Kedves vallásosak! Miért pont abban az Istenben, vallásban hisztek, amiben hisztek?
Ateistaként úgy gondolom, hogy az lenne az igazságos, ha hinni tudnék, ha alaposan megismerném a vallásokat és kiválasztanám azt, ami hibátlan.
Mondjuk az amazonasi bennszülött, aki hírét sem hallotta semmilyen közismert természetfelettinek, de azért elég értelmes, szerintem a tudományos álláspontot választaná, már ha érzelmileg nem lenne befolyásolva, mondjuk egy szépséges nagy mellű misszionárius nőtől.
/megjegyzem a bátyám teljesen ateista volt, de a felesége kedvéért belement az egyházi macerákba és néha már magam sem vagyok biztos benne, hogy évtizedek alatt nem lett e valamilyen szinten hívő?/
Most komolyan, miért pont keresztények vagytok és miért pont abban a felekezetben?
Részemről nem a szokásos cáfolgatás miatt kérdezem, csak érdekel, illetve már az is, hogy egyáltalán feltette e valaki magának eddig ezt a kérdést?
Dióhéjban: Nekem két szempont volt fontos:
1) EGY Istenben hiszek. És ez az Isten nem olyan hogy "az egész világmindenség alkotja az Istent", hanem egy konkrét személy ha úgy tetszik. És ez az Isten nem a Nap / Hold, meg nem egy szobor.
(Ezzel ugye egy csomó vallást már eleve kizártam!)
2) Követtem el bűnöket, ezért bűnbocsánat nélkül semmi esélyem. A keresztyénség az ami a bűnbocsánatra épül, meg hogy "szívből" kövessük Istent, nem pedig annyi hogy törvényeket kell vakon betartani.
Engem egyedul a zsido-kereszteny kinyilatkoztatason keresztul kegismert Isten jelleme tud vonzani. Egyedup erte tudok rajongani es maghalni.
Ha ismerned egy picit is a vallasdilozfiat, akkor szamodra sem lenne kerdes szerintem.
Egy embernek olyan Istene van amilyen o maga, vagy ha nem olyan akkor nagyon konnyen olyanna valik amilyen kulturalis kozegben kapja meg annak a kulturanak az Istenrol kialakitott kepet.
Csak egy pelda: a gorog eposzok es himnuszok isteneit abszolut nem erdekli az e!beri sors, sot cinikusan rohognek az e!berek nyomorusagain.
Ezzel sze!ben olvasd el az evangeliumokag.
Jezus Krisztusrol igy tettek bizonysagot a baratai:
Apcs 10:38 A názáreti Jézust, mint kené fel őt az Isten Szent Lélekkel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak; mert az Isten vala ő vele.
A keresztenyek Istenet erdekli az emberi nyomorusag, es valodi vigasztalast is tud adni mindenkinek a problemaira.. Azon folul pedig amit demonstralt itta Foldon Jezus, nincs meg egy olyan magasrendu cel, mint amit Jezus parancsolt nekunk, hogy a Szeretet Istenenek a tanitvanyai es FIAI legyunk.
Vidripinek válaszolok egy dologban, azért nem tudom biztosan a bátyámról, hogy vallásos lett e valamennyire, mert a családban és a baráti körben ez régen tabu téma, akárcsak újabban a politika, de az még nem teljesen. Volt néhány megnyilvánulása, amiről nem tudtam kapásból eldönteni, hogyan érti, de nem kérdeztem rá.
A sógornőm az, aki mélyen vallásos, na ő az, aki szokott néha odaszúrni egyet, egyet, de nem reagálunk rá. Húsvét előtt volt egy összejövetel, ahol lazán elrebegett egy asztali áldást, de rezzenéstelen arccal fogadtuk, bár mindenki más ateista volt.
Ettől függetlenül szeretjük, de főleg a bátyám miatt viszonyulunk így, nem akarom a helyzetét nehezíteni, mert az ilyen vitákat nem lehet tapintatosan végezni, a legjobb ismeretségi körben elkerülni.
Ezért is örülök ennek a lehetőségnek, hogy itt szabadon véleményt nyilváníthatok és tanulhatok, megismerve mások gondolatait.
A többieknek köszönöm a válaszaikat és még másokat is várok, ők miképpen gondolják.
"Miért nem maradtál református?"
Egyáltalán nem gyakoroltam semmilyen hit életet, csak csecsemő koromba kereszteltek meg ide.
Mikor a húszas éveimben jártam, és már gyermekem is volt, szerettem volna Istenfélő életet élni.
A "hovatartozásom" ellenére, a Katolikus vallást tartottam helyesnek, és azt kezdtem el gyakorolni, de nem jutottam sokra vele.
Egy napon bekopogtak hozzám a Tanúk, és beszélgetésünk alatt, megbeszéltük, hogy bebizonyítom nekik, hogy a Katolikus vallás a helyes.
Alapos kutatásba kezdtem könyvtárakban, illetve az Izraeliták alapján kezdtem el keresgélni, mivel úgy gondoltam, hogy az igaz Istenhez Ők tartoznak, csak nem fogadják el a messiást.
Minden keresgélésem ellenére oda jutottam, hogy Jehova az Igaz Isten. Nem tudtam a katolikus, református hittel mit kezdeni.
Nem tudtam bizonyítani.
Elkezdtem velük a tanulmányozást. Ahogy haladtam előre a Biblia ismeretében, egyre jobban meggyőződtem, hogy ez az a helyes imádat, amit Jézus bemutatott, és tanított.
Megvizsgáltam más "keresztény" hitéletet is: Mormon, Baptista, Adventista, stb.
De egyik sem teljesen alkalmazza, vagy tanítja azt, ami a Bibliában Jézus, vagy az Atyja lefektetett.
A meggyőződésemet azzal fejeztem ki, hogy elhagytam azt aminek soha nem is voltam a "tagja", és életemet, Jehova Istennek adtam át, Jézus példájának követése szerint.
Én muszlim vagyok. Korábban katolikus voltam. Pontosabban katolikusnak neveltek de már fiatalon tudtam hogy abban a formában nem igaz és a többi keresztény irányzat sem. Kezdve a szentháromságtól, szentek imádásán át, a keresztényi megváltásig, számos kérdés merült fel bennem amire nem kaptam választ, de annál több értelmetlen tanítással, ellentmondással találkoztam. Igy hát végül otthagytam a keresztény vallást. Nem Isten létezését vontam kétségbe, hanem az egyházat és a keresztény tanítást. Zsidó vallást ismertem többé kevésbé, de azzal kapcsolatban is számos problémát találtam. Hindu vallásról volt némi fogalmam de nem fogott meg, a távol-keleti vallásoknak pedig nincs istenképük. Az iszlámot évekig tanulmányoztam mielőtt muszlim lettem. Azt tudom mondani ez az egyetlen tiszta egyistenhívő vallás és választ kaptam minden lényegi kérdésemre.
Röviden ennyi. Nem tudom sikerült-e válaszolnom a miértre. Ha van konkrét kérdésed megpróbálok válaszolni.
#15, nagyon off, de nem imádjuk a szenteket, egyedül Istent imádjuk. A szentem a katolikus, ortodox és anglikán egyházakban afféle példaképek, akik a krisztusi úton jártak, de nem imdádjuk őket, csak tiszteljük.
Bocsánat, nem akarom másik irányba elvinni a beszélgetést, de úgy éreztem, ezt a tévhitet ki kell javítanom. :)
En is offolnek egyet kert szeretnem elmondani, hogy az iszlam istenkep valoban nagyon kessze van a keresztenytol kb mint Soros Gyorgy az imadkozastol.
Bar elegge erinti a temat mivel azt os leirom, hogy kiert nem erdekel ez a bizonyos vallas.
Az iszlam istene a legigazsagtalanabb gonosz fatalista isten, hiszen mindent elore elrendelt ugy a jot is kint a rosszat is.
"Ateistaként úgy gondolom, hogy az lenne az igazságos, ha hinni tudnék, ha alaposan megismerném a vallásokat és kiválasztanám azt, ami hibátlan."
Ilyet nem fogsz találni, csak olyat, ami a leginkább összeegyeztethető a világképeddel és a gondolkodásmódoddal.
Az amazonasi bennszülöttet marhára nem érdekelnék a tudományok, mert a töredékét sem érti. A vallást választaná, ami azt mondja, csináld ezt és azt, és a halál után jó lesz neked, így ebben a pontban tévedsz. Sőt, tovább megyek: ha megvan a saját vallási kultusza, nem adná fel, hacsak nem kényszerítenék rá, és még kevésbé érdekelnék a tudományok, mert ez nem az ő világa, ő nem ebbe született bele, és nem fogja feladni valamiért az egész életében vallott nézeteit, amit nem ismer.
Ha nem tudod elfogadni a kereszténységet, miért nem más vallásoknál keresgélsz? Keresztényként mondom ezt, hogy olyan valláshoz, olyan gyülekezethez akarj tartozni, amit a magadénak érzel, amiben nem folyamatosan a hibákat akarod keresni, hanem amibe félig-meddig hazamész, és magadban is egy olyan kis belső világot teremthetsz meg, ami jó neked.
Hogy én miért hiszek? Egyszerű: mert ez jó nekem. Miért vagyok keresztény? Mert ez jó nekem. Miért nem akarlak megtéríteni? Mert a vallásom azt mondja, ne akarjak a másik embernek ártani, és ha meg akarnálak téríteni egy olyan vallásra, amit te nem akarsz, azzal ártanék neked.
Vidiripi
"Vidripinek válaszolok egy dologban, azért nem tudom biztosan a bátyámról, hogy vallásos lett e valamennyire, mert a családban és a baráti körben ez régen tabu téma, akárcsak újabban a politika, de az még nem teljesen."
Oké megértem hogy nem vagyunk egyformák. De kissé fura hogy a saját bátyádnak nem teheted fel a kérdést! - Hogyan éled meg a hitedet a mindennapi életben? vagy Miben változtatta meg az életedet a hit?
"Volt néhány megnyilvánulása, amiről nem tudtam kapásból eldönteni, hogyan érti, de nem kérdeztem rá."
Ha tényleg kíváncsi vagy akkor legközelebb kérdezz rá! :)
# 16 A szenteket isteni erővel ruházzátok fel és olyasmiket kértek tőlük amit csak Isten teljesíthet. Sokkal többről van szó mint példaképek. Ez nem tévhit. Mivel sokáig benne voltam, pontosan tudom. Tudom menteni akarod a dolgot és talán aki nem ismeri a katolikus irányzatot, hisz is neked de nem én.
# 17 Abban igazad van hogy mi nem három istenséget imádunk ahogy a keresztények. Az iszlám vallás egyistenhívő. Hozzáteszem a zsidó vallás istenképe megegyezik az iszlám valláséval. A keresztény vallás istenképe lóg ki.
Én pont a keresztény vallást tartom igazságtalannak. Igazából ez a zsidó vallásból ered, amit átvettek a keresztények, és ez nem más mint a zsidó nép kiválasztottsága. Állítólag Isten kiválasztotta a zsidó népet és csak velük kommunikált. Mindenki mást hagyott tévelyegni. Iszlám vallás szerint viszont Isten minden néphez küldött prófétákat. Melyiket találod igazságtalannak? Az előre elrendelés meg nem azt jelenti hogy minden hibádat Istenre foghatod. Picit el vagy tévedve. Bármi is lesz a sorsod a túlvilágon, azért te magad vagy felelős és a tetteid eredménye lesz.
Egyébként nem szeretnék vallási vitákba belemenni. Ez a kérdés nem erről szól.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!