Mi szükség van vallásokra?
Az,a Bibliát ismerő emberek számára nem kétséges,hogy az "igazság"felismerésének egyedül hiteles segítője a Szentlélek,s nem bármelyik vallás.Amikor valamely egyház megpróbálja kioktatni az embereket igazság tekintetében,gyakorlatilag Isten dolgába avatkozik bele.
Az viszont kétségtelen,hogy az "istenismeret alapjait",és az isteni szeretet gyakorlását jó,ha olyan szervezetek szervezik meg,mint a vallások.
Tudsz olyan funkcióját ezen kívül a vallásoknak,melyek létük alapját indokolják?
Mi a krisztusi tanításnak megfelelő létalapja a vallásoknak?
nem hiszem hogy szolgáltatásnak számítana a vallás. esetleg egy mise, amit egy személyért/ lelkéért(?) tartanak.
de az hogy valaki hisz valamiben az nem szolgáltatás azt hiszem xd
egyébként a vallás véletlenül sem szervezet, a szervezetek az egyházak lehetnek. amik azért léteznek hogy összefogják a hívő embereket, majd egy szakértővel az élen csoportosan énekeljenek imádkozzanak és a maguk módján jól érezzék magukat isten házában.
-összehozza az embereket.
-segíti elfogadtatni a világ igazságtalan dolgait
-a jelenlegi rosszért cserébe jót ígér, megnyugtatja a hívőket
-és a magányosaknak egy olyan társat mutat aki mindig velük van és vigyáz rájuk.
ez a felfogás a vallásos emberek által.
a nem vallásos emberek az egyház létezését a pénzszerzésre fogják, ami igaz mert egyház nélkül is lehet hinni valamiben, de ha nem lenne valaki aki megmondja pontosan miben kell hinni akkor lenne rengeteg sok egyéni felfogásmód aminek nem sok értelme lenne és elveszne az értéke.
nem vagyok otthon semmiféle vallási dologban, csak külső szemlélőként tapasztalom ezeket a családomban.
ha esetleg ez a mondat(rész) értelmes lenne: "olyan szervezetek szervezik meg,mint a vallások" , akkor elnézést.
Kedves 22.Hsz!
Tisztázzuk a fogalmakat!
A Vallás(felekezet)olyan szervezet,amely egy dogma köré gyűjtött embereket szervezetbe tömöríti.
Az egyház(eklézsia)egy olyan közösség(nem feltétlen szervezett közösség)akik egy cél érdekében jönnek össze,és saját nézeteiket egymással megosztják.
Krisztusnak egy egyháza van,mégpedig azok,akik az Ő jellemét,céljait követik.(Nyilván,akik az erőszak bármilyen eszközét alkalmazzák-pl.inkvizicio,keresztes háborúk,stb.-azok a Sátánt szolgálják,s így Krisztus ellenségei.)Krisztus egyháza bármely vallási felekezetben megtalálható,ahol ketten-hárman legalább Krisztust követik.
A vallás hitet jelent, a felekezet egy ember csoportot.
A vallási felekezet egy olyan ember csoport, akiket a vallásuk(hitük) köt össze.
24.Hsz!
Tévedsz!
A vallás,nem jelent hitet,esetleg hitvallást.
Nyolc fő világvallási irányzatot ismerünk:hinduizmust, a dzsainizmust, a buddhizmust, a kínai univerzalizmust, a zoroasztrizmust, a judaizmust, a kereszténységet és az iszlámot.
A vallásokat dogmáik különböztetik meg,melyek meghatározzák mit kell hinniük követőiknek.
Több vallás papjával beszéltem,akik bár nagyon vallásos emberek voltak,de nem hittek Istenben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!