Kedves Hívők! Miben nyilvánul meg a hitetlenek tévelygése?

Mi nem vagyunk normális polgár?

Én inkább vakságnak nevezem, mert voltam hatmincakárhány évig ateista és szentül meg voltam róla győződve, hogy minden vallásos helye és hiszékeny. Azt hittem ismerem az igazat és meggyőzhetetlen voltam bármilyen vallásos dologgal.

Aztán megtértem, újjászülettem és lehullt a szememről a hályog. Akkor láttam meg, hogy mennyire vak voltam. És tudom, hogy mindenki, aki (még nem) hívő és ne keverd léccí a vallásossal, az ugyanígy gondolkodik, ahogy én anno.

Hmm... Keresztény vagyok, de elég furcsának találom ezt a kérdést. Nyilván, ha azt mondja egy személy valakiről, hogy "tévelyeg", akkor az első sorban arra kell, hogy vonatkozzon, hogy - nyilván, keresztény nézőpontból - még nem sikerült megélnie azt a csodálatos érzést, hogy "találkozhat" az őt megteremtő/megmentő és szerető Istennel. Ez alapvetően nem valami gonoszság a "hitetlen" személy részéről, csupán egy állapot - amiért semmiképpen nem szabadna őt "kárhoztatni", hiszen - megint mondom, egy keresztény szerint - maga a hit egy adomány.

A keresztény emberek pedig ugyanúgy követnek el bűnöket, és pedig szerintem mindenki követ el életében valamiféle bűnt.

Mondok egy kicsit béna példát.

1. Tegyük fel, hogy a törvény, amit be kell tartani, a "szeretet törvénye", mert ezt írja a Biblia.

2. MINDENKI vétett már szerintem ez ellen a törvény ellen, mert biztosan mindenkivel előfordult már, hogy másokat

a, a pokolra kívánt

b, gonoszul kibeszélt a háta mögött

c, becsapott, átvert, lenézett, rágalmazott

(Nem mindent egyszerre gondoltam, hanem a "lehetőségek" közül legalább egynek kell teljesülnie. És persze ez nem teljes felsorolás volt.)

3. Ugyanakkor vannak, akik kevesebbszer, és vannak, akik többször vétenek a "törvény" ellen.

És a példa lényege: vegyük a tiszta fehér színt, és képzeljük el, hogy minden egyes "törvényszegés" alkalmával megtörik/szürkébb lesz. A végeredmény, hogy lesznek nagyon szürke, és kicsit szürke fények. A kicsit szürkéket nevezzük mi "jó embereknek". De ha az összes fényt odaállítanánk a fehér fény mellé (jelen esetben Isten), akkor mind szürkének tűnne - és Isten célja, hogy mindenki tökéletes legyen, azaz, teljesen "fehér". (Ami érthető is, mert minden kis bűn elkövetésével okozhatunk olyan "rossz érzést" másokban, hogy azok a mások erre még "nagyobb" - bár ilyet keresztény nem mond... =P - bűnt kövessenek el. Pl. előfordul, hogy megcsalt férfiak gyilkosságot követnek el, de ez csak egy példa.)

Na, tehát, hogy végre befejezzem ezt a kissé unalmas kisregényt - a múltban elkövetett bűnöktől megszabadulni csak úgy lehet, hogy bocsánatot kérünk értük, de ugyanakkor csakis úgy kaphatunk bocsánatot, ha mi magunk is megbocsátunk cserébe mindenért, amit ellenünk elkövettek. (És persze más tényezők is vannak, de most hosszadalmas lenne ezeket taglalni.)

Azok az egyes hívők - egyes hívők! =P (Az ő nevükben nem tudok nyilatkozni.) Elméletileg persze egy "újjászületett" kereszténynek szemmel láthatóan másként kell viselkednie (Jézus is gyakran mondta, miután megbocsátott valakinek: menj, és ne vétkezz többé!), pl. a katolikusok által jobban ismert szentek élete is igencsak megváltozott. Ugyanakkor szerintem el kell ismernünk, hogy mi, keresztények is ugyanúgy követünk el hibákat. Ha - úgyszólván - arra sem vagyunk képesek, hogy ezt ne tagadjuk le, vagy ne "leplezzük", akkor igazán csak nem sokat ér az állandó "esdeklés" a bocsánatért... (Ezzel persze nem azt mondom, hogy fennhangon kiabáljuk ki az utcán, hogy "vétkeztem, ezt meg ezt tettem!", bár bizonyos esetekben akár ez is elképzelhető, mint pl. a Bűn és bűnhődés főhősének esetében... =P) Ha pedig elismerjük azt, hogy mi, akik - keresztény szemmel =P - többet tudunk, és még Istennel is jó kapcsolatunk van, időnként vétkezünk, akkor talán még elnézőbbnek kell lennünk azokkal szemben, akiket nem vezet Isten, és úgy vétkeznek. Bár, mondom, nem állítom, hogy kevesebbszer csinálnék vagy terveznék gonosz vagy hülye dolgokat, nem-keresztény "fajtársaim".

A szürkeség azonban végső soron akkor szűnik meg, ha elfogadjuk, hogy a fény hiányát csak az a fény képes betölteni, amely maga a forrás, és amelyben nincs a feketéből egy szemernyi sem. (Ugyanis a forrás, azaz Isten, mindig képes "bevilágítani" azokat a sötét foltokat, ahol a fehér fény megtört. A megtörés pedig úgy következhet be pl. keresztények esetében, hogy maga az egyén fordul el a "forrástól", akár csak anyagi javakért is, vagy hasonlókért; és ezt csak azért írom, mert eléggé összezagyváltam már mindent. Sajnos. =( )

Én a tévelygést úgy értelmezem, hogy valamilyen formában rossz úton jár, pl. drogozik, szexuálisan kicsapongó életet él, bánt másokat stb., DE ettől ő még nem rossz ember! (Kivéve ha másokat szándékosan bánt.) Nem neveznék tévelygőnek egy olyan embert, aki nem hívő, de amúgy tisztességes, becsületes ember. Aki más vallású, arra rá lehet ugyan fogni, hogy tévelyeg - ő azonban a saját hitét gondolja igaznak, szóval nem nagyon lehet itt igazságot tenni.

Más értelmezésben viszont lehetne azt mondani, hogy tkp. mindenki tévelyeg, hiszen senki sincs az abszolút igazság teljes birtokában...

Lehet, hogy az előző válaszom félreérthetőre sikeredett, úgyhogy kiegészíteném:

"Én a tévelygést úgy értelmezem, hogy valamilyen formában rossz úton jár, pl. drogozik, szexuálisan kicsapongó életet él, bánt másokat stb., DE ettől ő még nem rossz ember! (Kivéve ha másokat szándékosan bánt.)" - ezt úgy értem, hogy attól, hogy valaki éppen rossz útra tévedt, nem úgy viselkedik, ahogy kéne, még nem kell egyből rossz embernek elkönyvelni. Biztosan van benne sok jó is, az emberi természet nem csak fekete vagy fehér. Biztos megvan az oka annak, hogy ilyen lett. Talán egyszer rájön majd, hogy amit csinál, az nem helyes, és változtat. Ebben lehet embertársainkat segíteni.

nem tudom olvassa-e valaki még a topicot, de én ateistaként így látom.

Az tény, hogy már jó régen el lettünk vágva az anyatermészettől, amit szerintem valahol belül nagyon megsínylenek az emberek, mert egy alapvető kötődésünket veszítettük el ezáltal.

Ha összehasonlítjuk az érzést amit isten szeretete ad, és az érzést amit akkor érzünk mikor meditáció vagy akármi során "eggyé válunk a természettel", akkor ugyanazt a valahová tartozás érzést kapjuk, hogy van valami nálunk nagyobb egység, ami megnyugtat.

Van aki ezt a valláson keresztül éri el, és van akire ugyanilyen hatással van egy Stephen Hawking könyv. Én is kicsit elveszettnek érzem azokat, akik ilyenekre soha nem figyelnek fel, sem az élet apróságaira, csak szemellenzősen mennek, dolgoznak, esznek, alszanak, és nem találják a belső békét.

Talán így érthetik a hívők. Arra gondolnak, hogy azt az érzést amit ők éreznek csak a hívők érezhetik.