Ha a Sátán megkísértette Jézust azzal, hogy "Ezeket mind neked adom, ha leborulva imádsz engem! ", akkor a Sátán a világ vezetője?
A Bibliai Újszövetségben tudtommal az szerepel, hogy a Sátán a pusztai vándorlása során megkísértette Jézust.
"Azután magával vitte őt az ördög egy igen magas hegyre. Megmutatta neki a világ összes országát és azok dicsőségét, majd azt mondta neki: ’Ezeket mind neked adom, ha leborulva imádsz engem.’ Jézus azt felelte néki: ’Távozz, Sátán! Mert írva van: ’Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj.’ Akkor elhagyta Őt az ördög, és íme, angyalok jöttek hozzá és szolgáltak néki (Szt. Jeromos Kat. Bibliatársulat, Bp., 2002.).”"
Na most ha a Sátán odatudta volna adni a világ összes országát, akkor a Sátán uralja a világot, nem? Hiszen csak azt adhatjuk oda másnak, ami a miénk. De akkor milyen kapcsolatban áll Istennel?
Ha az egyes országok a Sátán kezében vannak, akkor mi Isten feladata, mit ural Ő? Ezt soha sem értettem.
Ha megfigyeled, valójában csak olyan dolgokkal kísértett, ami már eleve Jézus rendelkezésére álltak. A Sátán valódi hatalma a hazugságban rejlik. Csak hazudja, hogy átadná a világot neki, valójában már eleve Jézusnál voltak, ahogy az a hatalom is, hogy a köveket kenyérré változtassa.
A Sátán csele az, hogy Isten képében tetszeleg, de a hatalom a tettben rejlik, az pedig az embernél van, nem nála. A Sátán nem uralkodik semmilyen anyagi világ felett, csak az ember által. Vagyis a földi világ ura az ember, aki saját döntéséből teszi eleget Sátán kérésének.
Itt ugyanezt próbálja Jézussal eljátszani, hogyJézus a saját hatalmát rendelje alá neki.
Persze! Sátán sétálgat a sivatagban- mert ő azt szereti- rugdalja a port, sétálgat csak úgy. Egyszer csak látja ám, hogy ott van egy tiszta jó jézus...,oszt ki van dobva. Gondolta beszélget vele. Aha...ja. Így volt.
Meg beszélő kígyó kúszik a fán! Aha...ja.
Milyen komoly már?
"A konkrétumok nélküli érvelésed a vicc kategória. Ha nem tudod indokolni a véleményed, minek okoskodsz? "
Tőled nem hallottunk konkrétumot. Jézus a keresztények szerint Isten nem? Azt állítjátok, mégha a földön emberként volt jelen. Tehát alapból birtokol mindent.
"4,3 És hozzámenvén a kisértő, monda néki: Ha Isten fia vagy "
Ha Isten fia akkor meg pláne így van.
"Az sok ellentmondáshoz vezetne, amiről álmodni sem mersz. Szerintem jó pár évig ne alkoss véleményt, hanem nézz utána a dolgoknak "
Ez a sablon válaszod mikor felhívják a figyelmedet egy ellentmondásra?
Kedves Kérdező,
E megkísértés lényege nem az volt, hogy Jézus megkapta volna a hatalmat, hanem, hogy leboruljon előtte, így megszegvén az istenfiúságot, elárulván Atyját.
Ezt a "sátán a világ fejedelme" dolgot egy picit hadd bontsam ki jobban, mert nagyon érdekes dolog, hogy mégis mi az ő hatalma.
Ha hisszük, hogy létezik Isten és a Sátán, akkor hisszük azt is, hogy a Sátán egy individuális szellemi lény. Ez az jelenti, hogy intellektusban kb. úgy viszonyul hozzánk, mint az állat az emberhez. Mert ahogyan az ember magasabb intellektus, mint az állat, úgy az angyal is magasabb intellektus, mint az ember. Ezt azért fontos leszögezni, mert szigorúan szellemi, nagyon komplex, elvont és magas, mindenfajta racionalitást meghaladó szinten munkálkodik, azaz igazán fel sem tudjuk fogni az ő cselekedeteit, esetleg egy-egy kis szeletet megérteni. (Ezért ha túl antropomorf módon magyarázza valaki ezeket a dolgokat, akkor az biztos, hogy helytelen.)
(Még egy megjegyzés: figyeljük csak meg, hogy Jézus hasonlatai alapján az Atyához képest már csak növények vagyunk :D elég nagy intellektusbeli különbség...)
Én azt gondolom, hogy az ő hatalma a világ felett abban van, hogy megadta a jó és a rossz tudását. Nagyon érdekes amúgy az, hogy nem csak a biblia, hanem minden egyéb hitvilág az intellektus fényét egy sátáni adománynak, egy istenellenes lázadás eredményének tartja.
Azt szokták mondani a nagy tudósok (még az ateisták is), hogy a tudomány igazi célja az, hogy kifürkéssze az "Öreg" titkait. Tehát megérteni, feltárni a világ működését, ezáltal megtanulni használni azt, s egyre jobban szembesülni kicsiségünkkel látván az Univerzum végtelenségét. Ez a hozzáállás tette a tudósokat naggyá és alakította jellemüket végtelenül alázatossá. Ez a hozzáállás helyes (hittől függetlenül).
Azonban ha az egyénből kihal a világra való rácsodálkozás képessége, a végtelenség előtt való meghajlásra való készsége, illetve a Világegyetem tisztelete, akkor az ő tudománya már nem a Teremtő, illetve a Világegyetem megismerését szolgálja, hanem önmagát. Ez egyfajta gőgös hozzáállást eredményez az emberben, mely gyökere mind ama gonoszságnak, mely az idők folyamán létezik.
Lásd például a hitetlenség gyökerét, amely az egyházakban felüti a fejét, elfelejtvén az Írás valódi szellemét (lásd pl. Pál Feri atya munkássága): nem a pszichológia van a Írás még jobb és mélyebb megértéséért, hanem az Írás a pszichológiáért. Bűnös-e a pszichológia? - Nem. A hiba az egyén hozzáállásában van. A tudomány által az ember képes egyre mélyebb és mélyebb dimenzióját feltárni a Kinyilatkoztatás értelmének. De ha ez a szellem nem hatja át, akkor puszta tudássá válik az emberben, amely az ő hatalmát szolgálja csupán.
Eképpen (is) uralkodik a Sátán csak nagyon közvetve az embereken. Jézus Sátán-legyőzésének egy újabb dimenziója pedig (mindennek tükrében) az volt, hogy egy újfajta szellemiséget hozott a világra, amely az egyén döntése szerint vagy áthatja, vagy nem.
De ez csak egy kis része az egésznek. Ennél több minden is történt. Csak most ezt akartam kihangsúlyozni.
#16 írta le idáig a legjobban a dolgokat... gondolom, ezért pontoztátok le így.
De ő se jutott el a megoldásig.
Itt két lény van, aki hatalommal bír: az isten és a sátán.
Jézusnak közülük kellett választania.
Nem csak a Földet ajánlgatták neki, hanem egy másik hatalmat is, amelyik NEM az istené.
Mielőtt még vigyorogni kezdenétek, hogy ekkora hülye nincs is, gondoljátok meg a következőket:
- a sátán NEM hülye! Neki is IGAZI hatalma van, amit fel is tud használni az isten ellen. Mindegy, hogy a teremtett világ vezetője, vagy a Föld vezetője, vagy éppen milyen címe van - és hiába az ő teremtménye - mégsem lehet csak úgy elpusztítani.
- annak idején az angyalok HARMADA úgy gondolta, hogy a sátánt kell követnie. Mivel ők sem hülyék, erre nyilván nyomós okuk is volt!
Lehetne még ezt ragozni sokáig, máshol már leírtam.
Igazából csak 2 dolog van itt, ami zavaró:
- a sátánnak kisebb a hatalma, mint Jézusnak. Így elég nehéz hatalmat ajánlani a másiknak, hogy neki közben több van. De! Nyilván kiüresedett állapotban valamit változott a helyzet. Ez lehetett az egyik ok.
- a másik dolog, hogy Jézus a létező legközpontibb, bizalmi helyen van: a teremtés, az irányítás és a végítélet kellős közepén mindenütt ő a főszereplő. Innen aztán IGAZÁN nehéz rávenni valakit, hogy váltson!
Nyilván a sátánnak voltak más érvei is, hogy ezt meg merte kísérelni. Pl. az, hogy az isten nem igazságos, önimádó, vagy akármi más. Biztos, hogy volt, különben nem lenne egy követője se. Az is biztos, hogy hatalmas nyereség lett volna neki Jézus, akiért igazán megérte kockáztatni. Ne felejtsük el, hogy a sátán NEM végtelen, és nem tud mindent!
De elszámolta magát, mert Jézus még így, emberként is másképp döntött.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!