Mi az oka annak, hogy relatíve sok papok általi szexuális zaklatás van? A cölibátus lenne az oka?

Az figyelemre méltó, hogy például a gyermekgyilkosok mind hosszú időt töltöttek előtte börtönben, nem elég az, hogy csak úgy kiveri valaki, a nemi késztetés borzasztóan erős, ha nincs módja valakinek normális módon gyakorolni, akkor könnyen aberráció a vége, bár természetesen nem mindenki lesz meleg, vagy pedofil, de valami beütése szinte biztosan keletkezik.

Kissé hasonló ez ahhoz, akinek nincs rendes gyermekkora, abból könnyen gyerekes ember lesz élete végéig, mindent meg kell rendesen élni az egészséges jellem fejlődéséhez.

Az elfojtott, vagy visszatartott érzelmek drasztikus dolgokra képesek egy idő után, akárcsak egy kazánban, ahol a szelepeken ki kell ereszteni a gőzt, vagy a túlnyomás megteszi a magáét.

A netes pornó is devianciákat szül egy idő után, mert a szex nem puszta élvezkedés, hanem egy partneri kapcsolat kifejeződése, ami mindenképpen hiányozhat a papoknál, illetve nem mindegyik felekezetnél, ahol engedélyezve van a házasság, ott nemigen hallani ilyesmit, szóval én eltudom képzelni, hogy igazak a hírek, de hozzáteszem azonnal, hogy bízok azért abban, hogy a nagy többség mégis tud magán uralkodni és az, aminek mutatja magát, bár ez lehetséges, hogy olyan munkahelyi ártalom, mint a bányásznál a szilikózis.

Egy szülő akkor cselekszik a leghelyesebben, ha idejekorán felvilágosítja a gyermekét a veszélyekről, a cukrosbácsitól kezdve és óvatosan figyelemmel kíséri a bimbózó szexualitását a csemetéjének, nem hagyja megrontani semmilyen módon, de ehhez le kell vetkőzni a prűdséget, álszerénységet.

Világos, hogy ha például egy kamaszfiú nagy dudás nőci plakátját ragasztja ki a szobájában, az jó jel, nem kell tiltani, még ha kissé ízléstelen, vagy kihívó is a ruházata, fazonja.

Az elbeszélgetések sem tilosak, meg egy bizonyos szabadságot adva a gyermeknek, de azért megismerni a barátait, a szokásait, mert vannak bizony árulkodó jelek és a papot is meglehet figyelni, mert van akit semmi más nem érdekel szinte.

Van amelyik unottan ecseteli a különféle bűnöket, de mindjárt felélénkül, ha valamilyen paráznaság szóba kerül, láthatóan érdekli a téma, meg más módon is fel lehet figyelni, akár még az identitására utaló jelekből is, bár az kétségtelen, hogy az ilyen jellemű emberek mesterei a palástolásnak.

Jobb félni, mint megijedni!

Én is azt olvastam a Wikipedián, hogy nem magasabb az egyházon belüli zaklatások aránya az egyházon kívüli világénál.

Csak ahogy előttem írták, egy "szent" embertől ez sokkal kiábrándítóbb.

"egy "szent" embertől ez sokkal kiábrándítóbb."

Pont az a kereszténység lényege, hogy senki sem "szent ember", legalábbis abban az értelemben, ahogy te használod a szót, és attól még, hogy valaki pap lesz, nem lesz belőle valami félisten, mint Herkules, vagy valami Megvilágosodás felé féluton tartó személy, mint egy ázsiai guru, hiszen a pap is eredendő bűnben született hibás személy, mint Jóska Pista a faluból.

A papoknak ugyanazokkal a csábításokkal és hibákkal kell megküzdenie, mint az átlagembereknek, sőt a Vatikán ördögűzői sokszor ki is hangsúlyozzák, hogy míg az átlagemberek körében ritka a démoni megszállás, hiszen az Ördög legfőbb fegyvere az, hogy elhiteti az emberekkel, hogy nem létezik, addig a papoknak sokkal gyakrabban kell megküzdenie vele.

Régebben volt egy olyan tan, hogy az apácák annyira szűziesek és szentéletűek, hogy könnyebben bejuthatnak a Mennyországba, de ezt a tant a Második Vatikáni Zsinattal eltörölték, ezért is volt sok apácarend, ahol nehezen álltak át az új irányelvekre.

Nincs köze a cölibátushoz, a legtöbb kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélés családon belül van (sajnos). Csak ez senkit nem érdekel és nem kerül fel semelyik hírportálra.

Bezzeg ha egy egyházi személyről kiderül valami ilyesmi, akkor hetekig csámcsognak rajta - hiába, hogy ezelőtt 30 éve történt és azóta már rég felfüggesztették az illetőt a papi szolgálat alól teljes kiközösítés terhe mellett.

[link]

A cikkből kiderül, hogy németországi "felszentelt" katolikus papok a 2. vh óta több mint 3677 gyermeket rontottak meg szexuálisan, többségük 13 év alatti kisfiú volt.

Az ausztrál katolikus egyház lát összefüggést a kötelező papi cölibátus és a pedofília között:

[link]

Elég régi a cikk, meg valamelyik kérdésben szerepelt is, de megjegyeztem:

[link]

"a papok hatvan százaléka „nőzik”, tehát heteroszexuális kapcsolata van, harminc százaléka pedig meleg, illetve meleg kapcsolatokat ápol." /idézet belőle/

Valahol egy angol felmérésből is ezt olvastam, hogy minden harmadik pap meleg-

Az USA-ban elképesztően magas a pedofil papok száma, de ehhez az is hozzátartozik, hogy ott sokkal magasabb a korhatár, a nagykorúság is 21 év, valószínűleg nálunk csak egyszerű homoszexuálisként lenne számon tartva, vagy számon kérve, ha egyáltalán ezt annyira firtatná az Egyház. A homoszexuálisok egyébként a fiatal fiúkra buknak, hogy hol kezdődik a pedofília, az a törvényektől is függ.

Ennyit a cölibátusról.

Bennem az a kérdés merült fel, hogy ha ennyien megszegik ezt a - Ne paráználkodj!- parancsot, mivel a házasságon kívüli nemi kapcsolat az paráznaság, most attól függetlenül, hogy hetero, vagy homo az a kapcsolat, akkor a papok hisznek e egyáltalán az általuk prédikált Istenben?

Szerintem több tényezős a probléma.

Nem gondolnám én sem, hogy a papok közt sokkal több pedofil volna, mint az átlagemberek között. Ismerjük jól a sajtó mágiáit, hogy mit össze nem lehet varázsolni a dolgok egysíkú bemutatásával.

A cölibátus betartása más kérdés, erről nem mernék statisztikát tippelni sem.

Ellenben az is tény, hogy a pedofil esetek természetszerűen erősebb megvilágításba kerülnek, hiszen aki Istennek szentelte életének jó részét hivatás szerűen, attól sokkal többet vár el mindenki, mint egy átlagembertől. Elég baj volna, ha ez másképpen lenne. Ettől hallgat a tömeg az egyházra, az Ő dolgozóikra, a papságra. Sőt, ahogy Ők is mondanák: Isten és a hívők közvetítőire...

Tudjuk, hogy esendő emberek Ők is. De sok éven át képzik, tanítják a papot, imáiban és szertartásaiban közelebb kerül az Istenhez, a hitvilágához, mint az átlagember.

Ez hasonlatos a katonasághoz: fegyveres testületeknél minden büntetési tételt megdupláznak, mert felesküdött és kiképzett, erre edzett személy követi el, aki tettének súlyával fokozottan tisztában kell, hogy legyen. Emiatt a papságra is hasonló jogszabályokat alkalmaznék, mint a rendőrökre, katonákra, vámőrökre, stb... Elvégre ezek a társadalom számára bizalmi munkakörök. A visszaélés kiemelt károkat okoz a testületnek és társadalomnak egyaránt - mese nincs. Ennek köze nincs az emberi gyarlósághoz, vagy az Isteni feloldozáshoz. A társadalmat és magát az alapcélt közvetítő szervezetet (egyházat) is védeni kell valahogy a visszaélésektől és ennek következményeitől.

A kérdésre válaszolva az okokat én két csoportra bontanám.

1., Materiális (pszichológiai) okok:

- Külső, az egyház ellen dolgozó csoportok és szervezetek állandó támadásai, jórészt alaptalan vádaskodásai. Van ilyen is sajnos. Mint ahogy nem minden nemi erőszak vádja valós a civil életben, az egyházi zaklatási ügyek egy része is alaptalan és aljas vádaskodás. Ezeket nyilván ki kell szűrni és elkülönítve kezelni.

- Fokozott elvárásoknak való megfelelési vágy és az ezzel járó folyamatos stressz. Mint minden 24 órás szolgálattal járó és emberek pszichéjével is foglalkozó munkahelyen, a papság is ki van téve az ártalmaknak, fokozott terhelésnek. Ezt figyelembe kellene venni főnökeiknek és még időben kezelni a problémákat, mielőtt a baj először be nem következik. Rendszeres és alapos felülvizsgálatokat kellene tartani. Ha egy atya lelkileg kifárad, át kell helyezni más területre, érdemei elismerése mellett nyugdíjazni, stb.

- Gyónások és egyéb egyházi szertartások alatti fölérendelt, vezetői szerepkör. Az alárendelt lényekkel a legtöbb ember ösztönösen fölényes módon hajlamos bánni.

Ahhoz, hogy ezt ne éreztesse a másik emberrel, komoly lelki munka és alkalmas gondolkodásbéli beállítottság szükséges. A szellemi kiégés pl. alaposan megváltoztathatja a magatartást, nemcsak a világi munkakörben dolgozónál.

A lelki pásztor az adott körben fölérendelt szerepet játszik, valamennyi plusz hatalma van a "nyája" fölött. Ez magabiztosabbá teszi és ennek megfelelőbben rejtett vágyait nehezebb visszafogni, a csábításnak könnyebb engedni.

Alapvetően emberekkel dolgozik, mégpedig folyamatosan és igen nagy számúval. Emiatt megnő a valószínűsége a megbotlásnak is. Többet fut valaki, gyakrabban is botlik el. Lásd pl. a tanár-diák, vagy beteg-orvos/nővér közti szexuális botlásokat. Hasonló a helyzet pszichológiája.

Sok esetben lelkileg sérült emberekkel kell a papoknak is bánni, ami érdekes, gyakran nehezen megoldható helyzetekhez vezethet. Az emberek bizalommal fordulnak a közvetítőjükön át Isten felé és gyakran Isten egy megtestesülésével ruházzák fel - nem mindig a szó normálisnak tekinthető értelmében. Értsd: beleszeretnek a papba, rajongani kezdenek érte, akinek ezt kezelnie kell valahogyan, ami néha nem egyszerű dolog a legtisztességesebbeknek sem.

Lehetne még sorolni, de szerintem elég érthető és emberi pszichére jellemző dolgok ezek. Nem feltétlenül csak az egyház, nem a vallás és nem is a papok hibája. Egyszerűen ilyen az emberi lélek és ezt bizony nem könnyű mindig helyén kezelni, főleg nem egy életen át, minden egyes esetben, a külvilág számára transzparens módon. Ami engem illet nem is csodálkozom, hogy néha egy-egy pap kicsit megcsúszik a lejtőn, ahonnan már nehéz a meredek zuhanást és a valódi bűnbe esést (pl. szexuális bűnök) megállni.

2., Nem anyagi világ okai:

Meditációs mesterünk azt tanította, hogy aki a lelke építésén, vagy asztrál síkon a köz jobbításán dolgozik az olyan, mint amikor egy rakétát begyújtunk, amit a hátunkra kötnek.

Elindulunk gyorsan előre az úton, ám amekkora erővel tol a rakétánk előre, pont akkora ellenerővel préselődünk össze és fúj szembe a menetszél, jönnek az egyre keményebb és keményebb akadályok, ellenerők.

Vagyis azok, akik egyre intenzívebben dolgoznak egy ügyön, szembesülnek az egyre fokozódó ellenállással. Keresztény így mondaná: több jó tétele esetén nagyobb a sátán kísértése is. A lényeg ugyanaz, csak más szavakkal.

Ez a két csoport hat a papságra is, hiszen a törvények alól ők sem kivételek. Így meglepődni sincs értelme, ha időnként egyikük-másikuk megcsúszik. Ez még a többi érdemét nem kisebbíti, legfeljebb az összkép hatását lerontja. Persze ez nem vigasztalja a kárvallott és gyakran hitét vesztett, meghasonlott gyermeket és szüleit, hozzátartozóit, az egész hitközösséget,

vagy épp a világi társadalmat.

Ami engem illet, a Szent Atya helyében azért átgondolnám, mennyi haszna van a cölibátusnak, illetve egyes vallási szertartásoknak és ez mennyi kárt okoz a túloldalon. E szerint mérlegelnék, mi legyen a jövőben. Nem tudom és nem is akarnám megmondani a tutit - ez csak egy egyszerű magánvélemény.