Egy tanárom szerint elkerülhető lett volna, hogy az egész Közel-Keletet megfertőzze az iszlám, ha Európa nem hagyja abba a keresztes háborúkat. Igaz ez?

Az első 4 keresztes hadjárat totális kudarc volt. A hadjáratban nem katonák, hanem bandák vettek részt, akik fosztogattak és emberek húsát ették. Arab feljegyzések írják, hogy kannibálok voltak.

Ez a négy hadjárat oly annyira tönkretette a kapcsolatot az iszlám világgal, hogy európa el lett zárva keletről. De a legnagyobb gond az volt, hogy a keresztény világ nem juthatott el olyan zarándokhelyekre mint Jeruzsálem. Ez pedig egy keresztény világban komoly gond.

Az ötödik hadjáratot a Magyar király vezette, Magyar seregekkel. Csatára nem került sor, annál több tárgyalásra. Az eredmény az lett, hogy a Magyar király kiházasította lányait, fiait ezekre a területekre. Ember veszteség nélkül hazatért és megtiltotta a pápának, hogy újabb keresztes hadjáratot hirdessen meg.

Eredménye pozitív lett. A keresztény világ előtt újra megnyílt kelet, és a kereskedelem is ismét beindult, ami jót tett európa akkori gazdaságának.

Az énektanár nem jól tudja, abban az időben már az Iszlám a Közel-keleten el volt terjedve.

A Földközi tenger feletti fennhatóság volt az egyik fő ok, a másik természetesen a vallási különbözőség, de számos más okot is találhatunk a keresztes háborúkra, megemlíteném, hogy ekkoriban alakult ki a szeniorátus, vagyis az, hogy az elsőszülött örökli a földbirtokot. Egész Európa zűrzavarban élt, a szomszédos földbirtokosok egymás kárára akartak újabb területet szerezni, a föld nélküli nemes ifjak agresszivitása elképesztő volt.

II. Orbánt pápa 1095 ben összehívta a Clermonti zsinatot, ahol a feszültségek levezetésére meghirdette a keresztes háborút, igyekezve kifelé irányítani az agressziós törekvéseket.

Ekkor már az iszlám jelen volt az Ibériai félszigeten és nyomakodott a Balkán felé is.

Ekkor indult az első hadjárat. Remete Péter gyülevész hadát azonnal szétszórták a szeldzsukok, ahogy átkelt Kisázsiába. Párhuzamosan a hűbérurak is sereget szerveztek. Bouillon Gottfriedhez csatlakozott az öccse, Balduin is, valamint Toulousei Raymund, aki az Edesszai Grófságot kaparintotta meg, valamint Tarentumi Boemund és mások a hűbéreseikkel. Ekkor sikerült elfoglalni a jeruzsálemi királyságot, Antiochiát, bár többször is vereséget szenvedtek, először Kilidzs Arszlán mért rájuk súlyos csapást, de végül a lovagok feldúlták Tarsust és Cilikiát, ahol Tankréd és Balduin összemarakodtak a zsákmányon. Boemund lehorgonyzott Antiochiában, már nem érdekelte a szent sír, amikor birtokot szerzett.

Jeruzsálem ostromakor a keresztes vitézek szörnyű vérfürdőt rendeztek, kardélre hányták a zsidókat is a muszlimokkal egyetemben. Különösen Omár kalifa mecsetjének kincseiért folyt a harc, még egymást is kaszabolták Tankréd és Gottfried emberei.

Lényegében majdnem az összes területet ekkor szerezték, ekkor alakultak meg a Keresztes Államok.

Tripolisz, Antiochia, Edessa függetlenek voltak a Jeruzsálemi királyságtól, csak névleg a pápa fennhatósága alá tartoztak.

A második keresztesháborúra azért került sor, mert az edesszai grófságot Imadeddin Zenki emír 1144 ben elfoglalta. Ekkor a ciszterciták szervezésében VII. Lajos francia és III. Konrád német királyok felvették a keresztet 1147 ben. A német lovagok haladtukban feldúlták Magyarországot is. Ez a hadjárat rosszul volt szervezve, rosszul volt végrehajtva, így semmilyen gyakorlati hasznot nem hozott, Damaszkusz ostroma reménytelen volt és amikor erről meggyőződtek, hazavonultak mind a hetvenezren.

A harmadik keresztesháborút Oroszlán Henrik vezette a szlávok ellen Szász Frigyessel 1147 ben , de erről beszélni sem érdemes, pusztán Pomeránia meghódítása volt a cél. Az elámított keresztény lovagok és csatlósaik megrőkönyödve tapasztalták, ahogy egyre mélyebbre hatoltak az Elbán túli területre, hogy mindenhol keresztényeket öldösnek, de azért jó néhány várost, falut kifosztottak, feldúltak, mire a keresztes sereg észre tért és nem volt tovább hajlandó keresztényeket kaszabolni és csalódottan szétoszlottak, meghódítván vezéreiknek ezeket a területeket.

A fiatal keresztes államok egymással is állandóan marakodtak és ez 1187 ben kedvező alkalmat teremtett Szaladin számára, hogy betörjön a Jeruzsálemi királyság területére. A támadás egy féktelen frank lovag Renauld de Chátillon rablótámadásai miatt következett be. Egyiptom és Szíria egyesített ereje hatvanezer főt számlált és sorra foglalták el a tengerparti városokat. Akkon, Beirut, Szidon, Jaffa, Caesarea, Aszkalon elesett, mivel Szaladin Tiberias és Názáret mellett bekerítette és véres csatában szétverte a keresztény sereget, még a vezetőiket is foglyul ejtette az 1187 július 5. -i csatában. Elfoglalta Jeruzsálemet is, ahol tízezer keresztényt vetett rabságba, mert nem tudták megfizetni a magas váltságot. Tyrusnál megakadt, amit Montferráti Kondrád védelmezett és sem Tripoliszt, sem Antiocheiát nem sikerült elfoglalnia.

VIII. Gergely pápa azonnal újabb keresztesháborút hirdetett-

Ez volt II. Plataganet Henrik (angol) és I. Barbarossa Frigyes (német) királyok vállalkozása, mellékesen II. Fülöp (francia) király segítségével (?).

1188 ben felvették a keresztet, pedig még az előző télen egymás ellen harcoltak.

Bizánc ellenségesen fogadta őket, mert szokás szerint végigrabolták a görögöket, elfoglalták Thesszalonikit és felgyújtották Philippopolisz környékét II. Angelosz Izsák a bizánci császár szövetségre lépett Szaladinnal, de ugyanezt tette Frigyes is, ez a rendkívül agresszív uralkodó, aki mindent a kardjával akart megszerezni.

Végül Izsáknak engedményekkel sikerült újra tisztáznia a helyzetet és Frigyes átkelt a Dardanellákon, de az előzőleg elpusztított területeken áthaladva a lovagok szörnyen szenvedtek mert a bizánciak nem adtak sem élelmet az embereknek, sem a lovaknak takarmányt és a szörnyű hőségen kívül a szeldzsukok is állandóan zaklatták őket. Többen szomjan haltak, továbbá különféle betegségek, köztük a pestis is tizedelte őket.

Az útba eső falvakon álltak bosszút, amiket felperzseltek, bár lényegében többségben keresztény földön jártak még ekkor, ami nem régen kerül muzulmán fennhatóság alá.

Ikoniumot kardélre hányták, de Ciliciába tartva a sebes Szalef hegyi folyón való átkeléskor I. Frigyes vízbe fulladt 1190 június 10.-én. A páncélos lovagok egy része hazatért, a többiek némileg fejetlenül továbbmentek Akkon alá, amit megostromoltak, Lipót, ausztriai herceg támogatásával. Richárd angol király közben átvette rokona helyét a trónon és mindent kiárusított, hogy előteremtse a hadjárat költségeit, persze a 'Szaladin tizeden' kívül, mert súlyos adót is vetett ki. Az Akkont ostromlókhoz csatlakoztak az angol, a flamand és francia erők is, de viszály tört ki közöttük. A jeruzsálemi trónra Montferrati Konrád és Guy de Lusignan is igényt tartott és ezért az ostrom elhúzódott, pedig ez csak puszta cím volt, mert Jeruzsálemet Szaladin uralta.

Végül 1191 július 11. én rohammal bevették és kifosztották a várost.

Fülöp hazatért és szövetségeket szervezett a Plantaganetek franciaországi birtokainak elhódítására, de Oroszlánszívű Richárd még maradt. Megpróbálta elfoglalni a tengerparti városokat, Jaffa, Aszkalon kőhalmazzá változtak.

Hosszas öldöklés 1192 dec. 2. án békét kötve a keresztények megtarthattak egy keskeny tengerparti sávot. Végül a hazautazó angol királyt korábbi szövetségesei (Lipót) elfogták és vetélytársának átadva két évig fogságban tartották.

A következő keresztesháborút III. Ince pápa kezdte el szervezni 1198 ban. A háttérben mindenféle intrikák voltak és a keresztes sereg első vitézi tette a szintén keresztény magyar korona által bírt Zára városának elfoglalása 1202 ben a velenceiek számára, pedig Imre királyunk maga is felvette a keresztet, ahol sebtiben lemészárolták a lakosságot, vérfürdőt rendeztek, alig hagyva hírmondót, de a zsidókat teljesen kiirtották, hiszen aki felcsapott keresztesnek, az minden előző és később elkövetett bűnétől is mentesült. Ezt ki is használták minden esetben.

Dalmáciában átteleltek, jelentősen elpusztítva a környéket.

Hosszas huzavona után Bizánc lett a célpontjuk, a római egyház úgy irányította az eseményeket, hogy leszámoljon a görögkeleti egyházzal és 1204 április 9. én Krisztus katonái megrohamozták a várost, de ekkor még visszaverték őket, csakhogy 12. én egy újabb, még hevesebb roham után elfoglalták és azonnal a paloták kincseire vetették magukat, kifosztották a templomokat, a házakat, a raktárakat és a három napig tartó fosztogatás, gyújtogatás, erőszakoskodás közben a katolikus püspökök buzgón osztogatták a bűnbocsánatot.

Nikoteas Choniates leírja a borzalmakat, mivel a saját szemével látta.

Nem folytatom tovább, ez a hadjárat megrekedt Konstantinápolyban, megalakították a frankok a latin császárságot, végül egymással is összemarakodtak a görög régió fölötti uralmon.

Sajnos a kereszteshadjáratok nem szűntek meg ezután sem. Nem is szívesen beszélek az 1212 évi gyermek-kereszteshadjáratról, aminek a kezdete és a vége is rettenetes.

A további hadjáratok egyre kevesebb eredményt hoztak, sőt, egyre fogyott a keresztes államok területe.

az 1217-1221 évi háborúban II. Endre királyunk is részt vett jelentős sereggel. Akkonba vették be magukat és onnan intéztek jelentéktelen támadásokat, főleg Damaszkusz felé. Királyunk nemsokára meggyőződött a vállalkozás reménytelenségéről és serege maradékával hazatért, akik főleg betegségekben és nem harcban fogyatkoztak meg, mert dúltak a járványok. A keresztes sereg nélkülük is egyre erősödött és végül ostrom alá vették Damietta városát. Közel másfél évig tartott az ostrom. Al Kamil egyiptomi szultán szerette volna megmenteni a várost, amit Egyiptom kulcsának is tekintettek és hatalmas pénzösszegen kívül azt is felajánlotta, hogy visszaadja a jeruzsálemi királyság teljes területét, de Pelagius pápai legátus elutasította azt. A keresztesek remélték, hogy elfoglalhatják egész Egyiptomot.

Végül bevették a várost, amit természetesen kifosztottak.

Aztán harcba bocsátkoztak al Kamillal, de pórul jártak, mert a Nílus áradása, amire az arabok előre készültek, elmosta a táborukat és az erre készen álló arabok rájuk rohantak és tönkreverték őket, végül még egymás ellen is harcoltak és a legvégén örülhettek, hogy a békeszerető szultán elengedte őket, de a békekötés feltétele az volt, hogy mindent adjanak vissza, pusztán az életük megmentésével kitakarodtak az országból.

Pedig Pelagius annyira akarta Egyiptomot és vele a Kúria, hogy még Dzsingisz kánnak is tárgyaltak előzőleg egy esetleges szövetségről az arabok ellen, ami nem valósult meg.

A következő 1228-1229 évi hadjáratban II. Frigyes végeredményben békésen elfoglalta Jeruzsálemet, az arabok engedték, remélve, hogy megszüntetik az állandó öldöklést és cserébe Frigyes támogatta az egyiptomi szultánt, de az így fejére került korona vörös posztó volt a szentszék szemében.

Politikai ténykedése miatt ellenben a következőt ellene hirdette meg a pápa, IX. Gergely , mert a szent sír felszabadítóját kiátkozta.

A keresztes államokban teljes volt az anarchia, a muszlimok óriási többsége nem akarta elfogadni a jobbágyságot ezért az újabb Jeruzsálemi királyság nem volt hosszú életű.

A zűrzavart kihasználva 1244 szeptemberében az egyiptomi szultán 10 000 lovassal végérvényesen elfoglalta Jeruzsálemet, ezúttal ő rendezett vérfürdőt a keresztények között.

A többi már ehhez hasonló, még volt néhány keresztes háború, de eredménye egyiknek sem volt jelentős, a keresztények területe egyre fogyott, Akkon 1291 ben esett el és végül csak Rodosz maradt meg a XV. sz. végéig. Csupán a rengeteg áldozat, a háborúkra eltékozolt hatalmas pénzek, amik egész országrészeket elszegényítettek, a patakokban kiontott vér jellemzi ezeket, a kegyetlen öldöklés és pusztítás és a szörnyű értelmetlen áldozat.