Dajkamese az alma csapdája?

Az egyházi tanítók jól tennék, ha lemondanának arról a dajkameséjükről, amely szerint Lucifer csábította el az első nőt. Ez a lódítás nem állja meg a helyét. Különben, a szentírás szövege alapján – ha mégis ragaszkodnak hozzá – ki kell jelenteni, hogy az ördög túljárt Isten eszén; ez pedig annyira elaggott, hogy csak a kígyót látta az egész históriában, s nem vette észre Lucifer szarvának csücskét sem, és megfosztotta lábától az ártatlan kígyót.

Van egy büntetés, melyet Isten szabott a kígyókra, de mégsem került végrehajtásra: a kígyók ugyanis sohasem táplálkoznak földdel. Ezt az ítéletet tehát kijátszották, hacsak Jehova nem jelentette ki, hogy a Bérenger-féle törvényt kell alkalmazni erre az esetre; akkor viszont a biblia elfelejtette megemlíteni a határozatlan időre szóló felfüggesztést.

Az ítélet legszörnyűbb része a halállal való sújtás. Igaz ugyan, a páratlan Jehova elfelejti, amit előzőleg rendelt: vagyis hogy a tiltott gyümölcs fogyasztása esetén az ember még aznap halállal lakol. (2, 17.) A jóistennek – úgy látszik – rossz volt az emlékezete.

Ez a probléma nyilvánvalóan megoldhatatlan. Istennek szinte kapóra jött, hogy Ádám bűnt követett el: a halál szükségszerűnek látszik; isten azonban ragaszkodott hozzá, hogy az ember hibásnak tartsa magát, s ezért állította ősszüleinknek az alma csapdáját, ruházta fel a beszéd képességévei a kígyót, amelyet alkalmasnak tartott a kísértésre. Ha isten valóban olyan, amilyennek a biblia ábrázolja, akkor nagyon jó, hogy a kígyó azóta néma maradt, bár a szótlanság nem szerepel a reá rótt büntetések között.