltakat? Még akkor is, amikor a bíró szúrósan ránézve megkérdi tőle, hogy tudja-e hogy a hamis tanúzást a törvény büntetni rendeli?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ezért feljelenteni ostobaság lenne (ugyan lehet, csak értelmetlen), mert semmi olyat nem tettek, ami törvénybe ütközö.
Kiköltözés után neked kellett volna alaposan kitakarítani a lakást, nem ök a hibásak, ha elmulasztottad.
Másrészt olyan szerzödés eleve érvénytelen, ami szerint te bármikor bemászkálhatsz, mert a bérleti szerzödés alapján a használati jogot átadtad a bérlönek. Ha oda akarsz menni, akkor azt elöre be kell jelenteni (max egyzser egy hónapban van rá jogod), és ha neki is megfelel, akkor teheted meg. (Ne gyere azzal, hogy a te lakásod, az önkormányzati lakások is az önk. tulajdona, mégis igencsak tiltakozna mindenki, ha valamelyik ügyintézö vagy a polgármester bármikor bemászkálna "ellenörizni" a lakást - és ez jogilag ugyanaz)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"semmi olyat nem tettek, ami törvénybe ütközö."
Magánlaksértés: bosszúból visszajött a kulcsátadás után, ha jól értelmezem, és akkor tette ki a húsokat.
Károkozás: ezért kártérítés jár.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Magánlaksértés: bosszúból visszajött a kulcsátadás után, ha jól értelmezem, és akkor tette ki a húsokat."
Nettó fikció! Ha ezzel megvádolsz valakit nem csak, hogy kiröhögnek, még át is ülhetsz a másik oldalra.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Magánlaksértés: bosszúból visszajött a kulcsátadás után, ha jól értelmezem, és akkor tette ki a húsokat."
Ezt ugyan honnan szedted? Mert attól szó sem volt, hogy a hús késöbb került oda, hanem legfeljebb a kérdezö nem vette észre!
Másrészt ha ilyet állítasz, azt bizonyítani is kell, különben te leszel bíróság elég állítva rágalmazás miatt és jól megbüntetnek!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Meghálálta az ingyen lakást. Nice.
Tanulópenz.
Ecettel torolj át mindent.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!