Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a mélyen vallásos ember a katolikus, hogyan képes elfogadni a pedofil papokat?
A Vatikán korábban visszautasította, hogy kiadjon adatokat a visszaélések ügyében az ENSZ gyermekvédelmi bizottságának. Az áldozatok most azt remélik, hogy a meghallgatás ráveszi a katolikus egyházat arra, hogy átláthatóbbá tegye a pedofil ügyek kivizsgálását.
Még mindig megpróbálják a szőnyeg alá söpörni?
Elvileg a vallás az alapelv, a papok meg csak az ott dolgozó emberek.
Attól, hogy az emberek hibáznak, nem az elv a rossz.
Minden foglalkozásnál találhatsz olyan embereket, akik rosszat tesznek, de ez nem egy adott szervezet hibája.
Mi sem egyszerűbb ennél.
A jelenések könyve olyan szépen beszámol ezen vallásokról és a nemsokára jogosan kapott ítéletéről is.
Tudod kedves kérdező, a világ vallásai benne vannak a Bibliában és azt is hogy most még a "politikai szeretőikkel" nagyon jól megvannak. Mivel ennek a világnak Sátán az Istene, és a kezében vannak a vallások, és a politika is, miért ne férne meg a két szervezet egymással, hiszen az ördöghöz tartoznak, az Ő érdekeit szolgálják.
Persze már nem sokáig. Ugyan is pont az ENSZ, és a politikai szervezetek lesz az aki ellene fordul ennek a vallásos "szajhának" és "megsemmisítik azt, de nem a maguk akaratából, hanem ahogy a biblia írja, Isten adja a szívükbe, hogy ezt tegyék.
azért a politika is tudja, hogy nem jó ez így, csak még nem tudják, hogyan kezdjék, de hamar túl tesznek rajta
"Nagy Babilon vizei" kiapadnak, vagy is egyre többen jönnek rá, hogy nem a történelmi egyházak, és vallások ezrei azok, amik Krisztus királyságát képviselik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!