Istenhívők! Miért vannak mozgáskorlátozott, halálos beteg emberek szerintetek?

Erre van egy nagyon szép mondás: Isten útjai kifürkészhetetlenek.

Kismillió ilyen kérdés volt már, én nem vagyok hívő, de nem értem miért kell őket mindig ugyanazzal cseszegetni. Ha van Isten, egy egyszerű ember úgysem érheti fel ésszel mit miért rendez úgy, ahogy.

1. Először is halálos beteg emberek azért vannak, mert a földi élet véges, meg kell halni, és ahhoz, hogy meg tudjunk halni, ugye halálos betegnek kell lennünk.

2. Hogy miért van sok szenvedés, nyomorúság stb.? Aki ilyet kérdez, annak nagyon téves elképzelései vannak az isteni műről. A mennyországot próbálja számon kérni a földi életen. De a mennyország csak az után jön, jutalomként. Isten nem ígért a Földön jólétet, egészséget, boldogságot, harmóniát stb. Különböző képességekkel, tehetséggel, egészséggel, anyagi javakkal stb. látja el az egyes embereket, és mindenkinek a számára rendelkezésre bocsátott lehetőségek keretei között kell hasznosan élnie, isten akaratát teljesítenie. Isten a végső számonkérésnél majd figyelembe veszi a földi körülményeket és a szenvedéseket is.

Te még nem tudtad, hogy minden ember halálra van ítélve már születésétől kezdve? Legalábbis itt a földi életben, hiszen nem élünk itt örökké, ki hamarabb, ki később távozik. :-)

Na, ennyi a poén.

Komolyra fordítva a szót, én nem szeretek, de most idézni fogok, mert ennél jobban nem tudnám én se magyarázni azt, amit gondolok az ilyen kérdésekről:

"Tudásunk csak töredékes,

Töredékes prófétálásunk is.

Mikor azonban eljön a beteljesedés,

Véget ér az, ami töredékes.

...

Ma még csak tükörben, homályosan látunk,

Akkor majd színről színre.

Most csak töredékes a tudásom,

Akkor majd úgy ismerek,

Ahogy én is ismert vagyok."

Nem kell tudnom, és neked se kell tudnod az okát, időben megtudjuk, itt ebben az életben ahhoz, hogy haladjunk, nem az okok a fontosak, hanem az, hogyan élünk, hogyan éljük meg az akadályokat, és miképp oldjuk meg a problémákat, és hogy milyen emberek vagyunk, hogy viselkedünk másokkal, élünk-e a tehetségeink-adta lehetőségekkel, kibontakoztatjuk-e a tudásunkat, vagy elássuk attól félve, hogy mi lesz, ha nem sikerül.

Inkább tegyük fel úgy a kérdést, hogy még a nemhívők is miért okolják egyből mindenért Istent (aki szerintük nem is létezik)?

Ezt valahogy nem ilyen sarkítva felfogni. A vallásosság nem mese-lényekben vagy lehetetlen dolgokban való hit, hanem erkölcstan. Az Istenben való hit nem egy biankó-csekk, hogy ha hiszel akkor aztán téged semmi baj nem érhet, arany életed lesz, hanem ennek az erkölcstannak az elfogadása.

És arról ne vitatkozzunk, hogy kell e a hit, vagy nem, mert az emberi természetnek spiritualitásra mindig szüksége volt és van is (és a racionális tudományban való hit is ilyen, ahogy a pogányság is ilyen volt). Az emberi természet része. "Űzd ki a természetet, bár vasvillával, mégis újra visszatér." - Horatius