A jóságos Isten miért szakította rá a templom tetejét egy halom, éppen hozzá imádkozó ember fejére?
Nem a Bárányok hallgatnak-ból idézek, csupán egy építkezési munkás ismerősöm mondta, hogy egy helyi templom renoválásakor az ottani orgonista megemlítette, hogy még a 60-as években villám csapott a templom tetejébe, a harang leszakadt, beszakította a mennyezetet, a sitt meg rázuhant az épp bent imádkozó emberseregre, akik közül kilencen azonnal, ketten pedig napok múltán meghaltak.
Ez milyen isteni próbatétel, ha szabad érdeklődnöm? Lehet, hogy csak fogadott az Uralkodóval, hogy ki tud nagyobb villámot csiholni és kicsit túllőtt a célon? Vagy csak közbeszólt a fizika és 30 méter magasan lévő rézkereszt magához vonzotta az elektromos töltést? Vagy ismét csak az elcsépelt "Isten útjai kifürkészhetetlenek" dologgal állunk szemben?
Hát ez emberi értelmezéssel sem Istentől való próba
ha Isten megvédte volna Jóbot Sátántól akkor Sátán azon vádja hogy az emberek csak azért szolgálják Istent mert lefizeti őket vagy burokban tartja őket mert maguktól nem lennének hálásak és Hűségesek hozzá máris Sátánnak lett volna igaza
Sajnos rossz az Istenhez fűződő kapcsolatod, és a hozzá állásod, hát nem önként akarzs Te sem halás az életedért vagy hűséges lenni hozzá hanem ha ad valamit....akkor,
ezzel Sátán állitását támogatod
gratulálok.
Igaza van a sátánnak, mert Jób valóban félelemből és azért hűséges, mert le van fizetve, mindegy mikor kapja meg a baksist, de megkapja. Jób ezt előre tudja és várja is - meg is történik a példában.
Az is kitűnik a példázatból, hogy Jób nagyon is tudja, kitől kell jobban félnie, tudja ki a főnök a két barát közül és melyiknek kisebb a hatalma.
A sátánt is Isten teremtette és látnivaló, hogy legalább is nincs ellenére a működése, csak néha egy idő után, akkor tesz is róla, hogy megváltozzon az eredmény.
Ha ellenére lenne a Gonosz garázdálkodása, egyszerűen eltörölné őt, ahogy a Csekát is megszüntette az Szkp, de helyette létrehozta a KGB-t.
Szóval Isten a saját házát sem vigyázza?
Ez már mérnöki hiba ugye?
Naná, hogy az, Isten egyszerűen nem létezik, nem véd meg semmit és senkit, nem fogad az ördöggel, mert az sincs, így hát próbatétel sem lehetséges a részükről.
A példázat ezer sebből vérzik és azt jelezné, annak aki az orránál messzebb lát, hogy maga Isten a főgonosz, hiszen mindenért ő a felelős, minden alája tartozna, ha lenne, még a kedvenc teremtménye is, akit Sátán néven képzeltek el.
Butaságot beszélsz.
Jób nem tudta, sőt maga is azt hitte, ogy a eremtő bünteti valamiért, a hamis barátai is ezt próbálták elhitetni vele, jó kis vigasztalók voltak,
Olvasd már el az egész könyvet, kedves válaszoló...
"És lőn ezeknek utána, az Isten megkisérté Ábrahámot, és monda néki: Ábrahám! S az felele: Ímhol vagyok."(1Móz.22:1)
"Ez pedig az Úrhoz kiálta, és mutata néki az Úr egy fát és beveté azt a vízbe, és a víz megédesedék. Ott ada néki rendtartást és törvényt és ott megkísérté."(2Móz.15:25)
"És bocsásd meg nékünk a mi bűneinket; mert mi is megbocsátunk mindeneknek, a kik nékünk adósok. És ne vígy minket kisértetbe; de szabadíts meg minket a gonosztól."(Lk.11:4)
"s az Úr akarta őt megrontani betegség által; hogyha önlelkét áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja, és az Úr akarata az ő keze által jó szerencsés lesz."(Ézs.53:10)
"Mert jobb ha jót cselekedve szenvedtek, ha így akarja az Isten akarata, hogynem gonoszt cselekedve.
Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, mint igaz a nem igazakért, hogy minket Istenhez vezéreljen; megölettetvén ugyan test szerint, de megeleveníttetvén lélek szerint;"(1Pét.3:17-18)
Itt egy pár példa amelyekből sok-mindent megtudhatunk.
De mindennek meg van az oka.
Ami meg a kérdést illeti,én nem hiszem,hogy Isten szórt volna villámokat egy templom tornyára,hanem inkább hiszem azt,hogy nem volt villámhárító azon a tornyon.
Egyetlen egyszer "ért"hozzá egy Őt "imádó" templomhoz,de akkor se villámokat használt fel,hanem római katonákat.
Tisztelt kérdező nem kell mindent Isten "számlájára" írni mert ez egy gerinctelen dolog,ne haragudj.
Inkább próbáld meg előbb megérteni.
Jób 34:10-12- Ezért figyeljetek rám, ti értelmes szívű emberek. Távol legyen az igaz Istentől, hogy gonoszul cselekedjen, És a Mindenhatótól, hogy igazságtalanul járjon el! 11 Mert tettei szerint fizet a földi embernek: Amilyen az ember ösvénye, olyan lesz jutalma. 12 Úgy bizony, Isten nem cselekszik gonoszul, És a Mindenható nem ferdíti el az ítéletet.
az egyik oka, az ilyen szenvedéseknek a Prédikátor 9:11-ben olvashatjuk:"Gondolatban visszatértem, hogy lássam a nap alatt: nem a gyorsaké a futóverseny, nem az erőseké a harc, sem a bölcseké az eledel, sem az értelmeseké a gazdagság, és a jóindulat sem azoké, akiknek ismeretük van; mert bajokkal teljes idő jön, és előre nem látható események történnek mindannyiukkal".
Te is meg fogsz halni. És akkor máris Isten a hibás? A tested halandó, inkább a lelkeddel törődj. Ők is azt tették, amikor Istent választották.
Komolyan mondom, hogy már herótom van attól, hogy minden haláleset miatt pampogtok.
MEG
FOGTOK
HALNI
TI
IS!
Mindenki meghal! Anyátok, apátok, gyereketek! Azok is, akik megölik a saját gyermeküket, meg népeket írtanak is és azok is, akik jószívből vásárolnak be a szomszéd néninek!
Nem a hústest a lényeg, hanem az, hogy mi van ha van Isten és halál után megkérdezi tőletek, hogy miért nem ért el a szívetekig az ő szava? Pláne úgy, hogy folyamatosan kérdéseket tesztek fel itt a keresztényeknek és nem győzi leírni az ember, hogy:
van Isten
Titeket is vár
Célja, hogy minden ember üdvözüljön
Hív és hív és hív folyamatosan!
De tovább megyek a gondolkodásban:
mi van akkor, ha azok, akik meghaltak épp gyerekmolesztáló, asszonyverő, tök tudja milyen gyilkos hajlamú emberek voltak? Ha az Úr nem büntet azonnal, akkor meg az a bajotok! Döntsétek már el mit akartok!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!