Biblia említi, hogy Jézus Lázárt és Jánost szereti, miért voltak ők kiemelkedően különlegesek számára?
Miért lettek volna "kiemelkedően különlegesek"? Illetve miért csak e két személyt emelted ki?
"Jézus szerette Mártát, meg a nővérét, és Lázárt."
"Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket." Mondta tanítványainak.
Nem volt meleg, ha arra akarsz kilyukadni!
Nőket szerette, Máriamagdolna volt a kedvence.
Mindegyik tanítványát, barátját szerette, és szereti.
Azonban, ahogy nálunk embereknél is van, a sok szeretett barát között, még is van aki közelebb áll hozzánk, a többiekhez képest.
Ettől, nem kevésbé értékesek a többiek.
Egyike volt a három apostolnak, akik a legközelebb álltak Jézushoz, hiszen Jakab és Péter voltak azok, akiket magával vitt Jánossal különleges alkalmakkor.
Jézus és János minden bizonnyal különleges kapcsolatban voltak egymással, bizalmasabb barátság volt, ami biztos nem véletlen, János alaposabban biznyította a hűségét.
A görög phi·liʹa szó gyengéd vonzalmat jelent barátok között, szexuális hangsúly nélkül.
Ennek szép példáját látjuk Dávid és Jonatán egymás iránt érzett szeretetében. Amikor Jonatánt megölték a csatában, Dávid így gyászolta meg: „Szomorú vagyok miattad, testvérem, Jonatán; nagyon kedves voltál nekem. Irántam való szereteted csodálatosabb volt az asszonyok szerelménél...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!