Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Keresztény papokról kérdés?

Keresztény papokról kérdés?

Figyelt kérdés

Igen, ez egy vallás elleni kérdés lesz. Ha nagyon hiszel egy kitalált emberben, akkor ne is kommentelj, tarts tiszteletben ennyivel. Egyébként egyházi suliba jártam, szóval tudok eleget erről a hülyeségről, ezért is utáltam meg a vallást és léptem ki a vallásos világból. Hittan órán elvárták hogy heti két alkalommal 45 percet üljek kussba és hallgassam ahogy a pap dumál egy általa imádott FÉRFIRÓL, és hogy imádni csak istent lehet(direkt írtam kisbetűvel), valamit hétfőnként hamarabb menjek be 10 perccel mert a pap prédikálni akar róla és nekem azt végig kell hallgatnom, ebéd előtt és után imádkozni kellett(habár senki se csinálta a papokon kívül), és a tanárokat ,,Dicsőség Jézus Krisztusnak" köszöntéssel és felállással kellett köszönteni. A 10 hónap alatt 30 alkalommal el kellett menni ahhoz a templomba, hogy év végén meglegyen az 5-ös. Ezt ha úgy vesszük, havi 3 alkalom, ami azt jelenti hogy a 4 vasárnapból legalább 3-szor 1 órát hülyeségre kellett áldozzam az életem, miközben azt hallgatom hogy a félrevezetett emberek imádkoznak, szó szerint könyörögnek egy nem is létező emberhez. Valamint pénzt is kell adományozni minden misén a templomnak?! Arról ne is beszéljünk, hogy januárba vízkereszt alkalmával 3000+ forintot kell fizetnünk azért, hogy vizet locsoljon a házamba?

Ezt jól esett leírni, most viszont térjünk a valódi kérdésemre.

Ugye a kereszténység szerint a melegség nem elfogadott. Ámde az ,,isten" egy férfi, és a papok is csak férfiak lehetnek(nem tudom más vallásban lehetnek-e nők is), akik imádják istent, tehát egy férfit. Egy férfi imád egy férfit. Ez nem melegség akkor? Ne értsetek félre, én nem vagyok a melegek ellen, a szerelemben nincs megszabva hogy ki lehet a párod. Viszont a sok okos ,,hívő" ellenük van.

Emlékszem a pap azt mondta, hogy a nő és férfi egymásnak lett teremtve.

Arról miért nem beszél, hogy ők, FÉRFIAK, egy FÉRFIT imádnak, tehát teljesen ugyanolyan mintha ők is melegek lennének. Hogy is van ez akkor?:D


2016. nov. 19. 19:56
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:

Indító kérdéshez. A vallásosságra nevelés szerintem is hibás. De az is hibás következtetés, ha valaki emiatt nem fog Jézusban hinni. Ez csak kifogás.

Hittan órán (nem írta a kérdező, de gondolom ez katolikus lehetett ?? )pedig nem fura ha az adott egyház hittanát tanítják. Ezért érzem, hogy ez inkább kifogás, önigazolás.


"Arról miért nem beszél, hogy ők, FÉRFIAK, egy FÉRFIT imádnak, tehát teljesen ugyanolyan mintha ők is melegek lennének." Ez pedig szintén egy hibás csatolás, hibás kifogáshoz. Jézus az Uram, a Főnököm, a Tulajdonosom, nem a szeretőm. Isten imádata nem egyenlő a melegek egymás iránti érzelmeivel. Mindig nézz utána annak, amit kritizálsz! Ja! Kereszténység nem egyenlő a katolikus egyházzal. Olvasd, tanuld a Bibliát!


"a szerelemben nincs megszabva hogy ki lehet a párod" - de azért az egészséges párkapcsolat az férfi+nő, ez logikailag és tudományosan is belátható. Pl. szaporodás...


A homoszexualitás gyógyítható pszichés betegség. Sokan tértek már vissza...

2016. nov. 21. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 anonim ***** válasza:

"A homoszexualitás gyógyítható pszichés betegség. Sokan tértek már vissza..."


Ezt mégis melyik pizsamádban álmodtad? Ismersz személyesen olyan embereket, akik "kigyógyultak" ebből? Ismersz egyáltalán meleg embereket?

Ha létezne erre "gyógymód", akkor logikus, hogy minden meleg igénybevenné, hiszen mi élvezetes van egy olyan kisebbséghez tartozni, amelyet Magyarországon utálnak, kirekesztenek, mi élvezetes van abban, ha valakinek egész életében titkolóznia kell, mert ha felvállalná magát, akkor lehet a családja is kitagadná? Vagy mi élvezetes van abban, hogy valaki a szerelmi életét csak úgy élheti meg, hogy a társadalom megveti emiatt? Gondold már végig logikusan...

2016. nov. 21. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:

"Ezt mégis melyik pizsamádban álmodtad? Ismersz személyesen olyan embereket, akik "kigyógyultak" ebből? Ismersz egyáltalán meleg embereket?"

Utánanézhetsz a dolgoknak, sok személyes bizonyságot fogsz találni.


"Ha létezne erre "gyógymód", akkor logikus, hogy minden meleg igénybevenné (...)"

Nem logikus, mert csak akkor megy a beteg orvoshoz, ha elismeri, hogy beteg, sőt, sok esetben akkor sem. A propaganda pedig arról szól, hogy ez valójában nem pszichés (hanem genetikai) betegség, amit most Te is képviselsz. Hamisan. Tehát aki "az én táboromhoz tartozik" elmegy pszichológushoz és meggyógyul. Erről van egy csomó bizonyság, maguk a meggyógyult (volt)melegek, vagy a korábban heterókból lett homók. A Te felfogásodban élők természetes dolognak tartják a homoszexualitást és élnek benne. Erről is van csomó bizonyság, pl. a meleg büszkeségi felvonulások.


Többire nem szeretnék reagálni.


Isten áldjon!

2016. nov. 22. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:

Kedves 13-as!


Te aztán nagyszerű vitapartner vagy, hiszen arra nem reagálsz amiket leírtam, csak elbeszélsz a dolgok mellett.

A beteg sokszor nem akkor megy az orvoshoz, ha tudja hogy beteg, hanem csak akkor amikor már fáj valamije. A fogorvossal vagyunk így a legtöbben. Hiába tudjuk, látjuk, hogy van egy szuvas, lyukas fogunk (vagyis tisztában vagyunk vele, hogy a fogunk "beteg"), mégsem megyünk vele fogorvoshoz csak akkor amikor már tényleg elkezd fájni.


Mint írtam, melegként élni nagyon nehéz. S ha a te logikád mentén gondolkodunk (mert veled ellentétben és reagálok a te érveidre is), akkor ugye a melegség egy betegség. Ennek a betegségnek pedig folyamatosan vannak tünetei, folyamatosan fájnak. Pl. egy meleg fiú, ha a haverjaival lóg a városban, s a haverok szeme majd kiesik egy szembejövő jó csaj láttán, addig a köztük lévő meleg fiú észre sem veszi, helyette ő az utca túloldalán levő jó pasit bámulja, hiszen neki a nők nem jönnek be. Persze meg kell játszania magát, s úgy tennie, mintha ő is a csajt nézné.

Továbbá, titkolnia kell a magánéletét, ki kell térnie az állandóan ismétlődő kérdések elől, hogy van-e barátnőd, mikor nősülsz meg stb stb.


A példákat lehet sorolni a végtelenségig, de arra akarok rávilágítani, hogy ez nem jó dolog, nem jó egy melegnek, hogy így kell élnie, vagyis a te logikád szerint ennek a "betegségnek" folyamatosan vannak tünetei, mellyel elmehet egy pszichológushoz, aki kigyógyítja ebből.


Nekem volt egy gyermekkori barátom, aki meleg volt. Nem merte elmondani senkinek, próbálta elnyomni magában, próbált csajozni többször, de vonzalom híján nyilván nem ment neki, és az "együtt járása" egy lánnyal annyiban merült ki, hogy suliból hazamenet elmentek sétálni, beszélgettek, ja és persze mindenkinek örömmel mesélte, hogy végre neki is van barátnője, gondolta, ettől megváltozik és ő is heteró lesz. Nem így történt. Öngyilkosságot kísérelt meg, felvágta az ereit, de nem sikerült neki. Ezután a nővére és családja elvitte magához, ahol több hetet töltött, s a nővére próbált neki segíteni. Több pszichológushoz is elvitte, de egyik sem gyógyította ki, mert azt mondták, hogy ezt nem kigyógyítani kell, hanem elfogadni és együtt élni vele.

Végül mégsem sikerült elfogadnia magát, és a vonat alá ugrott. Ekkor már sikerült neki.... 17 évet élt...


Vagyis a te logikád szerint ő felismerte hogy "beteg" , próbált tenni ellene, próbált csajozni, s külső segítséget is kért többször, mégsem gyógyult ki. Ja, persze biztos ő volt a hibás, mert nem volt benne elég akarat, vagy bármi, csak a lényeg, hogy erről akkoris ő maga tehetett.


Ki az aki ebből "kigyógyult"? Ismersz ilyen embereket személyesen?

Az ilyen "kigyógyulások" a homofób propaganda eszközei, melyek a gyakorlatban a következőket jelenthetik:

-az illető a teljes önmegtartóztatás és cölibátus mellett dönt, mondván: ő már végleg felhagyott a meleg élettel. Próbál nem gondolni szexuális dolgokra, a társra találás vágyát is elnyomja magában. És az illető saját magát is megnyugtatva éli a kis életét mondván, hogy ő már kigyógyult, valójában azonban ugyanúgy meleg, csak minden ami vágy, szex, vonzalom, a szőnyeg alá söpör.

- olyan is van, hogy valaki akár addig is elmegy, hogy megnősül és családot alapít. Ha vallásos emberekről van szó, akkor az erkölccsel megmagyarázza azt, miért nem érez igazi, szenvedélyes vonzódást a felesége iránt, közben titokban a saját neme érdekli, de ezt magának sem vallja be, hiszen ő már kigyógyult.

-harmadik eset pedig az, mikor az illető eleve biszexuális, vagyis mindkét nemhez vonzódik. A biszexualitás gyakori velejárója, hogy vannak időszakok, mikor az egyik, máskor a másik nem felé erősebbek a vonzalmak. Így ez esetben a saját neméhez való erősebb vonzódás időszakát tekinti meleg korszaknak, majd mikor "kigyógyult", akkor csak annyi törtánt, hogy az ellenkező nem iránti vágyai erősödtek fel, de közben szexuálisan ugyanúgy vonzódik a saját neméhez is, csak elnyomja.

2016. nov. 22. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:

"Viszont a sok okos ,,hívő" ellenük van.

Emlékszem a pap azt mondta, hogy a nő és férfi egymásnak lett teremtve."


A papok az "okos" hívőkkel együtt valamiért nem tudják értelmezni a "Ne ítélkezz" mondatot,csak elméletben.Erről senki nem tehet,Jézus sem kérte őket arra,hogy bohócot csináljanak magukból.


"Arról miért nem beszél, hogy ők, FÉRFIAK, egy FÉRFIT imádnak, tehát teljesen ugyanolyan mintha ők is melegek lennének. Hogy is van ez akkor?:D"


Az úgy van,hogy már a kérdés is kissé hülyeség:)

Istent butaság nemileg behatárolni,ez bugyuta emberi gondolkodásra vall.

2016. dec. 4. 10:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:

11. válaszoló!


Az,hogy a homoszexualitás,mint mentális betegség gyógyítható,elhiszem,hisz minden mentális betegség gyógyítható,ha van betegségtudat,és szándék a gyógyulásra,de nem ismerek ilyen sikeres gyógyulásokat.

Kérlek tájékoztass,hogy hol találhatok erről dokumentumokat!(Van néhány érintett a környezetemben,és hasznos lehet számukra.Ők tudják,hogy hormonzavar miatt éreznek így.)

2016. dec. 5. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!