Az ilyesmit hogyan kezelik a keresztények?

A választ maga Isten adja meg. Azt biztosan tudod, hogy mi a bűn büntetése:

(1Mózes 2:17) . . ., amelyen eszel róla, bizony meghalsz.”

(1Mózes 3:19) 19 Arcod verítékével eszed a kenyered, míg vissza nem térsz a földbe, mert abból vétettél. Mert por vagy, és a porba térsz vissza.”

(Róma 6:22, 23) . . .. 23 Mert a bűn zsoldja a halál, . . .

Persze Ádámék esetében, a megváltás nem érvényes, mivel szándékosan, és tökéletesen vétkeztek.

Azonban az utódoknak van reménységük:

(Róma 6:6, 7) . . .. 7 Mert aki meghalt, azt felmentették a bűne alól.

A halál bekövetkeztekor, a bűnért megfizetett. Jézus pedig azért halt meg, hogy reménységet adjon az elhunytaknak, és azok rokonaiknak.

(Cselekedetek 17:30) 30 Igaz, az Isten szemet hunyt az ilyen tudatlanság ideje felett, . . .

Isten azokat is életre kelti a feltámadáskor, akik valamilyen okból nem tudtak állást foglalni ebben a kérdésben. Így a feltámadáskor lehetőséget kapnak, hogy Isten messiási királyságának legyenek az alattvalói, és találkozzanak elhunyt szeretteikkel.

Ezek alól csak azok kivételek, akik Isten valamelyik ítélet napján haltak meg. Mint Pl: Ádám-Éva, Özönvíz, Szodoma-Gomorra, Jeruzsálem pusztulása, Vagy ami nemsokára bekövetkezik: Armageddon.

Ezért, ugyan olyan fájdalom nekünk is, akik tudjuk, hogy van reménység, és nem örülünk, amikor meghal valaki.

azonban nem esünk mélységes bánatba, vagy kétségbe, mert tudjuk Isten álláspontját, és ezért várakozással tekintünk a jövőbe. És nem adjuk fel keresztény életünket, mert a reménység szilárdítja a keresztény ember életét.

Bizonyos keresztény irányzat ilyenkor elküldi a papját azzal a szöveggel, hogy a meghalt Józsi bácsi elment a purgatóriumba, de tudunk érte misét mondani, hogy hamarabb kiszabaduljon onnan, viszont ez pénzbe kerül...

Ezt a római irányzat csinálja (ha valaki nem jött volna rá).

Csak katolikus változatot tudok, aszerint a túlvilágon nem lesznek érvényesek a földi kapcsolatok, nem lesz ott anyuka, apuka, rokonság, barátok vagy házastársak. Erről a nevükben mást nem nagyon tudok mondani, de én úgy értettem, ezt akkor nem vesztesegként élnenk meg, nem éreznénk szükségét sem. A földi életben persze az, és szomorú ha nem kerül a szerettünk az örök életbe meg minden.

Szerintem Isten nem így mérlegel, hogy hívő vagy nemhívő, és valójában senkit sem utasít el, valójában az ember veszítheti el önmagából azt ami túlélhetné az anyagi formáját.

De csak képzeld el, hogy szerinted lehetséges hogy van olyan ember akit tényleg minden ismerőse a pokolra küldene? Nem az hogy valakit senki sem szeret, hanem hogy mindenki olyan nagyon utálja, hogy hagyná kint megfagyni télen az ajtaja előtt, de nem engedné be. Nem tudom elképzelni, hogy lenne ilyen ember. És ha csak egyetlen ember is lenne aki beengedné, és Istenben minden embernél nagyobb (mert végtelen) a szeretet és a könyörület, akkor ő sem tenne ilyet. Egyszerű matek, ezért nem hiszem, hogy Isten személyes elhatározásából kellene valakinek kimaradnia az örök életből. Ez inkább olyan, hogy része maradsz aként aki vagy a teljességnek, vagy feloszlasz benne. Különben meg annyi is elég, hogy bízol Istenben, hogy majd ő jobban tudja mi hogy lesz jó, a meg nem tért hozzátartozóra vonatkoztatva is.

Van egy keresztény közösség amely Jézus tanítása alapján az ilyen esetekre vonatkozólag a reinkarnációt veszi "megoldásnak".

Nevük: Égi Béke a Földön

Azt vallják, hogy mindaddig újra és újra le kell születnie az említett hívőnek egészen addig, amíg meg nem tud térni, és a Szentlélek által újjá nem születik.

Ez, a véleményük szerint nem jelent könnyebbséget, mivel az új "terheltségek" tovább terhelik, mindaddig amíg meg nem tér, ha megtér akkor bűnei bocsánatot nyernek és eltöröltetnek!

Tehát ennek a világkorszaknak a végéig lehetősége lesz annak a léleknek a megtérésre, és valójában a hívő fél nem is veszítette el őt.

"Amikor valaki leszületik a földre, ezt azért teszi, – hacsak kifejezetten nem azért jött, hogy megszentelje e világot – mert a választott karmikus sorsvonalán olyan lehetőségeket kap, amelyek által jobbá válhat. De ha ezeket a lehetőségeket nem használja fel, akkor mint az, aki talentumát elásta, rosszabb sorsra számíthat következő életében, mint amit itt hagyott. "

" Aki Bennem hisz, az halált nem lát sohasem (János 11:26). Ezt a halálnélküli állapotot magatokban hordozzátok!

Amikor mostani porhüvelyetek lehull rólatok, tehát akkor, amikor valóban föl fogtok ébredni, akkor már várnak rátok azok, akikkel a szeretet szálai kötöttek össze benneteket, és kötötték össze magukat Velem!

Valamikor azt mondottam, hogy elmegyek és helyet készítek nektek. Igen. Azt akarom, hogy együtt legyek azokkal, akik földi életükben befogadtak szívükbe Engem. Ha csak megközelítően is fel tudnátok fogni, hogy mi vár rátok, akkor leghőbb vágyatok az lenne, hogy ezt mielőbb elérjétek.

A haláltól csak azok félnek, s megjegyzem, joggal, akik a mulandóságot elébe helyezték értékrendjükben az örökkévalóságnak! De aki egy kis önismerettel rálátott arra, hogy a Velem való személyes kapcsolatnak kell fontosnak lennie számára a földön, annak nemcsak nincs mitől félnie, de a legnagyobb örömforrás lesz számára a Velem való találkozás! " Jézus; A HANG - könyv 2123

Nekem azt szokták erre válaszolni,hogy a Mennyben más lesz az értékrend,más lesz a sorrend és nem ragaszkodunk ugyanúgy az itteniekhez. Én meg max megkérdezem a férjemet,hogy szerinte ő hogy kezelné,ha én esetleg feldobom a papucsot.

De ezt a kérdést meg is lehetne fordítani: érdekelne,hogy aki nem hívő,az sajnálja-e a hívő ismerősét,barátját,családtagját,hogy egy nem létező dologért hajt ennyire (?). Én speciel sajnálnám a férjem,ha tutira kiderülne,hogy nincs,amiben olyan lelkesen hitt.

Ugye a kérdés azzal a teológiai problémával függ össze, hogy üdvözülhet-e az, aki nem hívő. Nos, a felekezetek elég eltérő álláspontot képviselnek, mind a mai napig.

Sok felekezet mindmáig nemes egyszerűséggel azt képviseli, hogy aki nem hívő, mindegy hogy miért, saját hibájából vagy nem saját hibájából elkárhozik és kész. A katolikus egyház is sokáig ezen az állásponton volt, aki nem katolikus, az megy a pokolba az örök kárhozatba, ennyi. Persze ezzel párhuzamosan azt is tanították illetve tanítják, hogy a kárhozatnak különféle szintjei vannak, nem mindenki kap egyformán súlyos büntetést, a kárhozat legenyhébb formája, tulajdonképp nem is annyira rossz, de azért jónak nem jó. Vagyis akik önhibájukon kívül nem hittek, de azért nagyjából jó emberek voltak, azok csak nagyon enyhe szenvedést kapnak örök büntetésül.

A katolikus egyház ma már lehetségesnek tartja, hogy a nem a katolikusok, és a nem keresztények is üdvözülhetnek, ha önhibájukon kívül, nem jutottak el a hitre, de őszintén keresték az igazságot és törekedtek a jóra.

Az alapkérdéshez hozzászólva:

Senki se lehet igazán boldog, ha elveszíti a szerettét, s főleg nem lehet boldog, ha tudja, hogy szenved. Vagyis senki sem üdvözülhet, ha a szerette elkárhozik. Vagy együtt üdvözülnek vagy együtt kárhoznak el, de akik igazán szeretik egymást, azok nem tudnak elszakadni egymástól.

Csak egy módon lehetséges, hogy boldog legyek a szeretteim nélkül. Ha szeretetem idővel elmúlik irányukban, s már nem fáj, ha nem boldogok, az se ha elkárhoznak. Kicsit durván hangzik, de saját anyám kárhozata se számít, ha egyébként az tényleg nem fáj.

Szia

Ezzel a tudattal és hittel kezelem az általad felvetett kérdést: „Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed; mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcseség nincs a Seolban, a hová menendő vagy” Prédikátor 9:12. E néhány találó szóval a bölcs Salamon király olyan helyzetet ír le, amellyel az emberiség minden nemzedéke szembetalálja magát, mióta első szüleink, Ádám és Éva bűnbe estek. A halál végül is kivétel nélkül mindenkit elveszejtett eddig, gazdagot és szegényt, királyt és közembert, hűségest és hűtlent egyaránt. Mindezideig valóban királyként „uralkodott a halál” Róma 5:17.

Nyilvánvalóan még többen fognak meghalni, mielőtt eljön a vég. Hogyan látják majd meg az új világra vonatkozó ígéret beteljesedését, amelyben igazság fog lakozni?

Pál apostol adta meg a választ erre, amikor Félix, római helytartó előtt beszélt. A Cselekedetek 24:15-ben feljegyzettek szerint Pál bátran kijelentette: „Reménységem lévén az Istenben, hogy . . . lesz feltámadásuk a halottaknak, mind IGAZAKNAK, mind HAMISAKNAK.” A feltámadás reménye bátorságot ad, hogy szembe tudjunk szállni a legnagyobb megpróbáltatásokkal is.