Igaz-e, hogy a vallások mögött lévő, irányító erők egy stabil, örök középkort igyekeznek fenntartani az ember számára?
Ez alól szerintem egyetlen vallás sem kivétel, sem a katolikus, sem a zsidó, sem a muzulmán, sem a hindu, sem a buddhista - egyik sem kivétel.
Mindegyik irányzatban arra törekednek, hogy az ember (a „hívő“ stb.) egy minimális megértésen ne léphessen túl, önmagával és a világgal kapcsolatban;
valamint mindegyik vallás kizárólag csak egyetlen klisét sulykol, ahelyett, hogy megengedné az átfogó és épp aktuális szintű megértéseket.
Számomra (igen gyakran) úgy tűnik, mintha lenne a Földön egy „középkor-lobbi“, aki/ami abban érdekelt, hogy a középkort minden rendelkezésére álló eszközzel, mesterségesen fenntartsa.
Mesterségesen fenntartott középkor alatt értem:
-az emberi megértéssel szemben történő vallásos/álvallásos erőfeszítéseket
-a történelemről való tudás eltüntetését / felszámolását (pár ezer éves intervallumba zárják be az embert - mintha csak ennyi lenne a története)
-tudásellenességet (információk összezavarása, -eltüntetése stb.)
-feudális elvű hatalmi berendezkedés (titkos / a háttérből történő) erőltetése
-adómentesség a haladásellenes, embert befolyásoló „vallásos“ és egyéb intézményeknek (abszolút helytelen, mert bárki/bármi, ami ki akar vonulni az adófizetés társadalmi tevékenysége alól, bemasírozik eme „lobogó“ alá (kb. így működik a gyakorlatban stb.
A mesterségesen fenntartott középkor legerősebb támasza persze a buta ember... ha ő nem lenne és őt nem támogatnák, nem erősítenék a butaságában, akkor szerintem „középkor-lobbi“, „vallásipari-lobbi“ sem létezhetne a Földön....
....
...és már rég kolonizáltunk volna néhány bolygót és nem lenne túlnépesedési probléma stb.
Igen igazad van Sur a vallások manipulálnak,cenzúráznak,hazudnak stb.stb.
És én éppen ezért nem vagyok vallásos,hanem hívő. :)
Nem hajtok térdet egyetlen vallásnak sem, nem alázkodom meg se pápának se szervezetnek senki másnak csak egyedül Jézus Krisztusnak, és ettől vagyok szabadember. Nincs szükségem a vallások dogmájára mert nem azok szenvedték el a megváltás kínjait.
A legtöbb vallás egy rakás hazugság és pihentagyu emberek kitalácioja.
A baj az,hogy rengeteg embert be húznak az "Egyedüli Igaz Megváltás" címszó alatt. :)
"-a történelemről való tudás eltüntetését / felszámolását"
Ööö...nem ezt csinálták a kommunizmusban is?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!