A sok hitetlen miért érez kényszert arra, hogy próbálja meggyőzni a hívőket, hogy nem létezik Isten?
Ne röhögtess, még hogy az ateisták a nagyobb bűnösök az ideológiájuk másokra erőltetésében.....
Tessék, itt a személyes történetem a családom katolikusaival
- anyukám katolikus iskolába járatott 8 évig = heti 2 közös imádság, heti 2 hittanóra, tízórai, ebéd előtt-után ima, a hónap első hétfőjén közös misén való részvétel + heti 1 vasárnapi misén való részvétel, amit miseigazolvánnyal ellenőriznek, hogy részt vettél-e rajta. És természetesen megvolt a kötelező első áldozás és gyónás is bizonyos időközönként. De persze mi ez egy ateista kölyöknek ahhoz a szenvedéshez képest, hogy gyakorin, ahova saját akaratodból jársz fel, néhány ateista elmondja a véleményét.
- 20 évesen elmondtam anyukámnak, hogy nem hiszek Istenben, aminek hatására elég durva dolgokat mondott nekem (egyébként nem úgy toltam a képébe, hogy "figyelj te ostoba marha, a te istened hamis" mint ahogy az most gondolom megjelent a fejedben. Igazából úgy történt, hogy hosszú ideje győzködött, hogy bérmálkozzak, és végül ezt az egy módot találtam rá, hogy végre szálon le a témáról)
- durva beszólások alatt ilyeneket értek: "Akinek nincs Istene, az nem ember" "A családban mindenki hívő a legkisebbektől a legnagyobbakig, nem értem, hogy te miért vagy ilyen" "... és te magadban hiszel legalább? Vagy még magadban sem?" (ezt nem tudtam értelmezni, de elég bántóan hangzott... Kérdező, te is hasonló mélyen hívő vagy, magyarázd már el nekem hogy mit jelent)
- Amikor nagymamámhoz megyünk látogatóba ünnepekkor, 24/7 megy a bonumtv és a nagyim azt akarja, hogy napi 1 misét üljek vele végig. Amikor mondtam neki, hogy nem nagyon van kedvem, hanem inkább csinálok valami házimunkát (nagyim természetesen nem tudja, hogy ateista vagyok, mert kiakadna, én meg tiszteletben tartom az érzéseit) azt mondta hogy "remélem nem lettél farizeus". Mondom besz.rok :D
- Jehova tanúi nénik havi rendszerességgel nyomják a kezembe a kis füzetecskéiket a posta előtt
- a kicseszett miniszterelnökünk folyton a kereszténység emlegetésével próbálja manipulálni az országot
Szóval elmehetsz te a tudodhová :D
Az egy dolog, hogy a neten mindenki cenzúrázatlanul kiírhatja magából azt amit akar, de a való életben, szemtől szemben a hívők sokkal agresszívabbak ha előkerül a vallás. Bocs, de ha a neten elém kerül egy keresztény kérdés, akkor igenis határozottan kiállok azért amit hiszek, mint ahogy ti is. Soha nem láttam itt durvább dolgokat ateistáktól, mint keresztényektől, bár az lehet hogy azok neked nem tűnnek fel. Ha zavar, idővel megtanulsz majd vastagabb bőrt növeszteni, és kizárni ezeket a véleményeket.
(Egyébként miért akarsz elhallgattatni minket, ha olyan erős a hited?)
"Jehova tanúi nénik havi rendszerességgel nyomják a kezembe a kis füzetecskéiket a posta előtt"
A jehova tanúinak semmi köze a kereszténységhez, szimplán egy csaló szekta.
"a kicseszett miniszterelnökünk folyton a kereszténység emlegetésével próbálja manipulálni az országot"
Ha keresztény lenne, nem próbálná folyton manipulálni az országot.
A többi kijelentésedre később válaszolok.
"20 évesen elmondtam anyukámnak, hogy nem hiszek Istenben, aminek hatására elég durva dolgokat mondott nekem"
Tulajdonképpen a te esetedben is az történt, ami sok embernél megtörténik, hogyha ráerőszakolnak valamit. Hogy megutálja azt. Az a gyerek, akitől gyerekkorában tiltották a csokit, és egyfolytában spenóttal etették, az felnőttként utálni fogja a spenótot, és táblaszám fogja falni a csokit. Nem mindenki ilyen, de valaki tipikusan olyan, hogy egyszerűen megutálja, amit ráerőltetnek. Te egyszerűen megcsömörlöttél tőle. Sajnálom egyébként, hogy így viselkedett veled anyukád hívő létére. Félreértelmezte az egészet. Nem az a hit lényege, hogy bármit is ráerőszakolunk a másikra, ráadásul sokkal szebben kellett volna beszélnie veled, ha már hívő.
"Nem az a hit lényege, hogy bármit is ráerőszakolunk a másikra"
Csak sajnos ezt nagyon is sok hívő csinálja.
Ateistából pedig sokkal kevesebb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!