Miért van ennyire sok bigott katolikus?
Hogy végre választ is kapj a kérdésre:
a vallások terjedése azért lehetséges egyáltalán, mert az ember olyan, hogy elfogadja az első dolgot, amit hall / indoktrinálnak neki, és mindent, amivel később találkozik, elutasít (kb ezt figyelheted meg a politikában is). (Ld. a Konrad Lorenzet követő kis kacsák - őt látták meg először, és már senki, még a valódi anyjuk sem tudja meggyőzni őket, hogy Konrad Lorenz nem az anyjuk.) Ezt az elutasítást úgy nevezik, hogy kognitív disszonancia redukció - vagyis, hall valamit, ami az elfogadott nézeteivel ellenkezik, vagy legalábbis nem támogatja azokat, akkor ún kognitív disszonancia keletkezik a tudatában, amit csökkenteni igyekszik, az új tények elutasításával, elbagatelizálásával, eltorzításával, vagy a demagógia változatos eszköztárának valamely más módszerével.
Rákosi betiltotta a vallás terjesztését a templomon kívül - képzelheted, mennyire népszerű lett ezzel a papok körében :) -, amitől, teljesen jogosan azt várta, hogy néhány generáció alatt megszűnik a vallás a mindennapok része lenni, és a történelem homályába vész. Mivel a vallás célja a társadalom irányítása, a hatalomnak való vak behódolás elősegítése, Rákosi ezzel az intézkedéssel csökkenteni szerette volna a papok beleszólását a társadalom szervezésébe, nyilván a saját javára. És talán azért is, mert a társadalomnak hasznos, ha nem egy több ezer éves doktrína alapján szervezik és irányítják, és nem bénítják meg vele az emberek gondolkodását, hanem helyet hagynak a tények tiszteletének, és annak a tudományos módszernek, aminek létét a mai, modern ember köszönheti.
(Ezt egyszer leírom majd összeszedettebben is :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!