Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » A keresztények nagyrésze...

A keresztények nagyrésze miért nem fogadja el a II. Tim.3:16-17 versének igazságát? És ennek fényében, miért hágják át V. Mót.4:2, és Jel.22:19 ígéjét?

Figyelt kérdés

#keresztény #Isten ígéjét.
2017. ápr. 29. 23:08
1 2 3
 11/23 A kérdező kommentje:

"Kérdező, ha Isten alkotta az életet evolválásra képesnek, akkor a teljes törzsfejlődést elfogadva is ugyanúgy igaz marad a megállapítás, hogy Isten teremtette az embert, és minden mást is.

Ennyire azért ne legyünk már szőrszálhasogatók!"


HOL VAN ERRE BIZONYÍTÉK A BIBLIÁBAN?

Azt mondja Timóteus levelében "A teljes írás Istentől ihletett..."

Na már most, ha úgy lenne ahogy írod akkor Isten méltónak találta volna lejegyeztetni és az emberiséget felvilágosítani azt, hogy bizony "kedves ember te a majontól származol lehet, hogy van benned némi isteni is mert ugye elindítottam a törzsfejlődést".

"Mert semmit sem cselekszik az én Uram az Úr, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak." Ámós.3:7.


Az ember inkább lealacsonyitja magát a majom szintjére, minthogy elismerje az Isten szavát.


A Biblia több helyen is bizonyítja, hogy nem evolúció által jöttünk létre. Pl: "Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által termtetett, hogy ami látható a (az eredetiben: nem valami foghatóból, létezőből) láthatatlanból állott elő." Zsid.11:3.

Vagy: "Mert Ő szólt és meglett, Ő parancsolt és előállott." Zsolt.33:9

Tehát nem volt szüksége Istennek több millió, vagy milliárd évre, hogy mindent egy szempillantás alatt megalkosson. Az, az, ha valamit kigondolt, hogy jó lenne, ha lenne azt egy szavával létre hozta.

Viszont, hogy az ember érezze, hogy tényleg gyermek ezért vette a fáradságot és a saját kezével formálta meg és az sem derogált neki, hogy földig hajolva fujjon az orrába éltető erőt.


Majomtól származunk? AZ AKI KITALÁLTA!

Még a mai napig is minden embert Ő formál: "Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül..." Jób.10:8

Nemtudom, hogy csinálja, de nem is akarom kutatni, mert úgy sem juthatok az Ő magaslataira. Ésa.55:8-9.

Én csak egyszerűen tiszteletben tartom amit mond az, az letíratott a prófétákkal.


"Már úgy értem ezt a szőrszálhasogatást hogy itt szó nincs semmiféle átiratról, csupán eltérő értelmezésről. De a Biblia ugyanaz marad ettől még, senki nem vett el Isten szavából semmit.

Csak sokan úgy látják hogy a valóság, az élővilág működésének tükrében (vagyis Isten alkotásait vizsgálva) a genesis logikus értelmezése hogy az ember jelképesen érti, és nem szó szerint próbálja ráerőltetni a valóságra."


Ez szimplán emberi okoskodás. Vagy ahogy a Biblia írja:

"Mert lesz idő, amikor az egészséges tudományt (a Biblia az egészséges tudomány) el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülük. És az igazságtól elfordíják az ő fülüket, de a mesékhez oda fordulnak." II.Tim.4:3-4.

Ez ott van mint a fennt idézett II.Tim.3:16-17.


Na ná, hogy nem hisznek az ateisták Istenben, ha még egy keresztény is leminősíti Isent, hogy hazudik és nem úgy van ahogyan Ő leíratta.

És a pogány nézetnek adnak igazat, hogy evolúció és nem hatnapos teremtés. Ahogyan azt Isten megmondta.

Sátán megpróbálta Jézust bűnbe ejten, később a követőit kiírtani. Nem sikerült. Így most megkísérli Isten szavát hazugnak beállítani. Sajnos elég nagy sikerrel járt.


Kérlek, hozz ígéket (és ne emberi okoskodásokat) az evolúció bizonyítására!

2017. máj. 1. 11:37
 12/23 anonim ***** válasza:

Kérdező, látom nem érted. Senki nem nevezi hazugnak Istent, csak mert elfogadja az evolúciót.

A Biblia egyszerűen nem definiálja a teremtés szót, csak annyi bizonyos, hogy Isten alkotott mindent. De ha egy közös alapból kifejlesztve hozok létre mindent, akkor is ugyanúgy igaz hogy teremtettem, mintha mindent a ma látható formájában alkottam volna meg.


De meg is lehet fordítani a dolgot. Mindaz, ami ma létezik, vizsgálható. A biológiai vizsgálatok pedig mind azt mutatják hogy minden ami csak létezik, magán viseli évmilliók változásainak nyomait. Közkeletű példa erre mondjuk a pszeodugének léte. Ezek olyan gének, amelyekre az adott élőlénynek egy korábbi fejlődési állapotban még szüksége lehetett, de mai formájában már felesleges. Például az emberben megvan a vitellogenin termeléséért felelős gén, ami egy tojásfehérje prekurzor molekula, az emberben pedig, mivel nem rak tojást, értelmetlen a gén létezése.

Szóval adott a kérdés, vajon Isten fejlődés útján alkotott minket, és a fejlődés során egyszerűen visszamaradtak ilyen gének? Vagy Isten készre alkotott minket, de úgy hogy felesleges géneket pakolt belénk?

2017. máj. 1. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/23 A kérdező kommentje:

De az is lehet, hogy te nem érted.

Én és mindazok akik a 6 napos teremtésben hiszünk, hisszük, hogy Isten ALKOTOTT és a mai napig alkot minket.


Akik az evolucióban hisznek a MAJONTÓL származnak. Ennyi és pont.

Nem kell ezt túl ragozni.

Nem fogadod el a felsorolt ígéket, hát nem fogadod el. Szíved joga.

Erre is ott van Isten ígéje "MESÉK". Ha Isten tiszteletben tarja az emberek döntését akkor én miért ne tenném?

Sátán mindent kitalál csak, hogy az ember NE AZ IGAZSÁGOT higyje.

Evolució, ufók, szellemek, más istenek stb. Ki mire nyitott CSAK NE A BIBLIA IGAZSÁGA!


Isten azt mondja 6+1 nap alatt hozta létre a Földet és rajta mindent akkor az úgy van.

Te és azok akik az evoluciót hiszitek, ha direktben nem is mondjátok ki, de az elmélet elfogadásával azt állítjátok, hogy ISTEN TE HAZUDSZ, MERT TÖBB MILLIÓ ÉV ALATT ALAKULTUNK KI! ÉN az ember jobban tudom! Mert van tudomány, meg logika, meg kutya füle.

Az nem baj ugye, hogy a tudományt és a logikát is Isten adta, de leginkább, hogy Őt dicsőítsék és ne az emberi elmét pl:Darwint, meg ahozzá hasonlók.

Ha nem Isten igazságát támasztja alá a tudomány akkor egy kalap ...-se ér! Minegy mekkora géniusz mondta.


"A szeretet soha meg nem szűnik. A prófétáltások véget érnek, a nyelvek megszünnek, a tudomány elenyészik. Mert töredékes a megismerésünk, és töredékes a prófétálásunk, amikor pedig eljön majd a tökéletes, a töredékes (eltöröltetik) véget fog érni." I.Kor.13:8-10.

Tehát minden emberi tudomány, okoskodás véget fog érni, megsemmisül.


És szomorú hirem van ez már hozzá tevés a Bibliához (vagy elvevés? MERT ISTEN SZAVA MÁST MOND) és érvényes az V.Móz.4:2, Jel.22:19 ígérete.

2017. máj. 1. 13:32
 14/23 anonim ***** válasza:

"Minegy mekkora géniusz mondta"

Az a baj hogy ezeket nem egyszerűen valaki mondja, hanem ezek a teremtett világ működéséből következnek.

Márpedig Isten szava nem állhat szemben Isten alkotásával. Vagyis, ha Isten alkotásáról egyértelmű, hogy milliónyi évek változásai állnak mögötte, akkor csak kétféle értelmezés lehetséges.

1. Nem létezik semmiféle Isten.

2. Létezik Isten, csak mi emberek hibázunk, amikor azt képzeljük hogy a teremtés szó szerinti 6 napot jelent.


De egyébként gondolj például arra, amikor azt írja a Biblia, lőn este és lőn reggel, következő nap! És most gondolj arra, milyen alakú is a Föld?

Mivel a bolygó nem lapos, minden egyes pillanatban egyszerre van rajta reggel és este. Vagyis máris egyértelmű hogy ez a lőn este és reggel kifejezés egyszerűen nem vehető szó szerint, mert úgy nem lenne értelme, hanem értelme csakis úgy van, ha egy jelképes megfogalmazásnak tekintjük az idő múlásának jelzésére.

Vagy mi a helyzet 1Mózes első és második fejezetével?

Az első fejezetben elsőként teremti Isten a füveket, fákat, utána az állatokat, a legvégén pedig a férfit, végül a nőt.

A második fejezetben ezzel ellentétben még nincsenek növények, de már megteremti Isten a férfit, majd utána minden állatot, és végül a nőt.

Ha szó szerint akarnánk venni, akkor az első két fejezet máris egymást hazudtolná meg, hiszen teljesen más sorrendről ír. Vagyis megint csak azt látjuk hogy a genesisnek csak akkor lehet értelme ha nem szó szerint próbáljuk elképzelni, hanem egy jelképes leírásként kezeljük.

2017. máj. 1. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/23 A kérdező kommentje:

"Az a baj hogy ezeket nem egyszerűen valaki mondja, hanem ezek a teremtett világ működéséből következnek.

Márpedig Isten szava nem állhat szemben Isten alkotásával. Vagyis, ha Isten alkotásáról egyértelmű, hogy milliónyi évek változásai állnak mögötte, akkor csak kétféle értelmezés lehetséges.

1. Nem létezik semmiféle Isten.

2. Létezik Isten, csak mi emberek hibázunk, amikor azt képzeljük hogy a teremtés szó szerinti 6 napot jelent."


Isten MINDENT kész állapotban teremtett. Az élettelent és az élőt is.

Tehát a különféle növények hozták a termésüket. Az az nem csemeték, vagy palánták voltak. Nemtudom, hogy volt-e evgyűrűje a fáknak.

Az állatok ivaréretek, szaporodásra képesek voltak. És igen a tyúk volt előbb, hogy megválaszoljam az ősi kérdést.

Itt ajánlom figyelmedbe Michael Cremo és Richard Thompson: Tiltott régészet, az emberi faj rejtélyes eredete című könyvét.

Ez a könyv rávilágít egy kicsit a másik oldalra.


"De egyébként gondolj például arra, amikor azt írja a Biblia, lőn este és lőn reggel, következő nap! És most gondolj arra, milyen alakú is a Föld?

Mivel a bolygó nem lapos, minden egyes pillanatban egyszerre van rajta reggel és este. Vagyis máris egyértelmű hogy ez a lőn este és reggel kifejezés egyszerűen nem vehető szó szerint, mert úgy nem lenne értelme, hanem értelme csakis úgy van, ha egy jelképes megfogalmazásnak tekintjük az idő múlásának jelzésére.

Vagy mi a helyzet 1Mózes első és második fejezetével?

Az első fejezetben elsőként teremti Isten a füveket, fákat, utána az állatokat, a legvégén pedig a férfit, végül a nőt.

A második fejezetben ezzel ellentétben még nincsenek növények, de már megteremti Isten a férfit, majd utána minden állatot, és végül a nőt.

Ha szó szerint akarnánk venni, akkor az első két fejezet máris egymást hazudtolná meg, hiszen teljesen más sorrendről ír. Vagyis megint csak azt látjuk hogy a genesisnek csak akkor lehet értelme ha nem szó szerint próbáljuk elképzelni, hanem egy jelképes leírásként kezeljük."


Gondolom iskolában tanultál a VÁZLATRÓL? Ahol elősször nagyvonalakban van felvázolva amit be akarunk mutatni, majd utána következik a részletes kifejtés.

Ez Móz.1-2. része.

Amint látod az állatok, növények teremtését nem részletezi, mivel azok nem fontosak (csak később a 33.Zsoltárban teszi hozzá, hogy szólt és meglett, parancsolt és elő állott.

Mivel az ember teremtése fontosabb ezért azt részletesen leírja és, hogy hová helyezte őket.


A másik problémád a "lőn reggel és este az első, másodi, stb nap" (Az eredeti héber szó a jóm. És, ha határozott szám szerepel mellette az MINDIG egy 24 órás napot jelent)


Az tudod, hogy kb a mai Sínai félsziget területén volt az éden és a teremtés ott történt? Ezt onnan tudjuk, hogy a 4 folyóból kettő (Tigris és az Eufrátesz) még a mai napig is megtalálható azon a területen. Ha pedig azt mondjuk, hogy egy bizonyos területet 4 folyó határol nem azt jelenti, hogy kettő a közelben kettő pedig a bolygó másik két pontján. Az már nem kert. :D

Mivel más területeken SEMMI nem volt, tehát ember sem (ketten lettek később) ezért az idői meghatározás is csak oda koncentrálódik.

2017. máj. 1. 14:30
 16/23 anonim ***** válasza:

"Isten MINDENT kész állapotban teremtett. Az élettelent és az élőt is."

Ezzel még mindig az a gond, hogy a teremtett világban nincs ami erre utalna. Az előző kommentedben azt írtad, a logikánk is Istentől származik. Viszont akkor mi értelme volt Istennek úgy kitalálnia a világot, hogy azt logikusan vizsgálva minden aspektusában ellentmondjon a hat napos teremtésnek?


"Gondolom iskolában tanultál a VÁZLATRÓL? Ahol elősször nagyvonalakban van felvázolva amit be akarunk mutatni, majd utána következik a részletes kifejtés."

Ez nem változtat azon hogy két külön sorrendről ír. A második fejezet nem egyszerűen csak részletezi az ember teremtését, hanem egyszerűen más sorrendet ír a férfi, az állatok és a nő teremtésére, mint az első.


"Mivel más területeken SEMMI nem volt, tehát ember sem (ketten lettek később) ezért az idői meghatározás is csak oda koncentrálódik."

A Biblia nem ír arról hogy más területeken mi volt. Szóval ha az evolúció elfogadását úgy értelmezed, minthogy hozzáteszünk Isten szavához, akkor ezzel most te is ugyanezt tetted, hozzátettél Isten szavához.


Mellesleg megjegyzem, ez lenne a normális, mivel a Biblia kismillió dologról egyszerűen nem ír, hogy az ember gondolkodik, kutat, és megismeri a világ azon aspektusait is, amelyekről a Szentírásban nem esett szó.

Csak az lenne a fontos, hogy ne csak a hasára ütve tegye mindezt az ember, hogy kitalál valamit ami logikusnak tűnik számára és azt onnantól tényként kezeli. Hanem ténylegesen megvizsgálja a világot amelyben él, és a tények alapján von le következtetést.

Ezért fogadom el én is az evolúciót. Mert régen elég elképzelhetetlennek tartottam, de nem értem be ennyivel, hanem kíváncsi voltam, utánajártam, rengeteg cikket, könyvet elolvastam a témában, mellékesen biológiát tanultam egyetemen, és rájöttem hogy egyszerűen ez a valóság, amelyben élünk, hogy az evolúció ma is működik. Ráadásul egy annyira tökéletes folyamat az élet fenntartására a változó körülmények között, hogy ha van ami egy tökéletes Istentől származhat, egy folyamat, ami képes változtatni és fenntartani az életet, az evolúció biztosan az.

2017. máj. 1. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/23 A kérdező kommentje:

Rendben fogadd el az evoluciót.

Viszon akkor magyarázd meg kérlek, honnan jön a hétnapos ciklus?


Azt, hogy miért van egy év tudjuk. Egy év alatt kerüli meg a föld a napot.

Miért van egy hónap tudjuk. Egy hónap alatt kerüli meg a hold a földet.

Miért van egy nap tudjuk. Egy 24 óra alatt fordul körbe a föld a saját tengelye körül.

De honnan a hét nap?

A Bibliából be tudom bizonyítani, hiszen Isten hat napon át munkálkodott és a hetediken pihet meg. Meg áldotta és megszentelte a hetedik napot. Ezálatl minegy példát mutatva az emberiségnek hogyan élje az életét.

A történelem folyamán próbálták már 10 naposra venni ezen időszakot, de nem birta se az állat, de még az emberse aki kitalálta. Hogy lehet ez?

Hiszen, ha evolució akkor nem mindegy?

És miért van az, hogy a bolygonkon MINDEN vallásos és nem vallásos ember 7 napos ciklusban élt, él? Legyen az budhista, hindu, keresztény, mohamedán, konfúcionista, ateista stb. Miért pont a bibliai 7 nap, ha csak a többi vallásra gondolunk? Vagy méginkább az ateistákra.

És azt is tudjuk mi lesz azokkal akik ezt a hétnapos ciklust nem tarják be és csak hajtanak, hajtanak. Vagy időelőtt meghalnak, vagy belerokkanva nem élvezik, hanem nézik, hogy más elvezi munkájuk gyümölcsét. Akkor mire volt jó?

Mond el, honnan jön a 7 napos ciklus? Hiszen egyetlen bolygó állás, fogás sem bizonyítja.

2017. máj. 1. 15:30
 18/23 anonim ***** válasza:

A 7 napos felosztás szerintem a holdciklushoz köthető. Egy hét az egy negyed holdciklus.

Egyébként a Gergely-naptár bevezetésével terjed el, az ősi kínaiak például 10 napos "héttel" számoltak, a rómaiak 8 napos ciklusok alapján élték az életüket. Vagy épp az ókori Babilonban 7 napos ciklusokkal számoltak, de úgy tudom náluk ez abból eredt hogy ennyi égitestet ismertek (a Földön és a csillagokon kívül, Nap, Hold, Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz), és ezeknek szentelték a napokat.

Manapság, mivel nemzetközileg elterjedt a 7 napos felosztás (ami amúgy igen, a Biblián alapul), már csak kisebb népcsoportokra jellemző ettől való eltérés, de azért létezik, pl az 5 napos 'pasaran' ciklus:

[link]

2017. máj. 1. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/23 A kérdező kommentje:

Miért van az, hogy nincsenek áltmeneti fajok és amik vannak azok is csalások, ahogy idővel kiderült?

Az idői meghatározásokat kb 10000-től már csak HOZZÁVETŐLEGESEN merik beválalni?

Mert tudják, hogy a kormeghatározásaik nem megbízhatóak.

Hogy lehet az, hogy találtak olyan fát ami függölegesen ált és úgy volt megkövülve?

Amikor rárakódott a következő időszak földrétege akkor a következő része kövült meg? Badarság!

Hogy lehet, hogy barlangi rajzokon találtak olyan rajzot ahol az ember vadásszik a dínóra?

Azt állítják, hogy a gravitáció által törmörültek egybe a bolygók és a holdak. Így a gravitáció mind egyirányba forgatja azokat. Hogy lehet mégis, hogy van a naprendszerünkben olyan hold ami ellentétesen forog a bolygójával?

Amikor a holdra készültek nagyon vastag porrétegre számítottak (ami ugye az évmilliárdok során le kellett volna, hogy rakodjon) ehhez képest néhány centiméteres volt. Hogy lehet? Úgy, hogy nem több milliárd éves a hold sem, ahogy a föld sem. Hanem csak néhány ezer.

Amstrong volt a legjobban meglepve, csak azt már nem emlegetik.

Stb, stb, stb.

2017. máj. 1. 15:47
 20/23 anonim ***** válasza:

"Miért van az, hogy nincsenek áltmeneti fajok és amik vannak azok is csalások, ahogy idővel kiderült?"

???

Minden kövület ami csak létezik, egy átmeneti faj az ősei és a leszármazottai között.


"Az idői meghatározásokat kb 10000-től már csak HOZZÁVETŐLEGESEN merik beválalni?"

Mert van egyfajta mérési pontatlanság, azt nem tudjuk pontosan meghatározni hogy egy kövület mondjuk 150.128 éves, vagy 149.987, hanem csak hogy nagyságrendileg 150.000 éves.


"Hogy lehet az, hogy találtak olyan fát ami függölegesen ált és úgy volt megkövülve?"

Miért csak kidőlt fa kövülhet meg? Ezt nem is értem, miért lenne probléma.


"Hogy lehet, hogy barlangi rajzokon találtak olyan rajzot ahol az ember vadásszik a dínóra?"

Hamisításokról már hallottam egy párról, de amennyire tudom, egy hasonló leletről sem tudta még senki sem bizonyítani hogy hiteles. Vagy ha igen, linket kérnék!


"Azt állítják, hogy a gravitáció által törmörültek egybe a bolygók és a holdak. Így a gravitáció mind egyirányba forgatja azokat. Hogy lehet mégis, hogy van a naprendszerünkben olyan hold ami ellentétesen forog a bolygójával? "

A gravitáció nem forgat, és keringési irányt se határoz meg. Nem tudom hol olvastad de ez így értelmetlen.


"Amikor a holdra készültek nagyon vastag porrétegre számítottak (ami ugye az évmilliárdok során le kellett volna, hogy rakodjon) ehhez képest néhány centiméteres volt. Hogy lehet?"

Bocs, de ez is értelmetlen. Honnan került volna annyi por a Holdra? "A por alkotóelemei a talaj, a vulkánkitörések, a szennyezések, az ipari termelés, az emberi környezet apró szemcsés részecskéi (pl. haj, szőr, rostos anyagok parányi részecskéi)." (wiki - Poranyagok) Ezek közül ugyan mennyi jellemző a Holdra? :D

2017. máj. 1. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!