Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » A sok vallásnak nem egyre...

Felhasznalo0780 kérdése:

A sok vallásnak nem egyre kéne hogy menjen?

Figyelt kérdés
Figyelem, ezen gondolataim kifejtésére sok helyre lesz szükségem, kérek mindenkit, akinek nincs ideje, a válasz szekciòban ne ìrja le, hogy tùl hosszú a kérdés, és bele se kellett volna kezdenie, hasonlòk. Szòval én egy 18 éves ròmai katolikus hìvő fiú vagyok) voltam, de az eddig tapasztaltak hatására, történelmi tanulmányaim és a jelenleg zajlò események következményeként elgondolkoztam ebben a témában. Mélyen. Ugyebár keresztényként megismerkedtem a dogmatikánkkal és felfogásunkkal, szokásainkkal, stb. Tiszteletben is tartom őket, csak egy valamit nem értek: ugye vannak más hitek is, más szokásokkal. Például az iszlám ( nem a radikális fanatikusok rá gondolok, akik az iszlámot maszkként használják terrorcselekmények elkövetésére). Nekik más szokásaik vannak. Véleményem szerint a monoteista vallások istenei/istene egy és ugyanaz, a többistenhìvőké pedig szintén ez az egy, csak lebontva. Ezek kialakulásai mind kultùrátòl és történelmi kortòl függenek. Na ezért, ha kicsit régebben lennénk, már megköveznének. Nem-e az lenne a lényeg, hogy szeretetben és elfogadásában éljünk egymással, hogy alázatot nyerjünk annak tudatában, hogy van egy feljebbvalò, aki szeret minket feltétlenül, és jòságra ösztökéli? Ez az én egyik legfontosabb gondolatom, a felettünk lévő végtelen és hatalmas jò elismerése. És amiért az egész van: a tùlvilág. Ezt is kultùrátòl függően lehet Mennynek, Allah Parasicsomának, vagy ahogy akarjuk nevezni. Ez az esszenciája véleményem szerint az egész hitünknek: hogy földi életünkben a küzdés és tisztalelkűségért cserébe elnyerjük az örök boldogságot. A többi nem körìtés? És nem is akarok beszélni azokròl a borzalmakròl, amiket bármelyik vallás nevében elkövettek. Hát nem ez lenne a lényeg? Hogy ilyenek ne történjenek? Mért kell annyira ragaszkodni a szokásokhoz és a dogmatikához? Mondok egy szintén saját példát. Arra jöttem rá az idő múlásával, hogy a templomba járás jò jò, a mi papunk rendkìvül értelmesen is beszél, de valahogy mintha tehetnék többet is, vagy hogy mondjam. Mintha ez nem a nagy egész tisztelete lenne. És nem arròl van szò, hogy csak lusta vagyok misérejárni, sőt, nemcsak vasárnaponként, de többször is egy-egy òrát rászánok az Istenre( felettes nagy igaz jòra, hìvd, ahogy szeretnéd) amikor valami meditáciòfélét végezek, de közben imádkozok is és hálát adok, alázatot és erőt kérek. Ez nem álszenteskedés, én ezt a legkomolyabban gondolom. Még egy érvvel alá szeretném támasztani a leìrtakat: vajon nem azért jöttek el a történelemben a különböző alakok( Jézus, Buddha, Mohamed, Konfuciusz, stb) hogy kultùrátòl függően elültessék az emberek fejében a jò és béke ìrmagvát? Nyilván a távolság és a különböző kultùrális fejlődés és adottságok miatt lehetetlen volt, hogy egy és ugyanaz a vallás terjedjen el az egész világon minden ember körében, ezért pròféták, követendő emberek által terjesztette el a felettes végtelen jò az emberek között a jòra valò törekvés szándékát? Mit gondoltok ezekről a gondolatokròl?

2019. jún. 28. 00:31
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:
37%

"Annak még kevesebb, amiket te, barátom. Engem bevétel istentelen el ( elég komoly vád, mindenféle alap nélkül) meg hogy ez egy keresztények elleni trollkodás"

Te tényleg ennyire nem ismered a kereszténység alapelveit, alapfilozófiáját? Nem személyeskedésből mondom, de ez kb. általános iskolás alapműveltség.


"bevétel istentelen el"

Ezt nem értem, de egyrészt nem vádollak, hanem csak közöltem a kereszténység alapjaiból, Isten szavából kiinduló alapigazságokat. Én is bűnös voltam, sátáni lelkületű, mint mindenki, aki nem tért még meg. Ezeket nem kellene megsértődve egyből hárítani, hisz egyrészt a vallási (kritikai) rovatba írsz, másrészt nem várhatod el, hogy hazudjunk, vagy meggyőződésünk ellen szóljunk, csak mert valamit kényelmetlen hallgatnod.

Harmadrészt, ha igazam van, akkor meg kellene térned, szeretetben épülnöd, és elvenni az örök élet jutalmát. Ez azért nem egy olyan borzalmas reszkír.


Javaslom, hogy ismerkedj a kereszténység alapjaival, mielőtt kritizálnád. De ez kb. mindenre érvényes.


"Ezzel lezárnám ezt a diskurzust, nem látom sok értelmét tovább."

Kár, mondhattál volna ellenvetést, indoklással, személyeskedés helyett:(


"egy keresztények elleni trollkodás"

Tehát a keresztényésg alapelvei kvázi keresztényellenes trollkodások? Akkor a Biblia egy keresztényellenes trollkodás?

2019. jún. 28. 10:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:
0%

A többiekkel mi lesz?


A lehetőséget megkapják, amit egyénileg személyesen kell eldönteniük. Amint írtam, Isten a munkatársait a Jézus által elindított munkára kiképezve, a föld legtávolabbi részéig, elviszik a lehetőséget, átadják az ismeretet, a személy pedig dönt.

2019. jún. 28. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:
15%
El kell keserítselek, mert már a Bibliában is benne van, hogy az egyiptomi vallást nem szerette a mi (még annó zsidó) Istenünk. Ugye Mózes is megmérettette magát az egyiptomi mágusokkal, akik az ő isteneiket hívták segítségre, míg Mózest az egyetlen IGAZ ISTEN. Még a Biblia is így beszélt a Fáraóról, hogy megkeményedett a szíve. Isten csak azt akarta, hogy a Fáraó kövesse Mózest és engedje szabaddá a választott zsidó népet.
2019. jún. 28. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:
62%

A helyzet az, hogy a fanatikusokat sosem fogod tudni meggyőzni. Az az állítás- amit mind a 8000 vallás fenntart- miszerint az összes többi vallás baromság csak az enyém az igazi egy évezredes ostobaság. A vallások egyre megengedőbbek és próbálnak igazodni a fejlődő világhoz (nem sok sikerrel). Ha eléri a fejlettség a megfelelő szintet akkor már nem lesz szükség rájuk és megszűnnek remélhetőleg.

Ha ez bekövetkezik akkor meg úgysem vitatkoznak azon, hogy kinek jobb a mesekönyve csak megtanulnak békében élni és egymás javát szolgálni.

Jöhetnek az álszenteskedő lepontozások.

2019. jún. 28. 15:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 anonim ***** válasza:
64%

Ha mindenki szeretetben és békességben akarna élni, akkor az is lenne mindenhol.


A kérdés érthető, de én rosszabb színben látom a dolgot. Egyrészt ne kelljen vallás a békéhez, másrészt sok olyan vallás van, ami a tanításaiban is hordozza a rosszat. Szélsőséges példák egyes törzsi vallások ahol emberáldozat is volt.

A buddhizmusnak és a hinduizmusnak a szellemiségével van bajom, az iszlámról meg ugye mondják hogy hát a terrorista az nem igazi muszlim, de amikor elolvastam a koránt azt láttam hogy annak a könyvnek nem kellett volna megíródnia.

Persze a bibliának se, de ez egy kicsit bonyolultabb.


Nem kell ragaszkodni a szokásokhoz és a dogmatikához, sőt ezeket érdemesebb kidobni úgy ahogy vannak.

2019. jún. 28. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 anonim ***** válasza:
80%
Az az egyik feltűnő különbség az ábrahámi vallások és más, főleg természeti, nemzeti vallások között, hogy az utóbbiak megelégszenek azzal, hogy a saját népüknek megvannak a saját bálványai (direkt nem isteneket írok, mert csak az ábrahámiak képzelnek minden mögé elvont isteneket), és elfogadják, hogy a másik népnek más bálványai vannak, őket más teremtette, ha egyáltalán teremtette, de lehet, hogy ők öröktől vannak, és születnek újjá. Lényeg, hogy eszük ágába beleütni egymás dolgába az orrukat. Az ábrahámi vallásnak viszont van egy olyan alapvető vonása, hogy nem nyugszik, amíg nem sikerül a másik népet is a saját istenétől származtatni. Ezt a makacs álláspontot aztán rosszabb esetben tűzzel-vassal-népirtással eszközöli, jobb esetben csak azon kesereg, hogy szegény másik buta tudatlan milliárdok nem fognak üdvözülni. (Legalább is nem náluk.) De ha még ezzel sem képes szembenézni, akkor elkezdi bemagyarázni magának, hogy a rettegett feudális uralkodót jelképező Isten végül is megegyezik az urakat nem félő nomád szibériai törzs nyár végén megjelenő fagyhozó csillagával...
2019. jún. 28. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:
0%

Emberiség=Ádám


Ha az emberiség nagyobb része gonosz lesz, Sátán nyer az Istennel kötött fogadáson.

Egységben vagyunk, de összeugrasztottak minket, mintha ellenségek lennénk. Ha bántod embertársad, saját magadnak is rosszat teszel, mert ő is te magad vagy.

2019. jún. 29. 00:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim ***** válasza:
Már a tudósok is bebizonyították, hogy egyetlen őstől származunk, volt egy ősanya. Ha az történetesen Éva, akkor a katolikusok nyertek, egyébként meg az a vallás nyert, amit az ősanya vallott. Ha az a vallás a természet imádata volt, akkor nincs Isten és az ősanya csak annyit tudott beszélni: "UFFF".
2019. júl. 1. 15:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim ***** válasza:

Nem igaz, nem csak a mitokondriális Évától származunk.

Félreértetted a cikket, olvasd el még egyszer.


Ja, egyébként ez az Éva kb. 70e éve élt, az emberiség meg kb. 1 millió éve vált el a majmoktól.


Még egy dolog: ma is köztünk él egy ilyen Éva, akitől majd az összes jövőbeli ember mitokondriuma származik.

2019. júl. 2. 11:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 anonim ***** válasza:

#15

"Ha mindenki szeretetben és békességben akarna élni, akkor az is lenne mindenhol."


Szerinted van ember, aki azt akarja hogy utálják és állandó zaklatott nyugtalanságban szeretne élni?

Nem. Az emberek nagyon jól tudják, hogy a saját életükben áldozatot (lemondás, engedelmesség, mértékletesség, alázat) kellene hozniuk, de nem engedi a kényelmük és büszkeségük, hogy megtegyék.

Ez az amiben a vallásnak tökéletesen igaza van. Az anyagi dolgokra is igaz, hogy mindennek ára van, és a lelki dolgokra is. Csak ez az ár sokaknak túl magas.

2019. júl. 3. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!