Ateista gyász: nehezebb vagy könnyebb?

nem írok kilóméteres válaszokat.

remélem te nem szoktad énekelni a himuszt. és majd a gyerekednek is kitalálsz valamit a jézuska helyett. meg a húsvét helyett.

Amennyiben nekem szólt ez utóbbi.

De, szoktam énekelni. Attól, hogy egy dalban vannak nem létező elemek, az nem jelenti, hogy ne jelenthetne valamit az embernek. Tudod, „Egy kirakatban lila dalra kelt / Egy nyakkendő”

Bár gyermekeim nincsenek, de lesz karácsony, húsvét, mikulás, stb. A különbség veled szemben csak annyi, hogy én nem hiszem már, hogy tényleg a Mikulás rénszarvasos szánon hozza az ajándékot...

De egy ilyen fundamentalistának hiába magyaráz az ember...

00:39

Nem neked mondtam, hanem a kérdezőnek.

De én is tudnék magyarázkodni, de fölösleges, mert úgysem győzzük meg egymást.

Hát nem tudom. Én hiszek Istenben, római katolikus vallású vagyok, bár sok mindenben nem értek egyet a saját vallásommal, kicsit sajátos felfogásom van az egészről.

Nagyon sok embert temettem már el.. 10 éve a keresztapám, és ez nagyon .. megtört. A mai napig nem bírom feldolgozni a halálát, és beletörődtem, hogy már nem is fogom. Úgy gondolom, hogy a gyász, a feldolgozás, a fájdalmak múlása nem attól függ, hogy hívő vagy, vagy sem, hanem attól, hogy mennyire állt hozzád közel az illető, s, hogy milyen könnyen teszi magát túl a veszteségeken. Hidd el, van nekem olyan ateista ismerősöm, aki 2-3 napra a saját apja halála után már bulizott, és jól érezte magát, és kérdéseinkre csak annyit mondott, hogy elfogadta a halál tényét, de az életét nem teszi tönkre a siránkozással. Olyat is ismerek, aki a mai napig nem tudta túltenni magát a történteken. Vallásos embereknél is így van ez.

Jómagam azt nem tudom elhinni, hogy a világ csak úgy lett, és azt sem, hogy az ember így felépült, magától, csak úgy. Pontosan ezért nem tudom elhinni azt sem, hogy a halál után vége.. A test meghal, de -szerintem:)- a lélek tovább él. Én így hiszem, én így látom, és ennek van oka is. Ugyanakkor teljes mértékben tiszteletben tartom az ateisták elképzelését is. Úgy gondolom, ami elmúlt, úgy kell felfogni, hogy "köszönöm, hogy volt", és szép emléknek eltenni. Arra nem gondoltam még - őszintén bevallom -, hogy "fogunk újra találkozni" az eltemetett szeretteimmel, de arra igen, hogy ennek nem lehet itt vége, és, hogy nem hiszem el, hogy az életünk csak a testből állna. A lelket megölni szerintem lehetetlen, és én a mai napi úgy érzem, hogy a meghaltjaim itt vannak lélekben mellettem. Hát lehet kicsit össze-vissza lett, de remélem érted, és tudtam segíteni! :)

Kívánom, hogy tudd magad túltenni a történteken, és ne fájjon..

Kedves kukunta!

"a Biblia tényleg azt mondja, hogy ha halálunkig nem térünk meg akkor annyi"

Ha te a halálodig nem térsz meg, az azt jelenti, hogy nem kérsz Isten szeretetéből, és nem kell neked az örök élet. Tied a döntés. Ha nem kéred a bűneid megváltását, nem fogadod el Krisztus szabadítását, és megváltását, akkor mit akarsz? Akkor értelmetlen a kérdésed! Mit bocsásson meg meg neked az Isten ha nem kéred?

"Ebben a keserves életben kell megtérnünk, és ettől függ egy örökkévalóság??"

Ha már meghaltál utána mit akarsz tenni, kkor hogyan akarod Krisztust követni? Ha adddig nem érdekelt az egész, utána miért érdekelne?

Vagy úgy gondolod, hogy ebben az életben bármit szabad, és mindent bocsásson meg az Isten? Meg is bocsát, ha te szívből megbánod a te bűneidet és megbocsátást kérsz!

Én is ugyanabban a helyzetben vagyok, mint a kérdező. Régi a kérdés, de remélem azóta már sikerült túltenned magad a dolgon. Sajnos a gyász ösztönös dolog, mivel bennünk van a ragaszkodás.

Imádom amikor keresztények a Bibliából kimásolt idézetekkel próbálnak téríteni...

Én nem hiszek a túlvilágban, sem semmiféle halál-magyarázatban. A hit nagyrészt a halálfélelemre alapoz. Sokkal könnyebb úgy élni, hogy azt mondjuk magunknak: ó, semmi gond, miután meghalunk, a lelkünk tovább él a paradicsomban, vagy mit tudom én hol, mintsem szembenézzünk azzal, hogy a halál végleges, nincs tovább. Sajnos az emberek nehezen tudnak megbirkózni a halál tényével, inkább ringatják magukat álomvilágba. Lehet, az a jó. De én ateista vagyok, így számomra a halál a vég, leáll az agyműködés és ennyi.

Én még csak a második napon járok, de a gyász így is nehéz, habár ő már nem szenved. De el kell fogadni, ez az univerzum törvénye.