Ki a legnagyobb szemfényvesztő?
A János írása szerint való Szent Evangéliom » 8. fejezet
43
Miért nem értitek az én beszédemet? Mert nem hallgatjátok az én szómat.
44
Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.
45
Mivelhogy pedig én igazságot szólok, nem hisztek nékem.
46
Ki vádol engem közületek bűnnel? Ha pedig igazságot szólok: miért nem hisztek ti nékem?
47
Aki az Istentől van, hallgatja az Isten beszédeit; azért nem hallgatjátok ti, mert nem vagytok az Istentől valók.
Sátán...
Kedves 5-ös válaszoló.
szemlátomást nem vagy tudatában annak amit beszélsz, mivel nem ismered az írásokat.
Jézus nem a szó szerinti épületre gondolt, Hanem ha tovább olvasnád a verseket:
(János 2:21) 21 Ő azonban testének templomáról beszélt. Vagy is a haláláról:
Egyébként ha akarta volna, és szó szerint gondolta volna az sem okozott volna naki fejtörést, hiszen sokkal nagyobb dolgokat vitt véghez Atyja segítségével mint holmi emberi építmény felépítése,
A magyarázat:
A. T. Robertson a Word Pictures in the New Testament című művében ezt írja: „Emlékezzünk a [János] 2:19-re, ahol Jézus ezt mondta: »három nap alatt felépítem.« Nem azt értette ezalatt, hogy az Atyától mint aktív cselekvőtől függetlenül magát fogja feltámasztani a halottak közül (Róma 8:11)” ([New York, 1932] V. köt., 183. o.).
Kedves 6-os válaszoló!
Én nem ismerem az írásokat? Én az igazságot ismerem! Az igazság az, hogy jézus egyik szavával ütötte a másikat! Nem volt több, mint egy közönséges ember, aki ámította a gyenge, szegény embereket! Szimplán kihasználta a szeretet utáni vágyat, ami minden emberben megvan, ezzel maga köré építve egy kultuszt.
Hát erre csak azt tudom mondani, hogy ember semmi képen nem tudna olyasmit befolyásolni amit Isten előre megtervezett.
Már pedig az események úgy alakulnak, ahogy a teremtő akarta, és akarja.De az emberek nem veszik észre, ami nagyon nagy baj.
Satan, mert mindezek felett all.de nem jezus felett.
"az egesz lakott foldet felrevezeti"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!