Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » A Hit Gyülekezeténél hogy fér...

A Hit Gyülekezeténél hogy fér össze az Izrael, zsidó imádat, és Jézus Krisztus tisztelete?

Figyelt kérdés
Sokszor belenézek, több izraeli zászló van, mint magyar, illetve mindig kiállnak a zsidók érdekei mellett. Emellett Jézus Krisztusról is papol N.S.
2013. márc. 5. 21:27
1 2 3 4
 31/39 anonim ***** válasza:
36%

Figyelj ez a hitgyüli is egy zsidó találmány.


Ismerek nem egy embert aki gyülis, soha semmi Isteni közelsége nem volt. Messze volt Istentől mint makó jeruzsálemtől. És most, hogy gyülis lett talán még messzebb van. De a fizetése 10%-át oda viszi.


Egy nagy agymosásnak találom az egészet, órákon keresztül hallgatják a pásztoruk szent beszédét, egy héten 3x azt hiszem. És zenéléssel indítanak előtte, hogy feldobódjanak. Na már most ha felfokozott érzelmi állapotban vagy, jelen esetben ez az öröm érzése, mert nyomattak egy kis keresztény rockot és feldobódtál, még jobban kinyílik a tudat alattid és bele lehet programozni dolgokat. Aztán órákon keresztül nyomják a szöveget, valójában az agynak azon része ami védekezni tudna a beérkező információ ellen az már rég kikapcsolt úgy elfáradt. Kvázi nem vitatkozol, nem kérdőjelezel meg semmit. Ha ez tömegesen megy akkor még hatásosabb. Tömeg manipulációnak hívják, egyfajta agy mosás. Olyan lesz az ember mint egy adat hordozó amire feltöltenek dolgokat. Ez meg is látszott rajtuk mikor egyszerű kérdéseket tettem fel a bibliával és a gyülivel kapcsolatban. Mert hát eléggé sok logikai bukfenc van bennünk, semmi értelmes választ nem tudtak adni, csak "jézus krisztus vére által bla bla.... a sátán démon bla bla...". Vagyis amit hallgatnak állandóan a pásztortól.


Nem vagyok hitgyüli ellenes, egyáltalán a vallásokat nem szeretem, semmit jót nem hoztak a világnak. Viszont rengetek halált és nyomort igen. A hitgyüli csak egy modernebb fajtája az emberek megvezetésének. De a TV is ugyan ezen az elven alapuló agymosó gép, meg a számítógépes játékok is, stb...

2013. márc. 17. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/39 anonim ***** válasza:
Volt egy film azt hiszem Viccvallás volt a címe, de youtuberól mintha eltűnt volna. Érdemes megnézni.
2013. márc. 17. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/39 anonim ***** válasza:

tudod névnélküli 30- akkor menj a hit gyülisekhez, vagy a katolikusokhoz, de mehetsz a Jézust imádó reformátusokhoz, de ott vannak jehovák szóval széles a választék....ha az én természetközelibb elmondásom nem felel meg számodra. De lehetsz eszetlen hindu is és kiülhetsz a Duna partjára, na persze, koplalva,törökülésbe, feltartott karral, akkor talán megjön a józan XXI szd- hoz illő eszed. Mert akkor legalább kezelni fognak a megmaradt elmegyógyban.


Ha normális olvastad volna blogomat akkor tudnád milyen a lélek miből áll és miért indul a testhalál után a Földünk szívéhez. Amit elmesélek az nem mese azt mind mind átéltem vagy épp a klinikai munkám közeben érzékeltem, és tanultam.


Igaz csak most kezdtem el mesélni, mert régen nem mondhattam senkinek, itt voltak az oroszok és elvittek volna. Most viszont azért mesélem el mert egy idős vagyok kettő sajnos megsérült a szivem-- és már nem tudom bemutatni- kár mert pár éve még 1 millió dollárt fizettek volna a képességeim bemutatásáért.-- de sajnos túl későn értesültem erről a szkeptikusoktól szerezhető pénzről-- akkor már lezajlott előtte két évvel az infarktusom-- így visszaléptem a bemutatástól. Pedig nagyon kellett volna, mert két kiskorú unokámat itt felejtették 9 éve és azóta én nevelem őket. S látod azt amit elmeséltem a blogban kisebbik unokámról, hogy tehetséges zenész, az is igaz-- a Versenyeken Péri Barna adta át neki az első díjat-- csodálatosan zongorázik, és szintetizátorozik. a nagyobbik unokám pedig most érettségizik.


szóval állítsd le magad, megkérnélek. jobban tennéd ha olvasnád a két blogot, mert sokat tanulhatnál belőle minden miszticizmus nélkül!

2013. márc. 18. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/39 anonim ***** válasza:
11%

Tudod kérdező az hogy Jézus benne van a szövegükben, az természetes hisz kereszténynek vallják magukat. A legnagyobb probléma az velük, hogy modern hitgyülisnek akarják feltüntetni magukat, templom, és oltár nélkül, öltönyben prédikál-- miközben olyan ókori babonaságokat szajkóz a prédikátor pl a halállal kapcsolatban, hogy a holtak lelkei az alvilágban várakoznak az utolsó ítéletre... és egyéb eszméletlen marhaságokat... egyszer hallgattam bele a tv műsorukba-- de számomra elég is...

volt...


ez a fazon a prédikátor" amerikásból hazatért magyar és itt akart egzisztenciát,jó jövedelemhez jutni, na és amerikai stílusban babonaságot terjeszteni... Sajnos a magyarok közül nagyon sokan olyanok, hogy az ami külföldi azt jobban elhiszik mint azt, amit esetleg csak magyar.


ezért lehetett az elmúlt években több mint 130 vallás közösség bejegyezve, mert keletről, nyugatról amerikásból és tudjisten még honnan csak úgy dőltek be a határainkon a szélhámosságok! A vezető rétegünk pedig egy korrupt, csaló banda volt eddig, akiket csak az érdekelte, hogy ők megszedhessék magukat, miközben kiárusítottak mindenünket, még a földet is a talpunk alól na és az emberek szellemét adták oda-- minél több mesével tömik a fejét annál tovább marad nyugton.. ez a szerencsétlen magyar nép.


Eladták a gyárainkat az idegen csődbe vitte ma kinai a cipő és a ruha vagy épp az angol kukából való. 11 cukorgyárunk volt pl. mindet külföldinek adták át majd "a répa cukor ártalmas"-- és bezárták az idegenek az üzemeket,- ma egyetlen cukorgyár van az is osztrák kézen-- a Franciák EGYETLEN cukorgyárat se zártak be! És sorolhatnám miképp kapott a népünk ilyen-olyan vallásos-meséket a munka és biztos megélhetés helyett!


Zsidó? igaz a pénz java náluk van biztos, de egyet viszont tisztelek bennük, hogy összetartanak és az ősi hitükhöz hűek.. tanulhatna tőlük a magyar....


mi magyarok eldobtuk a hitünket, pedig sokkal természetközelibb volt mint az a sok sóder amit behozott István-- Ja igaz szent István-- ez is szokásunk szentté avattuk Lászlót is, és minden olyan királyunkat akik szinte agyon gyötörték a valódi magyarságot.


Szent..szent...szent.. ez marhaság-- az ember csak tisztelt lehet akire emlékezhetünk, de szent, vagy isten soha!!

2013. márc. 18. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/39 anonim válasza:
53%

szemfényvesztés. különben nem tudnának ennyi birkát szerezni


a céljuk, hogy a népük (kullancs) elszaporodjon a gazdatest magyar népen

2013. márc. 20. 03:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/39 anonim ***** válasza:

"pár éve még 1 millió dollárt fizettek volna a képességeim bemutatásáért"


Ezen besírtam!!! XD XD

2013. márc. 20. 05:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/39 anonim ***** válasza:

Én is sírtam 36/ dühömben, hogy előbb nem hallottam erről a szkeptikus társaságok ajánlatról sajnos elkéstem-- hiába jelentkeztem és levélben megegyeztünk hogy miképp-- én kértem egy hónap haladékot... mivel csak nem 20 éve abba hagytam... csak az infarktusomat ami előtte volt majd nem két éve, annak visszamaradt sérüléseit nem kalkuláltam bele, s főleg azt nem, hogy a "LELKEM nem fogja megcsinálni"" sikerült a próbálkozásom? IGEN, minden kísérletem!! DE csak EGYETLEN percig!! Akár milyen távolságra kerültem az egy perc végére visszatért a testembe, és akkorát csapott, hogy majd ki ugrott ez a nyomorék szívem... igaz én azt is bele kalkuláltam, hogy ha a kísérletet sikerül végig csinálnom akkor elképzelhető hogy közben a testemnek annyi-- ezért úgy terveztem, hogy a előtte írásban lefektetjük, hogy a pénzt ami jár, a családomnak kell kifizetni, ha bármi történne, és a bemutatást tanuk jelenlétében végezzük. Tehát annak ellenére megkapják az unokáim a pénzt, hogy a testem holttá vált közben.-- ez azért lett volna rendkívüli, mert a halál utáni Létezést is bizonyíthatta volna!!


Egyébként több ilyen társasággal is felvettem a kapcsolatot akkortájt, de az usa fizetett volna a legtöbbet. Van ilyen szkeptikus; angol, ausztrál, indiai és kanadai.


Vannak dolgok amit az ember hisz- nem hisz- csak elképzel, de felfogni, érteni... nagyon nehéz, nekem aki sok-ezerszer átéltem egy egész felnőtt élet kellett hozzá!! Ezért nem értik azok akiket visszahoznak a halálból, vagy bevallják, vagy egy abszurd mesét kreálnak hozzá...

2013. márc. 21. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/39 anonim ***** válasza:

Izraeli zászlót nem is tudom mikor láttam utoljára, akkor szokott lenni sok amikor valaki látogatóba jön Izraelből vagy valami izraeli ünnep van, de ekkor nem tudom miért meglepő.


Még hogy nincs magyar zászló? A Hit Park bejárata azzal kezdődik hogy magyar zászló lobog a zászlórúdon...


Zsidóimádatról szó sincs. Ellenben valóban kiállnak a zsidó értékek és Izrael mellett ugyanis sokan (köztük keresztények) tagadják hogy Izrael kiválasztott nép lenne vagy a zsidóság szerepét az üdvtörténet során. Nézd meg a médiát folyamatos antiszemita, zsidóellenes vagy Izraelt vádoló kampányok zajlanak, te pedig azért vagy felháborodva hogy valaki ki is mellettük?

2013. ápr. 19. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/39 anonim ***** válasza:
0%

Izrael nem kiválasztott nép. Ilyen alapon a magyar is az lehetne, de még inkább az egyiptomiak a kínaiak, hisz nekik elég régi írott történelmük van.


A zsidó hogy ezt írta önmagáról az Ó-testamentumában, az természetes, igy kellene gondolkodnia a magyarnak is. ÉS így minden egyes embernek, hogy Ő a kiválasztott, hisz nincs még egy olyan fazon, mint Ő, egyedi (ritkán ikrek, de még akkor is különböznek!!)


Mindenkinek ezt kellene érezni a lekében hogy ÉN vagyok az egyedüli a kiválasztott és akkor nem lennének depressziósok, akik félik az életet és különböző eszement vallási vagy HIT gyülis csoportnál keresnek a fogódzót.


Minden ember isteni teremtménye Földünknek, és minden embernek élet-adta joga,hogy megkaphasson mindent, ami egy egészséges életvitelhez szükséges, nem pedig mindenféle Pót-kábítást helyette!


A másik kérdező félre téve a HITesek marhaságait-- Jézus zsidó volt és az is maradt a haláláig, a zsidó szegény nép érdekeit védte, mert az akkori zsidó papság és zsidó vezető réteg kiszolgálta a rómaiakat, a saját túlélésük miatt.

2013. ápr. 20. 07:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!