Nem értem a dolgot! Valaki megtudná magyarázni?
""Jézushoz hasonlóan azoknak, akik szeretnének megmentésben részesülni, használniuk kell Isten nevét."
Írja coccomaci a 9. kommentben.
https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__..
De pl. a János 14:6 nincs benne ez a kritérium. Sőt az ApCsel 4:12-ben meg pont arról van szó hogy nem adatott más név. Akkor hogy van ez?
"Igen. Mind azok, akik Jézus imáját komolyan veszik: Szenteltessék meg a neved....."
Számomra ez igen csak érdekes dolog!
Az Újszövetséget olvasva érdekes volt megállapítanom hogy egyetlen olyan levél sincs benne amely első mondatában szerepel a Jehova név. Ellentétben Jézus Krisztuséval.
És ugyanakkor azt is meg kell állapítanom hogy Istenre úgy hivatkoznak mint mennyei Atyára.
- Akik komolyan veszik Jézus imáját. Írod!
Nos kikerestem az erre vonatkozó részt az Ú.V.F.-ban ,és érdekes ami ott szerepel!
Máté 6:9 Ti tehát így imádkozzatok:
»Égi Atyánk, szenteltessék meg a neved.
- Neked nem tűnik fel hogy amikor Jézus TANÍTJA imádkozni a tanítványokat akkor semmiféle nevet nem mond. Sőt még azt is hozzá teszi hogy "így imádkozzatok"
S az van ott hogy "égi Atyánk"!
"Amúgy valóban kár vitatkozni, aki nem akarja ne vegye az élet vizét. Úr a miniszterelnök Úr is, mégse Isten, bár sokaknak igen :-/
Úr a doktor úr is, de hál'Istennek ő se a Teremtő Isten."
Jézus Krisztus is úr. Ő uraknak ura és királyoknak királya. Sőt úgy is olvasható hogy Úr Jézus Krisztus! Gondolkoztál már azon hogy miért? (Cselekedetek 2:36)
"Összességében a Jehova név nem egy valaki által adott név"
De igen sajnálatodra közlöm hogy ez a név egy ember által adott név. Amit az ember alkotott meg két szó hibás összevonásából mert sajnálatos módon nem volt birtokában a pontos ismeretnek. S ebben a tekintetben a héber nyelvtanról van szó!
"Azonban az Atya, akihez ő is imádkozott, aki a Teremtő is egyben, és még sok más cím is írva van a Szentírásban."
A Bibliában többször is megemlítik azt hogy Jézus elvonul imádkozni. Jézus minden döntő pillanatban imádkozott ez is jelzi azt a belsőséges kapcsolatot ami a menyei Atyával összekötötte. Amikor megkeresztelkedett amikor kiválasztotta a tanítványokat stb.
A legtöbb esetben nem olvasható hogy mit imádkozik Jézus. De van amikor Jézus imája leírásra kerül.
Az egyik ilyen ritka alkalom a Lukács 10:21 Ahol Atyának szólítja Istent aki menynek és földnek ura. De semmi féle név nem szerepel Jézus Krisztus imájában. Pedig ez egy hálaadó ima azért mert tanítványai hirdetik az evangéliumot és az meghallgatásra talál az embereknél.
János 11:41 Hálaadó ima! "Atyám"
János 17:1 Itt is imádkozik Jézus de megint csak nem mond nevet. Csak az szerepel ott hogy "Atyám"
Márk 14:36 "Abbá, Atyám!"
Jézus ezekkel a szavakkal imádkozott!
"Sajnálom azokat, akik ezt az abszolút logikát nem értik, mert ha egy kicsi hamisság is van abban, amit Istenről, Jézusról taulunk, akkor sajnos a tananyag már hamis! Az igazságnak semmi közössége nincs a hamissággal."
Sajnálat bennem is van!
"Megértetted-e, hogy önátadásod és megkeresztelkedésed Jehova tanújaként isten szellemtől irányított szervezetének tagjaként azonosít téged?"
Egy kicsi hazugság! Írod te magad! És azzal amivel kapcsolatban írod nem is szállok vitába.
- Viszont amikor Jézus parancsot ad a tanítványainak ott nem hangzik el hogy keresztelni úgy kell hogy egy szervezet tagjaként azonosítsák az embert.
Cselekedetek 11:26 "isteni gondviselés által" Ha Isten akarata ez volt akkor miért változtatnak rajta?
"Ezért is kell megszentelni (megtisztítani) Isten nevét attól a sok hazugságtól amiket a magukat kinevező "tanítók" elhintettek az emberek között, akik mennek szépen a széles úton, és tántorognak jobbra balra."
Azért had említsem meg hogy az sem egy sziklaszilárd állapot hogy egyik héten még így kell hinni aztán a másik héten jön egy új értelmezés ugyan arról az igéről és már mást kell hinni.
"Bocsánat, ha erősebben fogalmaztam. Nagyon bosszant, hogy vannak emberek, akik nem értik azt, hogy egy meg egy az kettő, és évek óta ugyan azon vitatkoznak. Isten a Teremtő, a Mindenható nem egyenlő Jézussal. Ez az IGAZSÁG, minden más tanítás esély a pusztulásba vezető úton való tévelygésre"
Elhiszem hogy bosszant. Számomra is vannak bosszantó dolgok és nem is egy.
"Személyes kapcsolatunk lehet vele, Ábrahámot is a barátjának nevezte, de hogyan nevezhetünk a barátunknak valakit, akinek a nevét nem tudjuk, nem akarjuk elfogadni, vagy használni? Hogyan bízhatunk meg abban, akinek még a nevét sem tudjuk?"
Te beszéltél az összes hívő emberrel és tudod hogy nincs közöttük egy olyan ember sem aki ismerné Isten nevét? Rengeteg időd lehet és beszéled a világ összes nyelvét. Micsoda Isten általi áldásod van.
Számomra ez azért furcsa mert nem egy magyar fordításban is szerepel Isten neve és most kapaszkodj meg! A katolikus fordításban is szerepel. Oké azt elhiszem hogy sokan nem olvassák a Bibliát. Na de hogy senki nem olvassa azt valahogy nem tudom elhinni! Aztán a helyzet az hogy nem egy olyan igehirdetést is hallottam ahol elhangzott Isten neve és nem is csak egyszer!
- Kérlek tedd meg hogy egy kicsit bővíted az ismereteidet Ábrahámmal kapcsolatban.
Ugyan is Ábrahám nem ismerte Isten nevét.
2Mózes 6:3 Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak Mindenható Isten néven jelentem meg, és a Jahve nevet nem nyilatkoztattam ki nekik.
Ugye milyen érdekes ,úgy is lehet valaki a barátod hogy nem ismered a nevét. Ábrahám bízott az Istenben pedig nem tudta a nevét. Hogy miért bízott benne? Azért mert Isten mindent úgy cselekedett ahogyan azt mondta Ábrahámnak. Tehát szavahihetőnek bizonyult!
"Sokáig lehetne ezeket a krdéseket fokozni, de sajnos a süket fülekre hiába. Aki olvassa és nem látja a betűtől az értelmet, az sajnálatra méltó."
2Mózes 6:3
Megjegyzem hogy Isten nem mindent nyilatkoztat ki az ember számára. (Cselekedetek 1:7) De ettől még az ember mégis képes bízni Istenben ,hinni a szavának.
"Mivel szabad akarata van mindenkinek, így azt tesz ezzel amit szeretne, a gyümölcse az lesz, amit vetett. Az biztos, hogy Isten neve Jézusnak is fontos volt, így az imájában amit az embereknek tanított az első helyre került: Szenteltessék meg a Te neved......"
Jézus nem azzal szentelte meg Isten nevét hogy kiejtette. Jézus azzal szentelte meg hogy elfogadta a küldetését és megcselekedte az Atya akaratát! A cselekedeteivel szentelte meg!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!