A 4 evangélista közül melyek plagizáltak az eredetiről?

Mindenki saját magától írta. Ez abban is megnyilvánul, ki milyen terjedelemmel írt meg bizonyos részeket.

Mindegyikőjük azt írta meg, amit az Úr a szívére helyezett és magának kutatott. :)

A Bibliában nincsen plagizálás. Ez a Szent Írás.

Kedves Kérdező

Máté evangéliuma:

Író: Máté

Írás helye: Palesztina

Írás befejezése: i. sz. kb. 41

Megírt időtartam: i. e. 2 — i. sz. 33.

. Ezeket a beszámolókat „Evangélium”-nak nevezik, mivel az „evangélium” szó „jó hírt” jelent. Jóllehet a négy Evangélium párhuzamos és gyakran ugyanazokat az eseményeket írja le, mégsem szolgai lemásolása egyik a másiknak. Az első három Evangéliumot összefoglalóan „szinoptikus” evangéliumoknak is szokták nevezni; ennek jelentése „hasonló látás”, minthogy ezek az Evangéliumok hasonló megközelítéssel mondják el Jézus földi életét. De a négy író mindegyike — Máté, Márk, Lukács és János — a saját történetét mondja el Krisztusról. Mindegyiküknek megvan a maga jellegzetes témája és célja; mindegyikük a saját egyéniségét tükrözi vissza, és elsősorban az olvasóira gondol. Minél alaposabban kutatjuk át írásaikat, annál tisztábban fel tudjuk ismerni az egyes megkülönböztető vonásokat, valamint azt, hogy ez a négy ihletett bibliai könyv Jézus Krisztus életének független, de egymást kiegészítő és egybehangzó beszámolóját alkotja.

Jóllehet a Máténak tulajdonított Evangélium nem nevezi meg név szerint az írót, az első egyháztörténészek döntő bizonyságtétele alapján az író kilétét nem lehet kétségbe vonni. Talán egyetlen ókori könyvnek az íróját sem tudták pontosabban és egyértelműbben meghatározni, mint a Máté könyvének íróját. Hierapolisi Papiastól (az i. sz. második század eleje) napjainkig egy sor korai tanúnk van arra vonatkozólag, hogy Máté írta ezt az Evangéliumot, és hogy evangéliuma Isten Szavának hiteles része. M’Clintock és Strong Cyclopediája ezt mondja: „A Máté evangéliumából idéz Jusztin vértanú és a Diognétoszhoz írott levél szerzője (lásd Otto: Justin Martyr, második kötet), valamint Hegészipposz, Irenaeus, Tatianasz, Athenegoras, Teofilus, Kelemen, Tertullianus és Origenész. Nem pusztán a témából, hanem az idézések módjából, az elismert tekintélyre való csendes hivatkozásból és abból, hogy a kételyre a legcsekélyebb utalás sem történik: bizonyítottnak tartjuk, hogy a birtokunkban levő könyv nem ment át semmilyen hirtelen változáson.” Az a tény, hogy Máté apostol létezett s Isten szellemével rendelkezett, bizonyíték arra, hogy írása hiteles beszámoló.

Márk evangéliuma

Író: Márk

Írás helye: Róma

Írás befejezése: i. sz. kb. 60—65

Megírt időtartam: i. sz. 29—33

A legrövidebb Evangélium összeállítását ennek a Márknak tulajdonítják. Márk Jézus apostolainak volt a munkatársa, és egyike azoknak, akik életüket a Jóhír szolgálatába állították. Azonban nem tartozott a 12 apostol közé, és nem volt Jézus közvetlen társa. Honnan ismerte akkor azokat a pontos részleteket, amelyek Jézus szolgálatáról szóló beszámolóját kezdetétől a végéig oly elevenné teszik? Papias, Irenaeus, Origenész és Tertullianus legrégibb hagyománya szerint minden bizonnyal Pétertől, akivel Márk szoros kapcsolatban állt. Vajon nem „fiam”-nak szólította-e Péter Márkot? (1Pét 5:13). Péter gyakorlatilag szemtanúja volt mindannak, amit Márk feljegyzett. Így Márk sok olyan dologról kaphatott pontos leírást Pétertől, amit más Evangéliumok nem említenek. Például Márk beszél azokról a „bérelt emberekről”, akik Zebedeusnál dolgoztak; a leprásról, aki Jézust „térden állva” kérlelte; a démontól megszállt emberről, aki „magát kövekkel hasogatta”; és hogy Jézus, miközben ’az Emberfia hatalommal és dicsőséggel való eljöveteléről’ jövendölt, az Olajfák hegyén ült, „a templommal szemben” (Márk 1:20, 40; 5:5; 13:3, 26).

5 Maga Péter mély érzésű ember volt, így át tudta érezni és el tudta mondani Márknak Jézus érzéseit és érzelmi megnyilvánulásait. Márk ezért gyakran feljegyezte, hogyan érzett Jézus és milyen hatással voltak rá bizonyos dolgok: például, amikor „mély fájdalommal, felindultan tekintett rájuk”, vagy „mélyet sóhajtott” és „mélyen szelleméből felsóhajtott” (3:5; 7:34; 8:12). Ugyancsak Márk mondta el nekünk Jézusnak a gazdag ifjú elöljáró iránti érzéseit; „megszerette őt” — írta (10:21). És mily melegséget találunk abban a beszámolóban, amely elmondja, hogy Jézus nemcsak a tanítványok közé állított egy kisgyermeket, hanem „átölelte”, egy másik alkalommal pedig „karjába vette a gyermekeket”! (9:36; 10:13–16).

6 Márk stílusa Péter bizonyos jellemvonásait tükrözi. Ez a stílus buzdító, élő, erőteljes, életerős és leíró. Úgy tűnik, mintha Márk az eseményeket nem tudná elég gyorsan elmondani. Például az „azonnal” szó többször előfordul, s ez a történet elmondását drámaivá teszi.

7 Bár Márk hozzáférhetett a Máté evangéliumához, és beszámolója csak hét százalékban tartalmaz olyat, ami a többi Evangéliumban nincs meg, mégis tévedés lenne azt gondolni, hogy Márk egyszerűen csak összesűrítette és néhány különleges részlettel bővítette Máté evangéliumát. Míg Máté Jézust úgy mutatta be, mint a megígért Messiást és Királyt, Márk Jézus életét és műveit más szemszögből nézi. Jézust Isten csodatevő Fiának, győzelmes Megmentőnek festi le. Inkább Krisztus tevékenységét hangsúlyozza ki, mint prédikációit és tanításait. Jézus példázatainak csak egy kicsiny töredékét és hosszabb beszédeiből is csak egyet jegyez fel, s még a Hegyi beszédet is kihagyja. Ezért Márk evangéliuma rövidebb, noha ugyanannyi cselekményt tartalmaz, mint a többi. Legalább 19 csodára hivatkozik.

8 Míg Máté az evangéliumát a zsidók számára írta, Márk nyilvánvalóan elsősorban a rómaiaknak írt. Honnan tudjuk ezt? Onnan, hogy Mózes törvényét csak akkor említi, amikor olyan beszélgetésről számol be, amelyben hivatkoznak arra, és Jézus nemzetségtáblázatát is teljesen kihagyja. A Krisztusról szóló Evangéliumot egyetemes jelentőségűnek tartja. Ezenkívül magyarázó jellegű kiegészítéseket fűz a zsidó szokásokhoz és tanításokhoz, amelyeket a nem zsidó olvasók feltehetőleg nem ismertek (2:18; 7:3, 4; 14:12; 15:42). Az arám kifejezéseket lefordítja (3:17; 5:41; 7:11, 34; 14:36; 15:22, 34). A palesztinai földrajzi nevekhez és növénynevekhez magyarázatokat fűz (1:5, 13; 11:13; 13:3). A zsidó fémpénzek értékét római pénzben adja meg (12:42, lábjegyzet). Több latin szót használ, mint a többi evangéliumíró, például a speculator (testőr), a praetorium (kormányzói palota) és a centurio (katonatiszt) kifejezéseket (6:27; 15:16, 39).

9 Minthogy Márk elsősorban a rómaiak számára írt, minden valószínűség szerint Rómában írta evangéliumát. A legkorábbi hagyomány és a könyv tartalma is arra enged következtetni, hogy írása ott készült, Pál apostol első vagy második bebörtönzése idején, tehát körülbelül i. sz. 60—65 táján. Ezekben az években Márk legalább egyszer, de valószínűleg inkább kétszer volt Rómában. A II. és a III. század összes vezető tekintélye megerősíti Márk írói voltát. A II. század közepe táján Márk evangéliuma közkézen forgott a keresztények között. A Keresztény Görög Iratok első katalógusaiban való megjelenése szintén megerősíti Márk evangéliumának hitelességét.

Lukács evangéliuma

Író: Lukács

Írás helye: Caesarea

Írás befejezése: i. sz. kb. 56—58

Megírt időtartam: i. e. 3 — i. sz. 33

3 Lukács több mint háromszáz olyan orvosi kifejezést, illetve szót használ — megadva orvosi jelentésüket is —, amelyet a Keresztény Görög Iratok más írói így nem használnak (ha egyáltalán használják őket). Például amikor Lukács a lepráról beszél, nem mindig ugyanazt a kifejezést használja, amit a többiek. Számukra a lepra egyszerűen lepra. De az orvos számára a leprának különböző szakaszai figyelhetők meg. Például Lukács beszél egy ’emberről, aki tele volt leprával’. Lázárról azt írja, hogy „tele volt fekélyekkel”. Egyetlen más evangéliumíró sem mondja azt, hogy Péter anyósának „magas láza” volt (5:15; 16:20; 4:38). Jóllehet a másik három evangéliumíró beszél arról, hogy Péter levágta a főpap rabszolgájának a fülét, de csak Lukács említi, hogy Jézus meggyógyította őt (22:51). Orvosra vall az arról a nőről szóló leírás is, akit „tizennyolc éve a betegség szelleme tartott hatalmában, s aki annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni”. És ki más, ha nem „Lukács, a szeretett orvos” az, aki olyan részletességgel feljegyzi az elsősegélynyújtást, amelyben a szamaritánus részesített egy embert, akinek „bekötözte sebeit, s olajat és bort öntött azokra” (13:11; 10:34).

János evangéliuma

Író: János apostol

Írás helye: Efézus vagy környéke

Írás befejezése: i. sz. kb. 98

Megírt időtartam: A bevezető után i. sz. 29—33

János majdnem hetven évet töltött tevékeny prédikálószolgálatban, azonkívül Pátmosz szigetén, a magányos száműzetése alatt látomásokban részesült és sokat elmélkedett. Ez mind nagyon felkészültté és alkalmassá tette őt arra, hogy megírja azokat a dolgokat, amelyeket már régen szívében ápolgatott. A szent szellem serkentette elméjét, hogy újra emlékezetébe idézze és leírja azokat az értékes, életadó beszédeket, melyeket Jézustól hallott, hogy minden olvasó ’el tudja hinni, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és a hit következtében életet nyerhessen az ő neve által’ (20:31).

3 A II. század elején élő keresztények elismerték, hogy János ennek az Evangéliumnak az írója, és írásait az ihletett Írások kánonja vitathatatlan részének tekintették. Alexandriai Kelemen, Irenaeus, Tertullianus és Origenész, a II. század végén és a III. század elején élő emberek mindegyike tanúskodik János írói volta mellett. Ezenkívül sok belső bizonyíték is található magában a könyvben, amely arra utal, hogy János írta azt. Az író nem lehetett más, csak zsidó, aki alaposan ismerte a zsidók szokásait és országát (2:6; 4:5; 5:2; 10:22, 23). A beszámoló bizalmas hangneme arra mutat, hogy ő nemcsak apostol volt, hanem annak a háromfős belső körnek egyike is — Péter, Jakab és János —, akik Jézust elkísérték különleges alkalmakkor (Máté 17:1; Márk 5:37; 14:33). Ezek közül Jakab (Zebedeus fia) nem jöhet számításba, mivel őt I. Heródes Agrippa i. sz. 44 táján, jóval e könyv megírása előtt vértanúhalálra ítélte (Csel 12:2). Péter sem jöhet számításba, mivel a János 21:20–24-ig terjedő versek együtt említik őt az íróval.

4 A befejező versekben az íróra mint Jézus ’szeretett tanítványára’ történik utalás. Ilyen és hasonló kifejezések többször is előfordulnak a beszámolóban, noha János apostol neve soha sincs megemlítve. A szöveg idézi Jézust, aki azt mondta az íróról: „Ha azt akarom, hogy ő megmaradjon, míg eljövök, mit törődsz vele?” (Ján 21:20, 22). Ez a kijelentés azt sejteti, hogy az itt említett tanítvány túl fogja élni Pétert és a többi apostolt. Mindez találóan illik János apostolra. Érdekes, hogy János, miután a Jézus eljöveteléről szóló látomását a Jelenések könyvében megkapta, jövendölését ezekkel a figyelemre méltó szavakkal zárja: „Ámen, jöjj el, Uram Jézus” (Jel 22:20).

Katy Weaver

Katy Weaver

Inkább maradjunk Máté esetén a 60 évek utáni időpontban. Az a nemzetközileg elfogadottabb.

A kutatók többsége azonban a következő becslésekkel ért egyet:

Márk: 68 – 73.,[16] illetve 65 – 70.[2]

Máté: 70 – 100.,[16] 80 – 85.[2] Egyes konzervatív kutatók 70. előtti dátum mellett érvelnek, főleg azok, akik nem fogadják el Márk evangéliumát elsőnek.

Lukács: 80 – 100., ezen belül a legtöbb érv 85 körülre mutat.[16], 80 – 85.[2]

János: 90 – 100.,[2] 90 – 110.[17] A többségi vélemény az, hogy több rétegből összeszerkesztve nyerte el általunk ismert formáját.

[link]

Kedves Fairil.

Ahogy gondolod.

Ám vegyük figyelembe, hogy a 60-ban már Pál apostol írta a könyveit 58-tól és Máté már nem volt ott.

Egyedül János élt a legtovább akit Pátmosz szigetére száműztek, és Ő is 100-körül halt meg még a jelenések könyvét 98-körül írta. :)

De öröm számomra, hogy ilyen tájékozottságot tanúsítasz, ezzel kapcsolatban.

Katy Weaver

A legkorábbi tanúbizonyság szerint János i. sz. körülbelül 96 táján, tehát megközelítőleg 26 évvel Jeruzsálem pusztulása után írta a Jelenések könyvét. Ez Domitianus császár uralkodásának vége felé lehetett. Ennek igazolásául Irenaeus „Against Heresies” (V. xxx.) című művében az Apokalüpszisz könyvéről ezt mondta: „Ezt a könyvet ezelőtt nem olyan régen, majdnem a mi napjainkban, Domitianus uralkodásának végén látták.” Euszebiosz és Jeromos egyetértett ezzel. Domitianus annak a Titusnak volt a testvére, aki a római seregeket vezette Jeruzsálem megsemmisítésére. Titus halálakor lett császár, 15 évvel a Jelenések könyvének megírása előtt. Ez a császár megkövetelte, hogy istenként imádják, s felvette a Dominus ac deus noster (vagyis: „Urunk és istenünk”) címet. A császár imádata nem zavarta azokat, akik hamis isteneket imádtak, de az első keresztények nem vehettek részt ebben az imádatban, és ők nem is voltak hajlandók hitükben megalkudni. Ezért Domitianus uralkodásának (i. sz. 81—96) vége felé súlyos üldözés következett a keresztényekre. Úgy vélik, hogy Domitianus száműzte Jánost Pátmosz szigetére. Amikor Domitianust 96-ban orvul megölték, utóda Nerva lett, egy sokkal türelmesebb császár, aki nyilvánvalóan szabadon engedte Jánost. A Pátmosz szigeti fogsága alatt kapta János azon látomásait, amiket leírt.

Már mindegyik apostol meghalt amikor János még aktívan írt, és szolgált, ezért a többi író, nem írhatta 100-körül a könyveit, már Pál apostol sem élt, kb.62-ben végezték ki.

Katy Weaver

Bocsánat javítok:

Pált Kb 64-65.-ben végezték ki.

Katy Weaver

Kis magyarázat az évszámokra

"Akik azt a változatot fogadják el, hogy Kr. u. 80-ban keletkezhetett, azok a Márk evangéliumból indultak ki. Ha Máté ismerte a Márk evangéliumot, akkor Máté evangéliuma csak később keletkezhetett. Márpedig Márknál utalás van a templom lerombolására (Mk 2.26) ami Kr. u. 70-ben volt, ebből következtethetően ez után írhatta csak Máté evangéliumát úgy 80 körül. Márk ezt írta: "Abjatár főpap idejében bement az Isten házába és megette a szent kenyereket, amelyeket csak a papoknak volt szabad megenniük s adott a társainak is". Ebből következtették ki, hogy Márk 70 után írhatta evangéliumát, mert múlt udejű példát hozott a templom tekintetében." by [link]

Mk 2.26-nál felhozott múlt idejű példa.

kb szavakra,töredékekre lehet hagyatkozni, mikor íródott

Vmikor 50-100 közt történhetett meg.

Sokan sok szépet írtak már róluk, csak arról feledkezik el a nagyrészük, hogy egyedül Márk apostol élt Jézus korában. Ezért hitelesség szempontjából Ő az első.

Érdekes módon ő nem írt semmit Jézus születéséről, mennybéli mivoltáról mint a "többiek"-"későbbiek" akik csak hírből, leírásokból ismerték a valóságot.