Ha a démonokat tulajdonképpen csak bibliai idézetekkel lehet elűzni meg istenhez imádkozva, akkor tulajdonképpen a démonok is csak azóta vannak amióta kereszténység?
# VY2015ef
"Egy transzcendens isten, amelyik nem csinál semmit a világgal, az nem igazolható."
Naná, hogy ez így van! :)
Az Isten attól Isten, mert érzékszervekkel (és műszerekkel) nem érzékelhető, emberi ésszel fel nem fogható, tudományoan nem vizsgálható. Ebből fakadóan Isten léte tudományos eszközökkel sem nem bizonyítható, sem nem cáfolható. Paradoxon, de igaz: ha Isten léte természettudományosan közvetlenül bizonyítható lenne, akkor nem is lenne Isten :)
Általában véve is, a természetfeletti attól természetfeletti, mert nem természetes. Tehát természettudományos eszközökkel nem vizsgálható. Amennyiben vizsgálható lenne, akkor természetes jelenségnek hívnánk, nem pedig természetfelettinek. :)
#süti24
#11.-es válaszoló
teljesen egyetértek veletek. Istent és az isteni dolgokat nem lehet tudományosan bizonyítani vagy ha igen akkor nem lehet rájuk "logikus" magyarázatatot adni, ugyanis emberi léptékkel az ilyen dolgokat nem lehet felfogni :D
Szegény Jézus, elég sok démont kiűzött a galileai betegekből, és most itt valaki eretneknek nevezett egy olyan embert, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a Szentírás bizony beszél démonokról. Nem elítélni kell (Jézus sem azért jött, ugye?) hanem olvasni a Szentírást.
Szegény ókori szerzők, egész nap a Bibliát olvasták, aztán jön valaki, és azt mondja, nem is csinálták ezt, és ez lényegében eretnekség. Hova jut a világ...)
Amikor az ókori szerzők olvasták és értelmezték a Bibliát, na akkor alakult ki a hagyomány...ami persze téves is lehet ellentétben a Bibliával, ami Isten szava, nem emberé.
barátsággal:
kapernaumi
Nézd. Az anyagi világ létezik. Felismerhetők benne a természet törvények maximális működése, viszont ezekben nem kötelező senkinek hinni. Ezeket felismerni, kutatni és vizsgálni kell!!. Ezek a szabályok egy bizonyos múltbeli történetet mutatnak számunkra. Ebben a történetben sehol sincs helye semmiféle "felsőbb hatalomnak", "teremtőnek" meg természet feletti lényeknek-->(jelentsen is ez bármit!!), mert maga a természet törvények kizárják a természet felettit, és nincs is rá szüksége!. Tetszik, nem tetszik, ez van.
Aki mégis egy falszifikálhatatlan, az anyagi világon kívüli transzcendens entitást akar belevonni ebbe a tökéletes rendszerbe úgy, hogy semmi ráutaló tény ezt nem indokolja, az csak feleslegesen tovább bonyolítja a magyarázatot, újabb megválaszolandó értelmetlen kérdések ezreit generálva.
Viszont aminek semmiféle hatása sem érzékelhető/vizsgálható, arról nem tehetünk érvényes állítást a létezésére vonatkozóan, vagyis a létezésének feltételezése egy szükségtelen bonyolító tényező.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!