Mit gondoltok, drága testvéreim, nem lett volna jobb, ha nem íródnak meg a szent könyvek, nem lenne kevesebb a gyűlölködés?
Nem is az egyik hanem a leg!
2. Vagyok ezt még muszáj hozzá írnom. Ha megszüntnénk mindent ami valaha is viszályt keltett nem maradna semmi.
#5
Az lenne a legjobb.
De igen,
csak, hogy itt jön be egy fontos dolog.
mivel az ember fellázadt a teremtője ellen, és az utódainak bajt okozott, a Teremtő írásban közölte az emberekkel a történteket, és a megoldást.
S azt hogy mit kell tenni, annak érdekében, hogy kitartsunk mellette az imádatban.
s ekkor be lép a színre az aki az egészet elkezdte.
Jézus nem véletlen mondta, hogy az ördög konkolyt vet a Búza közé.
Sátán is íratott, -ha Ők nem is tudják, hogy neki szolgálnak-, könyveket.
Csak egy mondat a Bibliából:
(János 16:2, 3) . . .Igen, eljön az óra, amikor mindenki, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szent szolgálatot végzett az Istennek. 3 Ezeket azonban azért teszik, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem.
Vagy is sokan vannak akik tesznek bizonyos "vallási köntösbe" csomagolt dolgokat, és azt hiszik Istennek szolgálnak azzal.
Jézus határozottan figyelmeztette a követőit, hogy sokan lesznek akik hivatkozni fognak Rá mint Urukra, de Jézus nem fogadja el a tetteiket, még ha nagy dolgoknak is látszanak, mert Jézus nem azt kérte.
(Máté 7:21–23) 21 Nem mindenki fog bemenni az egek királyságába, aki azt mondja nekem: »Uram, Uram«, hanem az, aki cselekszi égi Atyám akaratát. 22 Sokan mondják majd nekem azon a napon: »Uram, Uram, nemde prófétáltunk a te nevedben, démonokat űztünk ki a te nevedben, és sok hatalmas cselekedetet vittünk véghez a te nevedben?« 23 De én akkor megvallom nekik: Soha nem ismertelek titeket! Távozzatok tőlem, ti, akik törvénytelenséget műveltek!
(2Korintusz 4:3, 4) 3 Ha pedig leplezett is a jó hír, melyet hirdetünk, azok között leplezett, akik elvesznek, 4 akik között ennek a világrendszernek az istene megvakította a nem hívők elméjét, hogy ne ragyogjon át a Krisztusról, az Isten képmásáról szóló dicsőséges jó hír megvilágosító fénye.
Ezért aztán Ő is dolgozik, ahogy szokták mondani, az Ördög nem alszik. Hogy minél több embert el tudjon ezért téríteni Istentől.
Sok ezer vallást hozott létre, az embereket felhasználva, csak hogy az igazság lepel alatt maradjon, és csak igen kevesek találják meg.
"Tele van a GYIK gyűlölködéssel a Vallás és a Valláskritika kategóriában."
Te is éppen egy ilyen feszültségkeltő provokatív kérdést tettél fel.
Most őszintén, téged speciel melyik szent könyv biztatott fel erre?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!