A kereszténység szentemberei példaképekké tehetők? Ha igen, kik azok, és miért?
Akiket felsorolsz, az Ószövetség alakjai. (Nekem mondjuk fogalamam sincs, hogy ők szentek-e) Annyi biztos, hogy az Ószövetség tanításait Jézus az Újszövetségben némiképp "megreformálta". Keresztény pedig az, aki Jézust követi. (Bár tanításban fontos neki az Ószövetség is, de ez hosszabb értekezést kíván, hogy mit hogyan értelmeznek)
Amelyik szenteket én ismerem, azok valóban példás életet éltek és komolyan fel tudok nézni rájuk. Megpróbálok olyan példákat felhozni, akik ismertebbek lehetnek. Most hirtelen Árpádházi Szent Erzsébet jutott eszembe. Ha kicsit utánanézel az életének, látod, miért lehet ő példa előttünk. Vagy az egyik kedvenc szentem Don Bosco. Megintcsak érdemes utánanézni az életének, és már látod is, mennyire példaértékű. Vagy Szent Ágoston, aki bizony jódarabig nem éppen szent életet élt, ő arra példa, hogy bármilyen rossz élet után meg lehet változni és akár szent életet élni. Most hirtelen ennyi jutott eszembe. Biztosan vannak olyan szentek is, akikről megoszlanak a vélemények, náluk azt érdemes megnézni, miért lettek szentek, mivel valószínű, hogy a szenttéavatás oka, ami példaértékű, az életük vitatott részéről pedig hozzáértőt érdemes kérdezni.
Szent István: Saját rokonait mészároltatta le a hatalomra kerülése érdekében.
Szent László: Horvátország Magyarországhoz csatolása; harc a környező országokkal. (Kereszténnyel is.)
Kapisztrán Szent János: Erőszakos eszközei ugyan nem közismertek, de aki akar, utánanézhet. Mellesleg inkvizítor is volt.
V. Pius pápa: Az ellenreformáció egyik alakja, eleinte szintén inkvizítor.
Ezek egyike sem tartotta be a "Ne ölj!" parancsot, és még sok mást sem. Mégis szentként tisztelik őket.
Általában nem azért, mert olyan aranyos kisangyalkák lettek volna, hanem azért, mert a katolikus egyház hatalmát erősítették.
Ha ez valakinek példakép, hát kövesse nyugodtan.
Az lesz szent, akit szentté avatnak... Sokukat csak politikai okokból (mint például Szent Istvánt, Szent Lászlót) avatnak szentté, de van, aki tényleg rászolgált.
Aki most elsőre eszembe jut, az Assisi Szent Ferenc.
Szerintem a kérdést egy kicsit rosszul fogalmaztad meg. Nem is kifejezetten a szentemberekről szólna a kérdés, hanem azokról, akik a Bibliában pozitív szereplőként vannak beállítva annak ellenére, hogy tettek olyasmit is, amit Isten határozottan megtiltott (pl: gyilkosság).
Ezek a személyek akiket felsoroltál nem azok miatt a dolgok miatt vannak példaképpé téve amikkel párosítottad is őket. Ők mindt Isten szolgái voltak, akiknek a nevéhez követendő dolgok fűződnek (pl: erős hit, bölcsesség), és ezekért kell tisztelnünk őket.
Amikor ezek az emberek öltek, az sokszor Isten ítélete volt, amit emberek által hajtott végre. Ehhez pontos bibliai ismeretre van szükség. De a gyilkosságért sokszor a súlyos büntetés is megvolt. Dávid királynak például nagyon sokat kellett szenvednie, amiért megölette Uriást, hogy lefeküdhessen a feleségével, Betsabéval.
Ha Szent István király idejében nem történik meg a magyar nép megkeresztelkedése, a magyarság éppen úgy eltűnt volna mint például az avarok. "eltűntek mint az avarok", írják az orosz krónikák.
- a déli harangszó
Hunyadi János megállította a török(iszlám) terjeszkedést.
- Árpád házi Szent Erzsébet, a keresztényi szeretet szentje
a világ egyik legtiszteltebb szentje.(Talán a második legnépszerűbb szent Assisi Szent Ferenc után).A német krónikások szerint; gloria teutoniae, Németország dicsősége)
- Kalkuttai Teréz Anya, akinek halálakor az 1 milliárd lakosú Indiában 3 napos állami gyászt rendeltek el. Ilyenre se azelőtt, se azóta nem volt példa.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!