A katolikusok, és a reformátusok miért gyűlölték egymást annyira? Ami Például olyan eseményekhez vezetett mint a Szent Bertalan éjszakája? Vagy Magyarországon gálya rabságra ítélték református lelkészeket.

Szia!

Politikai hangulatkeltésből. A hugenották és a katolikusok is igyekeztek hatalomhoz jutni. Miután 1559-ben egy lovagi tornán történt balesetben meghalt II. Henrik, akit fiatal és befolyásolható fiai követtek a trónon, az ifjú királyok felett gyakorolt hatalomért kiélezett harc indult meg a főnemesek között, ami hamarosan összekapcsolódott a vallási ellentétekkel. Anyjuk Medici Katalin buzgó katolikus volt, hasonlóan a király öccséhez, a későbbi III. Henrikhez. Miután egy késő nyári napon a katolikus François de Guise herceghez közel álló nemes muskétájával megsebesítette a protestáns Gaspard de Coligny admirálist a felháborodott hugenották igazságtételt követeltek, és a király másnapra vizsgálatot rendelt el. Katalin és a király öccse megrettenve az esetleges megtorlástól, a Tuileriákban összegyűltek híveikkel, és kidolgozták a tervüket: egyszerre el kell pusztítani a hugenották vezéreit. Erre a király beleegyezése nélkül nem volt lehetőség, de este hamis bizonyítékokkal olyannyira sikerült a protestánsok ellen hangolniuk Károlyt, hogy az beleegyezett minden hugenotta elpusztításába. A Katalin és kisebbik fia által összeírt listán eredetileg csak pár tucat ember szerepelt. A hugenották vezérei közül egyedül Condé hercege és Bourbon Henrik számíthatott kegyelemre, lévén vér szerinti hercegek, de csak azzal a feltétellel, ha áttérnek a katolikus vallásra. Az első áldozat maga Coligny marsall volt, akit kidobtak az ablakon, majd az utcán lefejeztek, majd Navarrai Henrik köre következett. A csapásra a Saint-Germain-l'Auxerrois-templom harangja adott jelet – kissé korán, így néhány hugenotta el tudott menekülni. Az eseményeken felbuzdult, hagyományosan katolikus párizsi lakosság is bekapcsolódott az eredetileg politikai célú gyilkosságokba, így a közrendű hugenottáknak sem volt kegyelem.

A Magyarországon gálya rabságra ítélt református lelkészek szintén az ellenreformáció áldozatai voltak. Itt ismét politikai okok álltak a háttérben, miután a protestantizmus teret nyert a nemességben a katolikus hatalmi törekvése volt ez ellen cselekedni, és elvesztett pozícióit visszaszerezni. Ebből a célból ült össze a tridenti zsinat 1545. december 13-án, amely az ellenreformáció korszakának elindítója volt. Gondolj csak bele, hogy a reformáció egész országokat, illetve országrészeket szakított el a katolikus egyháztól. A reformáció eszméi Németország, Svájc, Anglia mellett elterjedtek Németalföldön, Észak-Európában, a legtöbb balti államban és Kelet-Európában (Csehországban, Lengyelországban, Magyarországon). A katolikus egyház, miután tudomásul vette, hogy a nyugati kereszténységben beállt szakadások nem megszüntethetők, arra törekedett, hogy gátat vessen a reformáció térnyerésének, sőt, minél több területet visszahódítson. Az egész ellenreformációs mozgalom eleve sikertelenségre lett volna kárhoztatva, ha nem talált volna az egyház olyan alkalmas embereket, akik tűzön-vízen át megvalósítják rendelkezéseit és minden eszközzel megakadályozzák a hitújítás terjedését. Erre a feladatra az 1540-ben alapított jezsuita rend mutatkozott a legalkalmasabbnak. A rend fő célja a pápa fősége alatt egyesíteni a világot. Ez az ellenreformációs tevékenység gyakran politikai és erőszakos eszközökkel is összefonódott. Az ellenreformációs mozgalom mindenhol élvezte a feudális reakció támogatását. Az osztrák Habsburgok szintén mindent megtettek az ellenreformáció kibontakozása érdekében, mert segítségével a közép-európai országokban hatalmukat akarták megszilárdítani. Mivel a 16. század végére Magyarország lakosságának jelentős része a protestáns hit mellett döntött, a katolikus klérus - hatalmi eszközöket is igénybe véve - ellenakciót indított. 1561-ben Oláh Miklós érsek behívta az országba a jezsuitákat, papjait pedig zsinatra hívta össze. Az ellenreformáció komolyabb korszaka Rudolf trónra lépésével (1576) kezdődött. A katolikus Habsburgok erőszakkal léptek fel a protestánsok ellen: elvették templomaikat, üldözték lelkészeiket. A század végén Felvidéken szabályos protestánsüldözés volt.

Üdv. Péter

Egyrészt azért, mert ez volt az identitásuk, ami roppant hajtóerő az ember életében. Mondhatni pont azért, amiért két nemzet tagjai utálják egymást, sőt, van, hogy két iskola diákjai. Versenyszellem, "én és mi" világa, "nekünk van igazunk, ti tévedtek" stb.

Másrészt a vallás akkoriban a leginkább központi kérdés volt, betöltötte a politikai ideológiák szerepét is, így kiválóan lehetett politikai célokra felhasználni. A katolicizmus a Habsburgok eszköze volt a központosításra, de például Luther is alig volt több a német fejedelmek szemében, mint egy felhasználható eszköz a császár ellen. Vagy ott van VIII. Henrik ismert esete az anglikanizmussal.

Megjegyzendő, hogy nem csak a katolikusok és a reformátusok utálták egymást, de a protestánsok maguk között sem voltak épp jóban. Szervét Mihályt Kálvin Genfjében égették meg, az anabaptistákat az evangélikusok is üldözték. Nagy-Britanniában szintén gyakran fellángolt az ellentét a protestáns irányzatok között, amikor a protestáns uralkodó ugyanúgy üldözte a puritánokat, mint a katolikusokat. Szóval mindenki utált mindenkit, mondjuk úgy.

Ezt ma gyűlöletkeltésnek és utálkozásnak hívjuk és egyáltalán nem jó, hogy így volt.

Viszont érdemes azt is látni, hogy teljesen más volt az emberek gondolkodásmódja akkor. Még nem létezett "vallásszabadság", meg a többi liberális eszme, amibe ma már beleszületünk és természetes. Akkor fontos volt, hogy a társadalmat minél jobban megóvják a veszélyes tanoktól. Az üdvösség ugyanis a legfőbb célunk az életben és aki nem Krisztus tanítása szerint él, az bizony ezt nem nyerheti el. Ezért ragadtak meg minden eszközt, hogy a károsnak vélt tanokat elfojtsák. Ami sajnos túlkapásokban is megmutatkozott.

Akár a katolikusok és a protestánsok között, akár ahogy írták a protestantizmuson belül is.

"Manapság már egészen jó a kapcsolatunk..."

... Addig a pontig, amíg valaki nem dobja be az Eucharisztia vagy az üdvösség-tan, mint központi teológiai kérdéseket.. :))

De amúgy tényleg sokat javult a kapcsolat a korábbiakhoz képest.

"Manapság már egészen jó a kapcsolatunk..."

Falun azért mai napig megy a gyűlölködés. Nem mindenhol, de sok helyen igen. Nálunk a faluban a plébános havi szinten megjegyezte a homíliáiban, hogy szerinte nem katolikus, sőt, egyenesen eretnek az, akinek a házastársa református. Meg egyéb finomságok. Persze, tényleg javult a viszony, de mindkét fél részéről vannak ki nem mondott dolgok, elszólások.

Szerintem is nagyon jók a válaszok, én még kiegészíteném konkrétan a magyarországi speciális viszonyokkal is.

Először is, nálunk a 16. században a protestánsok is ugyanúgy ellenfelet láttak egymásban, mint mindenki a katolicizmusban. Ez akkor változott meg, amikor az 1600-as évek elején lendületet vett az erőszakos katolikus ellenreformáció a Habsburgok részéről, amely egy "patformra" kényszerítette a protestánsokat.

Ebből következik, hogy nálunk a felekezeti hovatartozás érdekes politikai színezetet is kapott, mivel a magyar rendek folyamatosan védték a magyar rendi szabadságjogokat (ennek révén pedig a magyar állam különállóságát a Habsburg Birodalmon belül) a Habsburg központosító törekvések ellen. Amikor a tizenötéves háborúban a Habsburgok elkezdték támadni a magyar rendi jogokat (pl. összehívtak egy országgyűlést, majd a király bezáratta, és önkényesen a törvényekhez toldott olyan pontokat, amik a magyar rendek jogait csorbították, de úgy, hogy az országgyűlés azt meg sem szavazta, ami a magyar jogrend durva megsértése volt), eközben pedig elkezdték fegyveresen üldözni a protestáns papokat, miközben a magyar rendek többsége protestáns volt, így a protestantizmus védelme összefonódott a rendi jogok védelmével is.

Egyszerűbben megfogalmazva: a katolikusok a Habsburg-elnyomás emberei, a protestánsok pedig a magyar rendi szabadság őrzőivé váltak. Így a protestantizmus amolyan "kurucoskodás" lett, bár a kuruc mozgalom az későbbi esemény, de mégis ezzel a szóval tudnám leírni a legpontosabban. Bár azt is fontos megjegyezni, hogy ennek ellenére rengeteg magyar volt olyan, aki katolikus létére a rendi sérelmek orvoslása mellett kardoskodott, sőt, a későbbi időszakban (épp a kuruc-korban is), amikor a békésebb katolikus ellenreformáció (a Pázmány-féle) hatására rengetegen ismét katolikusok lettek, akkor ez a fajta Habsburg-ellenes színezete a protestáns-katolikus ellentétnek enyhült.