Miért hajlik az ember arra, hogy higgyen valamiben?
# 21
Láttam máshol is szóvá tetted, de ne is törődj vele. Vannak akik sportot űznek a lepontozásból, tőlük reménytelen dolog észérveket várni. :)
# Dante
Szerintem nem sikerült jól kifejeznem, amit mondani akartam, vagy mi, legalábbis nem értettél meg igazán.
Természetesen nem csak a keresztény erkölcs az erkölcs, az összes vallásnak van erkölcsi tanítása. Melyek ráadásul jelentős átfedésben vannak egymással, apró részletkéréseket leszámítva (pl. többnejűség-egynejűség).
Ettől kezdve természetesen jogos a kérdés, hogy mitől jó a "jó" - és a vallások válaszát ezért nagyjából sejtjük akkor is, ha nem ismerjük konkrétan.
De vallás nélküli erkölcsről csak a felvilágosodás óta beszélhetünk, és kizárólag csak a nyugati szekuláris kultúrkörben. (Illetve bolsevik diktatúrákban, de ezt a szálat inkább hagyjuk.)
Ezért nincs sok értelme azt vizsgálni, hogy vallások nélkül hogyan alakult volna az erkölcs, mert történelmileg úgy alakult, hogy az erkölcs a vallások RÉSZE volt, egészen az élmúlt kétszáz évig.
Most már persze lehet azt mondani, hogy az erkölcs a szekuláris társadalmakban (és csak azokban) független a vallástól, de ezt nem lehet visszamenőleges hatályúvá tenni.
Kicsit olyan ez, mint a Karácsony: igaz, hogy ateistáknak ez családi ünnep és a szeretet ünnepe, de mint ünnep mégiscsak Jézus születése okán lett ünnep. A vallási gyökerei akkor sem tagadhatók le, ha ezek már sok ember számára érdektelenek. Föl lehetne tenni azt a kérdést is, hogy vajon lenne-e az ateistáknak valamiféle szeret-ünnepük, ha nem lenne Karácsony, de ez is a "mi lett volna ha..." esete.
A bibliai csecsemőgyilkosságok témáját meg azért teljesen másképp kell értelmezni, nem úgy, ahogy az elsőre kínálná magát:
Egy gondolatig visszatérve Dawkinshoz, lehet, hogy a rakománykultusszal jól tudja modellezni bizonyos vallások gyors terjedését. Csak azt nem szabad elfelejteni, hogy bizonyos vallások mindig más bizonyos vallások rovásra terjednek el. Nem egy szellemileg légüres térbe hatolnak be, hanem más létező vallásokat, kultuszokat szorítanak ki. Mint ahogy a vallástalanság is létező vallásokat szorít ki.
A közösségi szintű vallásosság egyidős az emberi civilizációval, a közösségi szintű vallástalanság az, ami merőben új történelmi fejlemény. (És nincs kizárva, hogy evolúciós zsákutca, még nem tudjuk. A szekuláris társadalmak demográfiai mutatói mindenesetre a saját kihalásukat prognosztizálják.)
* a vallások válaszát azért nagyjából sejtjük
(tehát: nem ezért)
akaratgyengék
képtelenek felelősséget vállalni a tetteikért, sokkal egyszerűbb azt mondani a sátán tette mint bevallani hogy egy utolsó féreg
"A közösségi szintű vallásosság egyidős az emberi civilizációval, a közösségi szintű vallástalanság az, ami merőben új történelmi fejlemény."
Ezt miből gondolod?
Egyáltalán mi az, hogy közösség?
Ebbe beletartozik az előember hordája is?
Ha állítasz valamit, akkor fogalmazz pontosan légy szíves és mivel nem egyértelmű amit állítasz, bizonyítsd is.
Szerintem totál téves amit írsz, bár a 'civilizáció' szót is értelmeznünk kellene.
# 24
Nem egészen értem mit nem értesz. A közösség az közösség, a civilizáció meg civilizáció, ezek azért elég általános kifejezések, nem?
Egyébként helyesbítem is magam: a közösségi szintű vallásosság SOKKAL RÉGEBBI, mint a civilizációk.
300 ezer éves temetkezések bizonyítják, hogy az akkori ember (aki már ember, nem előember, de még "hordákban" és nem civilizációkban élt) vallásosan gondolkodott, volt túlvilág-képe.
Ettől kezdve, egészen a felvilágosodásig, folyamatosan a vallások voltak a különböző kultúrák és civilizációk fő szervező tényezői. (Neked is a vasárnap a szabadnapod, vajon miért? Mert a vallás így struktúrálta össztársadalmi szinten az időt.)
Nagyjából a felvilágosodással változott meg minden, az utóbbi pár száz évben. Ha összevetjük a (minimum) 300 ezer évet a pár száz évvel, akkor az mindössze az utolsó néhány másodperc egy hatvan perces órából.
És azt is vegyük hozzá, hogy a Föld lakosságának nagyobbik hányada ma sem szekuláris társadalmakban él, a közösségi szintű vallástalanság ma is csak az emberiség kisebb hányadát jellemzi.
De most őszintén, ezzel mi újat mondtam?
Ez általános iskolai történelem és földrajz óra anyaga.
Akár tananyag, akár nem, ez propaganda szöveg.
Az ember vallások nélkül születik, azt belénevelik.
A korai társadalmakról az információink sosem lehetnek pontosak, különösen az írott kor előttről.
Vannak persze sejtések a korai hiedelmekről, amikből kifejlődhettek a vallások, de ezek nem bizonyítottak, csak feltételezések, elképzelések.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!