Miért bűn az óvszer használata?

Ha a férjek gyakran használnák az óvszert, akkor esetleg rádöbbennének, hogy nem is tőlük van a gyerek és akkor bajban lennének a papok, akik szeretik más "kertecskéjét" művelni, de ha nem is ők a hunyók, akkor sem szeretik, hogy egy ilyen "apróság" tönkretegye a család intézményét.

Ha egyszer tilos nekik a feleség, mit is tehetnének egyebet? Holló a hollónak nem vájja ki a szemét.

Már ugye ez azokra nem vonatkozik, akik nősülhetnek.

De azok nem is nagyon bánják a családtervezést.

Copy- paste egy cikkből, olvassátok kérlek

titeket végig.

"Miután Ferenc pápa megjárta Afrikát, ideje megtudni, miért is marhaság azon lovagolni, hogy az egyház az óvszerhasználat tiltásával elősegíti az AIDS terjedését.

„A pápa kiállt az óvszerhasználat mellett”; A pápa az óvszer mellett tette le a voksát” – adta hírül a világsajtó több más orgánumával összhangban a 444.hu és a Blikk. Akkor – az afrikai utazásáról hazatérő egyházfő nyilatkozatát egészében lefordító Magyar Kurírnakköszönhetően – nézzük, mi is hangzott el az egyik újságíró kérdésére arról, hogy az egyház az AIDS megfékezése érdekében nem akar-e enyhíteni az óvszerhasználatot tiltó tanításán:

„Nekem túl szűknek és részlegesnek tűnik ez a kérdés. Igen, ez az egyik módszer; az egyház erkölcsi tanítása – úgy gondolom – ezen a téren zavarban van: az ötödik vagy a hatodik parancsolat? Védelmezni az életet, vagy hogy a nemi kapcsolat nyitott legyen az életre? De nem ez a probléma. A probléma ennél nagyobb.

Ez a kérdés arra a másik kérdésre emlékeztet engem, amelyet egykor Jézusnak tettek fel: „Mondd, Mester, szabad-e szombaton gyógyítani?” Kötelező gyógyítani! Ez a kérdés, hogy tudniillik szabad-e gyógyítani… De ott van az alultápláltság, az emberek kizsákmányolása, a rabszolgamunka, az ivóvíz hiánya: ezek a problémák. Ne azt kérdezzük, hogy szabad-e ezt vagy azt a ragtapaszt használni egy kis sebre. A nagy seb a szociális igazságtalanság, a környezettel szembeni igazságtalanság, a kizsákmányolás igazságtalansága és az alultápláltság. Erről van szó.

Nem szívesen bocsátkozom ilyen kazuisztikus eszmefuttatásokba, miközben az emberek meghalnak, mert nincs vizük, nincs ennivalójuk, nincs, hol élniük… Amikor már mindenki gyógyult lesz, vagy amikor már nem lesznek ezek a tragikus betegségek, melyeket az ember okoz egyfelől a szociális igazságtalansággal, másfelől hogy több pénzhez jusson – gondoljon csak a fegyverkereskedelemre –, amikor tehát már nem lesznek ezek a problémák, azt hiszem, akkor lehet feltenni a kérdést: „Szabad-e szombaton gyógyítani?”

Miért gyártanak továbbra is fegyvereket, és miért kereskednek velük? A háborúk okozzák a legtöbb halált… Én azt mondanám, ne azon gondolkodjunk, szabad-e vagy nem szabad szombaton gyógyítani. Azt mondom az emberiségnek: szolgáltassatok igazságosságot, és amikor mindenki gyógyult lesz, amikor nem lesz igazságtalanság ezen a földön, beszélhetünk majd a szombatról is.”

Ha tehát úgy vesszük, a pápa diplomatikusan megkerülte, de helyesebb, ha azt mondjuk, tágabb dimenzióba emelte a kérdést. Tökéletesen érthető magatartás. Mert ha a maga konkrétságában kellett volna boncolgatnia A Nagy Kondomdilemmát – amire egy repülős sajtótájékoztató nyilván nem alkalmas –, akkor a következő állításokat kellett volna megfogalmaznia:

– Két, egymással hűséges házasságban élő ember között nem áll fenn az AIDS veszélye.

– Arról lehet vitatkozni, hogy a fenti pár használhat-e óvszert, de ez esetben nem a betegség megelőzése, hanem a fogamzás elkerülése volna a cél.

– Ebből következően azt kívánni, hogy az egyház az AIDS megfékezésére engedélyezze az óvszerhasználatot, egyet jelent azzal a követeléssel, hogy vagy pártolja a házasságtörést, vagy álljon ki a házasságon kívüli szexuális élet mellett.

– Mivel mindkettő ellentétben áll a katolikus tanítással, ez teljes nonszensz.

– Mivel katolikuséknál a házasságtörés vagy a házasság előtti nemi élet ellenjavalltabb, mint az óvszerhasználat, vicces azon lovagolni, hogy miért nem engedi meg az egyház a kisebb bűnt annak az embernek, aki épp a nagyobb vétket készül elkövetni.

– Az az ember tehát, aki monogám házasságon kívül vagy előtt él nemi életet, nyilván tizedannyit sem fog törődni az egyház óvszerhasználattal kapcsolatos tanításával, mint azzal, hogy a katolikus felfogás szerint a szexuális életnek kizárólag a szentségi, a felek hűségével megpecsételt házasságban van helye.

Ezek után nézzük, hogy s mint áll a helyzet úgy általában az óvszerhasználattal. Először is, a sokat hivatkozott 1968-os Humanae Vitae kezdetű enciklika valóban elítéli a mesterséges fogamzásgátlás minden módját. Csakhogy. Ha beleolvasunk például a plébániai jegyesoktatásokon sokáig előszeretettel használt Életre szólóan szeretni (OMC Kiadó, Bécs, 1974) című kötetbe, el fogunk csodálkozni. A fenti egyházi megnyilatkozásról ugyanis az alábbiakat olvassuk:

„Az enciklika nem szól, nem is szólhat a szubjektív bűnösségről. Igenis felállítja a normát, amelyet követni kell. Jelen esetben, mint természetnek megfelelő módszert, egyedül az időszaki megtartoztatás módszerét – népszerűen hőmérőzési módszert – ajánlja. Ezek után minden hívő katolikus házaspár gondos tanulmányozásra, utánajárásra köteles, és első helyet elvben ennek a módszernek kell juttatnia – amely biztonság tekintetében is előkelő helyen áll –, ezt orvosával megbeszélve. Ha pedig már a bűnösség fogalmát felvetették, tudni kell, hogy az mindig az egyén lelkiismerete alapján dönthető csak el. S mivel e téren sok kétség is felléphet, a pápa az enciklika utolsó részében felszólítja a lelkipásztorokat, hogy nagy megértéssel kezeljék a kérdést, ha tanácskérés során, vagy gyóntatószékben, hozzájuk fordulnak a hívek.”

A folytatás még egyértelműbb:

„Mindazok, akik jóakaratú és gondos tanulmányozás és megfontolás után e téren más erkölcsi ítéletre jutottak, nyugodtan hallgathatnak lelkiismeretükre saját életgyakorlatukban, anélkül, hogy nyilvános vitákba bocsátkoznának. (...) ha tehát valaki az enciklika tanításával ellenkező gyakorlattal hibázik, nem okvetlenül kell gondolnia, hogy Isten szeretetéből ki van zárva, s így nyugodtan járulhat szentáldozáshoz előző gyónás nélkül is. (...) Előfordulhat, hogy az enciklikában objektíve rossznak minősített védekezésmód a rendkívüli körülmények következtében lehet nem vétkes vagy kevésbé vétkes, vagy szubjektíve igazolható. (...) A lelkiismeret sérthetetlen, és senki sem kényszeríthető, az egyház hagyományos tanítása szerint, lelkiismerete ellenére cselekedni.”

Mindezt gyakorlati példával illusztrálva. Mélyen hívő, többgyermekes, az egyház tanításához ragaszkodó katolikus házaspár női tagja makacs fertőzést kap. A kezelés hosszú hónapokat vesz igénybe, s helyzetük „gondos tanulmányozása” után az asszony teljes léleknyugalommal arra jut: mivel nem szeretné megfertőzni – ellenben bizonyos időközönként boldoggá kívánja tenni – a férjét, óvszert fognak használni.

Pedig még csak nem is AIDS-ről, hanem szimpla hüvelygombáról volt szó.

Dicsértessék!"