Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Lehet kizárólag jóságos,...

Attila_the_hun kérdése:

Lehet kizárólag jóságos, megbocsátó egy olyan isten amely teremt egy purgatóriumot is?

Figyelt kérdés

Mivel „állítólag) mindent Isten teremtett, így a purgatóriumot is ő alkotta ahova azok kerülnek kiket végérvényesen nem engedett be a mennyországba. Azaz ha én a pokolra jutok, ott már hiába leszek jó és megbánó, akkor is ott fogok szenvedni az idők végezetéig.

Tehát Isten teremtett egy helyet ahol nem gyakorol bocsánatot, ahol az általa létrehozott Lucifer engem fog kínozni örökkön-örökké.


2013. szept. 24. 11:09
1 2 3
 11/25 anonim ***** válasza:

"Tehát ha Isten képes létrehozni egy ilyen helyet, azaz poklot, akkor lehet jóságos, lehet megbocsátó?

Szerintem nem."


A pokol nem egy hely, hanem egy állapot. Mivel itt már transzcendensről beszélünk, így nem értelmezhető helyként. Ez az állapot azt jelenti, hogy a lélek teljesen elszakad Istentől és Isten nélkül van. Ha azt elfogadjuk, hogy Isten létezik, akkor szükségszerűen kell lenni olyan állapotnak is, ami az Ő hiánya.

A purgatórium már teljesen más téma, az nem a pokol, hanem a tisztítótűz hivatalos neve és onnan már pont hogy csak a mennyországba lehet csak kerülni.

2013. szept. 24. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/25 Andizsuzsi ***** válasza:

Na akkor mégegyszer. Alapvetően nem az a probléma, hogy a purgatórium és a pokol közötti különbséget nem tudod, hanem az egész dolog egy katyvasz a fejedben.


"ha én a pokolra jutok, ott már hiába leszek jó és megbánó"

A pokolban senki sem tud jó és megbánó lenni, sem semmilyen. Pokolra azok a lelkek jutnak, akik ÉLETÜKBEN elfordultak Istentől, és bűneik megbánása nélkül halnak meg. Ha te bármilyen bűnt követsze el (idetartoznak a halálos bűnök is), de azt komolyan megbánod, akkor megkapod a megbocsátást. Ha nem kéred, akkor ezzel elutasítod Istent. Az Istentől való elutasítottság a pokol. Isten az embert szabad akaratú lénynek teremtette, megadva neki a döntés szabadságát mellette, vagy ellene. Ha igennel válaszol, akkor üdvözíti, ha pedig visszautasítja, akkor Istent utasítja el, ami boldogság nélküli állapotot jelent. Nem Isten taszít le a pokolba, hanem az ember dönti el, hova igyekszik.

„Bűnbánat nélkül nincs megbocsátás” – tanítja a katekizmus. Ez minden ember saját döntése.

2013. szept. 24. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/25 A kérdező kommentje:

Kedves enngé!

Ezt írod: ostoba és kötözködő troll vagy.

Aztán ezt: Mondom, hülye vagy


Végül ezt: az ember egy idióta, aki önként és dalolva megy a pokolba, mert szerinte: az erkölcsi szabályok áthághatóak


Szerinted melyikünk hágta át az erkölcsi szabályokat?

Nincs több szavam a magadfajtához.

2013. szept. 24. 14:51
 14/25 A kérdező kommentje:

"A pokol nem egy hely, hanem egy állapot."


Akkor ilyen értelemben a mennyország sem egy hely.

Egyébként a mi világunkban nem létezik semmi "hely" nélkül. Ha pedig halálunk után máshova, egy más állapotba kerülünk az nem változtat azon állításomon, hogy a pokolt is Isten hozta létre azoknak akiknek nem akar megbocsátani. Azaz Isten esetében is beszélhetünk arról, hogy nem megbocsátó. Isten esetében is beszélhetünk arról, hogy a saját teremtményeit kínozza az idők végezetéig egy olyan "akárhol" amit szándékosan ehhez alkotott.


Istentől kaptuk a szabad akaratot? Ezt ki állítja? Honnan szedi? A Biblia ezt még meg sem említi!

2013. szept. 24. 14:59
 15/25 Andizsuzsi ***** válasza:

"Istentől kaptuk a szabad akaratot? Ezt ki állítja? Honnan szedi? A Biblia ezt még meg sem említi!"


Magadnak mondasz ellent. Ha nincs az embernek szabad akarata, akkor miért "fenyeget" a Biblia büntetéssel, következményekkel? Ha én irányítottan, szabad akarat nélkül cselekszem, akkor felelős sem vagyok a cselekedeteimért. Akkor mit kellene Istennek megbocsátania?

2013. szept. 24. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 anonim ***** válasza:

Andizsuzsi:


A pokol az Isten nélküliség állapota? Nade nem része Isten definíciójának az is, hogy minden ő maga? Ergo rajta kívül álló állapot, hely, személy, semmi nem létezhet mert ő maga a Mindenség.


Ha ezt elvetjük és azt mondjuk, hogy a poklot mondjuk a sátán teremtette és nem Isten, akkor az elég szépen ellent mond a végtelenül kedves, mindenható istenképnek.



nagylzs:


"Más szavakkal: az univerzum igazságos. "


Az univerzum teljesen semleges.


"Aki rosszat tesz, az viseli a következményeit. Ha rosszat teszel, akkor abból szenvedés lesz. "


Túl egyszerű ez így. Minden tettnek vannak következményei. A "rossz", megint egy rengeteg faktortól függő kategória, az abszolút rossz pedig elég gyerekes elképzelés. Ha pedig valaki "rossz" dolgokat tesz, nem feltétlenül következménye a szenvedés.



"Az emberek Isten segítsége nélkül is épp elég szenvedést tudnak okozni egymásnak. "


Látod, ez is egy furcsa ellentmondás. Miért olyan világot teremt egy végtelenül szerető Atya, ahol a teremtmények jelentős része a másik kárára élhet.


"Isten nem bocsájt meg, mert soha nem is haragudott. A harag egy emberi érzelem. "


Ööö izé:


János: 3:36

Róm: 1:18

Róm: 5:9

Róm: 12:9

Ef: 5:6


Az Ószövetségből pedig egészen sok példát lehetne hozni arra, hogy valakire lesújt Isten haragja. (Vízözön, Szodoma, a csapások, Mózes kitiltása az ígéret földjéről stb.)


Persze ha te nem a bibliai istenre gondoltál, akkor tárgytalan.


A kis Mukk:


"A pokol meg nem hely, hanem állapot, nem valami időben létező dolog, ott már nem tudsz megbánó lenni. Legalábbis azon felekezetek szerint, akik hisznek valamiféle pokol létezésében."



Miért nem? Ha az életben megbocsát, akkor az életen túl sem látom értelmét annak, ha nem teszi. Az ugye esélytelen, hogy nem tud megbocsátani, mert ugye mindenható.


enngé:


"Ha ismernéd a Bibliát, akkor olvashattad volna benne, hogy a pokol a sátánnak és démonjainak lett létrehozva, de az ember egy idióta, aki önként és dalolva megy oda, mert szerinte: "


Ez több szempontból is problémás marhaság:


Lásd a szövegem elejét.


Aztán a Sátán és démonjainak miért nem bocsát meg Isten? Vagy egyáltalán miért teremtette meg a lehetőségét annak, hogy az ember bűnbeessen? Simán teremthetett volna tökéletes világot.


"Majd ha kiolvastad a Bibliát megtérve, majd akkor mondj véleményt erről, addig csak egy elveszett lélek vagy. "


Miért kéne megtérnem ahhoz, hogy lássam, a keresztény Isten létezik? Ha létezne semmi érdeke nem lenne bujkálni, ez olyan mintha Orbán bujkálna és sose mutatná magát. Brendel írt erről egy kis elgondolkodtató szösszenetet valamikor.


A Bibliában lévő totális ellentmondások valóban csak akkor oldhatók fel, ha az ember elhiszi, hogy ami ott van az igaz, már alapból úgy áll hozzá. Persze ez wishful thinking, totális érvelési csőd.


"Te kérted már Isten bocsánatát? Nem, igaz, Akkor hogy tudjon megbocsátani? "


Mindenható, vagy nem? Miért kéne megbocsátania amúgy is? Én mint ateista nem hiszem, hogy Isten létezik, ergo ha nem élek a szabályai szerint és mégis létezik, egyszerűen csak tévedtem. Viszont, akik érdekből hisznek benne, nehogy a pokolra kerüljenek megpróbálják kijátszani őt. [Ld. Pascal fogadása, mint érv.]



"Te megteszel mindent Istenért? Nem. Akkor hogy várod el, hogy bármit is kapj? "


Ha valaki elvár tőlem valamit, akkor valamilyen empirikusan ellenőrizhető módon megkér rá. Tudod, ha megkér rá a főnököm, hogy csináljak meg ezt vagy azt nem, rejtélyeket, kódolt üzeneteket, vagy ezerféleképp értelmezhető könyveket küld, hanem odajön és elmondja. Ráadásul nektek itt sincs kibúvó, mert Isten mindenható, szóval nincs semmilyen oka rá, hogy miért ne tudná megmondani maga.



"Anyádat ha leköpöd és megvered, akkor minimum, hogy kipenderít a francba, pedig szerinted akkor az lenne a normális, hogy mindent eltűrjön tőled. Marha. "


Anyámmal sokszor találkoztam személyesen. Ráadásul ha anyám azt mondaná, hogy térdeljek le előtte vagy örökké kárhozatra küld mellesleg kiírt egész népeket és szórakozásból elpusztítja az élővilágot mindemelett szent és szerető anya képében tetszeleg, leköpném és otthagynám.


"A hívők pedig azért vannak a pokol-purgatórium tudatlan fogalomzavaroddal elfoglalva, mert két különböző dolog. "


A kérdező elcseszte, rosszul használta a purgatórium fogalmát, de ettől függetlenül vannak nagyon is érdekes felvetései.



11-es:


"Ha azt elfogadjuk, hogy Isten létezik, akkor szükségszerűen kell lenni olyan állapotnak is, ami az Ő hiánya. "


Isten nincs "benne" minden létező, teremtett világ minden szegletében szerinted?



Ha pedig nem alkotta, csak úgy van, és nem ő a Mindenség, hanem egy simán magasabb "szintű" létező, akkor miért lenne mindenható? Miért lenne mindenek teremtője?



Andizsuzsi:


"Magadnak mondasz ellent. Ha nincs az embernek szabad akarata, akkor miért "fenyeget" a Biblia büntetéssel, következményekkel? Ha én irányítottan, szabad akarat nélkül cselekszem, akkor felelős sem vagyok a cselekedeteimért. Akkor mit kellene Istennek megbocsátania?"


Itt valójában a szabad akarat meg a próbák maguk is durva ellentmondás.



Mert ugye Isten nem lineárisan "érzékeli" az időt, ő valamilyen állandó pontban, vagy valamilyen egyéb értelmezhetetlen módon érzékeli ezt. Ebből következik, hogy számára nincs jövő, hanem "most" van. Mivel mindenható és mindentudó, ezért a teremtett világa teljességével is tisztában van, minden tulajdonságával együtt. És mivel számára nincs jövő, minden számunkra jövőbeli esemény számára maximum puszta "tulajdonság". Ebből következik, hogy semmiféle szabad akarat nincs, mert ha lenne, Isten nem mindenható.

Ha pedig tud mindent, az előre meg van határozva számunkra, mert ő tudja, ezáltal valódi döntés nincs a kezünkben.


És ez a gondolatmenet az isteni próbatételekre is tökéletesen használható.


Tehát akkor kinek is kéne megbocsátania ezek alapján? Saját magának? :)

2013. szept. 24. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/25 A kérdező kommentje:

Ki mondta, hogy nincs? Mondtam én ilyet? Gondold már át a reflektálásaidat mielőtt leírod és elküldöd!

Kereken azt írtam, hogy Olyan nincs a bibliában, hogy azt isten adta nekünk.

2013. szept. 24. 21:39
 18/25 anonim ***** válasza:
Hagyjad már istent meg sátánt. A télapó létezik a repülő rénszarvasával? Nem! Akkor isten, sátán hogy létezne?
2013. szept. 24. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/25 Andizsuzsi ***** válasza:
Igazad van, valóban nem írja. Csak mivel Istenről és a teremtésről beszélgettünk -legalábbisén eddig így gondoltam, nekem következik abból, amit erről gondolok, hogy mindent, így a szabad akaratot is tőle kaptam. Természetesen te gondolhatod másként, ez az én hitemet nem befolyásolja.
2013. szept. 25. 08:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/25 A kérdező kommentje:
Kedves Andizsuzsi! Szerinted mikor, hogyan és miért adta nekünk a szabad akaratot? Várom a megtisztelő válaszodat!
2013. szept. 25. 09:06
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!