Ateisták! Mit szólnátok, ha a gyereketek hívővé válna? Megpróbálnátok lebeszélni? Esetleg adnátok a vallásnak még egy esélyt?

Attól függ.A vallás nem csak Istenképet ad,hanem értékrendet is,viselkedési formát is sugall.Persze,megnézném,hogy melyik vallás,vagy szekta vonzza,illetve azt is,hogy ez lázadás-e vagy valódi érdeklődés.Valamint azt is megvizsgálnám,kinek,minek a hatására fordult a vallás felé.Ateista is,vallásos is lehet normális ember.

Amúgy mennyi idős a gyerek?

Soha nem akarnám ráerőltetni a hitemet a gyerekemre. Ő nem én vagyok, szabad akarata van, majd ő eldönti, hogy miben hisz.

Én magam nem vagyok hívő, de ha a lányom az lesz, hát legyen.

Engem se nagyon zavarna. Mondjuk jó lenne tudni, hogy milyen idős gyerekre gondolsz. Ha rajtam múlna, nem hagynám, hogy 14 éves koráig válasszon, mert 0-14-ig még hiszékenyek a gyerekek. Azt válaszd amit csak akar, de arra kérném, hogy fontolja meg.

+ maradjon a keretein belül.

Én sem fogok "menőzni" az ateizmusommal, ha ő sem fogja ezt tenni a vallásával. Hitjen amiben akar, de ne menjen a család kárára (nagyjából ennyi :) )

Adni a vallásnak még egy esélyt? Itt pontosítani kéne. Olyan értelemben nem adnék esélyt a vallásnak, hogy nyilvánvalóan nem leszek vallásos, ha a gyerekem azzá válna. Egyrészről az én életem tapasztalataiból elképzelhető, hogy más konklúziókat vonok le, mint a gyermekem az ő sajátjaiból. Röviden ahány ember, annyi élet.

Másodsorban egy analógiával azt mondhatnám, hogy ilyen alapon ha szeretem az almafagyit, akkor a gyerekemnek is azt kell szeretnie. Ez viszont nonszensz.

Lebeszélni nem fogom róla, de a döntéséről mindenképp elbeszélgetnék vele. Na persze nem úgy, hogy megdorgálom, és egyoldalú kommunikációt folytatok vele, hanem megérdeklődni, hogyan, miképpen, esetleg kinek hatására jutott erre a döntésre, tisztában van-e, mivel jár ez, esetleg finoman arról is érdeklődnék, melyik egyház a szimpatikus neki (azért valószínűleg másképp reagálnék, ha szcientológus akarna lenni, mint ha református).

A döntését persze elfogadom, és tiszteletben tartom. Ez persze nem egyenlő azzal, hogy egyet is értek vele, de nem hagynám, hogy emiatt akár csak egy kicsit is megromoljon a kapcsolatunk.

Pár tanácsot azért nyilván explicit módon adnék neki: nevezetesen, hogy bárhová is kötelezi el magát, maradjon nyitott, ne ítélkezzen dolgokról első blikkre, boldog, és segítőkész. De ezeket sem annak hatására mondanám, hogy vallásossá vált, reményeim szerint már alapvetően, csecsemőkorától kezdve ezen elvek fényében fogom nevelni.

Nem, nem próbálnám lebeszélni, csupán elgondolkodtatnám. Bár szerintem az, aki nem kap keresztény nevelést, és nagyobb trauma sem éri élete során, az biztos nem "menekül" később sem a vallásokhoz.

De amúgy nem zavarna, feltéve persze ha csupán módjával vallásos, nem pedig fanatikus hívő.

Én úgy jártam,hogy átálltam az "ellenséghez".Addig-addig voltam vallásellenes,hogy belemerültem bizonyos tanításokba,és átváltozott az értékrendem.Olvastam mineről,még a scientológia "tanításait" is(hülyeség szerintem).

Nagyon sok vallás témájú könyvem van,mindazonáltal nem lettem egyetlen felekezet tagja sem.A Biblia pedig nem olyan hülyeség,segít megérteni az embereket,ha sokszor nem is tudok egy-egy viselkedési normát elfogadni.Érdekelnek a keleti vallások is,de egyiket sem tettem magamévá.Lelkileg gazdagabb lettem,már megérte!

Egy vallás nélküli hívő.