Ezékiel milyen "repülő" szerkezetről ír könyvében?

Ezékiel próféciájának 1. fejezetében Jehovát egy hatalmas égi járművön látjuk utazni. Ez a döbbenetes négykerekű jármű önmeghajtású és csodálatos dolgokat képes megtenni. Ezékiel látomásban látta ezt az égi szekeret i. e. 613-ban, amikor az ókori Babilon egyik csatornája mellett volt.

Mit ábrázol ez a csodálatos szekér? Jehova Isten égi szervezetét. Ezt a láthatatlan birodalomban lévő összes szent szellemi teremtménye alkotja — szeráfok, kérubok és angyalok. Mivel Jehova a Legfelségesebb Isten, minden szellemi teremtménye neki van alárendelve és ő irányítja őket abban az értelemben, hogy jóindulatúan uralkodik felettük és felhasználja őket célja érdekében (Zsoltárok 103:20).

Szia!

Először is fontos tisztázni, hogy a látomás elbeszélésében az Úr megjelenése nehezen fordítható, mert a próféta maga is nehezen fejezte ki magát. Ismételten küzdött a látomás leírásánál: "alakja", "külseje", ill. "megjelenése olyan, mint..." Különösen tartózkodó magának Istennek a leírásában. Isten megjelenését erős, északról jövő szélvihar kíséri (1Kir 19:11; Jób 38:1; 40:6; Zsolt 18:11). Ókori keleti hit szerint északon van az Isten hegye (Jób 37:22; Ézs 14:13). A Zsolt 48:3 szerint a Sion-hegy a Cáfón-hegy csúcsán van. A "cáfón" szó északot is jelent. Az Úr megjelenését sűrű (vihar)felhők és tűz(villámok) kísérik (II.Móz. 19:16; Zsolt 18:10–13; 77:18; 97:2). Ebben a képben többféle hagyomány ötvöződik. Tüzes fáklyáról Ábrahám történetében olvasunk (I.Móz. 15:17), villámlásról és mennydörgésről II.Móz. 19:18-ban, a Sínai-szövetség történetében; sőt már Baalt is villámokat szórva, kerúb(ok) hátán ábrázolták (1Sám 4:4; 6:2; Zsolt 18:11). A "járkáló"-cikázó tűz az Édenkertet őrző kerúbokra emlékeztet (I.Móz. 3:24). A tűz közepén levő "ezüstös csillogás" egy, az ókorban nagyon értékes ötvözet fénye (a héber szöveg szerint "szeme"). Plinius szerint ennek 4/5 része aranyból, 1/5 része ezüstből volt. Az 5. versben említett lények nem kerúbok (Ez 10:2), mivel a kerúbok nem ember alakúak (még ha szfinxszerűen, emberi fejjel is ábrázolják őket), hanem oroszlánhoz vagy bikához hasonló testük van. Itt pedig ember alakú lényekről beszél az 5. vers – és semmiféle bibliai kézirat nem mond mást. A négyszárnyú és ember alakú lények babiloni képeken az égboltozat négy sarkát tartják (vö. 22. vers). Vagy a kiterjesztett két felső szárny tartja a lapos vagy domború tetőként ábrázolt égboltozatot, vagy a felfelé kinyújtott kezek. A két felső szárny olykor emberi kezekben végződik. A két alsó szárny rézsútosan lefelé áll, és a négy szárny így nagyjából X alakban helyezkedik el. A 7. vers szerint a lények bikalábúak. Ezt erősíti meg a párhuzamos kifejezés: mint a bikaborjú lábfeje. A 10. vers úgy értendő, hogy a lényeknek jobboldalt is két arcuk volt, baloldalt is. Ilyen ábrázolások bőven maradtak ránk abból a korból. Egy nyakon két fej jobbra néz (egyik fej a másik alatt), kettő pedig balra. Az emberarc az értelmet, az oroszlánarc a királyi méltóságot, a bikaarc az erőt, a sasarc pedig a gyorsaságot fejezi ki. A 11. vers első szavát ("és arcuk") a LXX nem tartalmazza; itt ui. már a szárnyakról van szó. Az, hogy két szárnnyal testüket (szeméremrészüket) takarták be, Ézs 6:2 is mutatja. Ézsaiás is a trónuson ülő Urat láthatta, mint Ezékiel. A 9. és 12. vers szerint a mennyei lények bármilyen irányban tudtak menni, nem kellett megfordulniuk, mert a Lélek irányította őket. A héber nyelvben a ruah szó jelentése "szél" és "lélek" is lehet. A négy mennyei lény a négy világtáj Urát, az egész világ Urát szolgálja. A négyes szám a teljességet fejezi ki (Zak 2:1.4.: négy szarv; Dán 2. és 7. rész: négy világbirodalom). A 13. vers visszakanyarodik a 4. vershez: az Úr megjelenését kísérő tüzes parázsról (Zsolt 18:9; Ez 10:2), égő fáklyákról (Gen 15:17), villogó (tkp. ide-oda járó) tűzről beszél (vö. I.Móz. 3:24). (A 13. vers elején szövegromlás található: "alak" helyett a LXX alapján "közepén" olvasandó.)

A négy élőlény mellett egy-egy (fél)drágakőből levő, fénylő kerék volt. Bár nincs szó arról, hogy ezeket tengelyek kötötték össze, bizonyos, hogy ezek az Úr trónját hordozó kocsihoz tartozó kerekek. Napnak szentelt kocsikról és lovakról mint az asszír csillagimádat kellékeiről olvasunk II.Kir 23:11-ben is. Asszíriából két- vagy négykerekű harci kocsik képei maradtak ránk; a kocsiban valamelyik istenség áll. Idegen eredetű az a szokás is, hogy vízzel teli négykerekű kocsit húztak végig a szántóföldeken "esőcsinálás" céljából (vö. Zsolt 65:12b). (A jeruzsálemi templomban levő tíz mosdóállványnak is voltak kerekei, 1Kir 7:27–30. Mennyei harci kocsikról olvasunk 2Kir 6:17-ben, Zsolt 68:18-ban és Zak 6:1–3-ban.) A kerekeken levő "szemek" hátterében a kerekek abroncsait szegélyező szegek állanak. Itt átvitt értelemben arra kell gondolnunk, hogy a trónon ülő Úr mindent lát."Mindegyik kerék közepében egy másik kerék látszott": ezt a korábbi írásmagyarázók úgy értették, hogy az egyik kerékben – azzal derékszöget képezve – ott volt a másik kerék. Valóban ismerünk is olyan ábrázolást, melyen az istenség egy gömbön áll, és a gömböt átlós alakban két kerék-forma szeli át, itt azonban inkább olyan kerékre kell gondolnunk, amelynek nincsenek küllői, hanem az abroncs kettős, igen vastag, és a pereme felé keskenyedik. (Valójában ez a kerék egyik legrégibb formája.) A 9. és 12. vers gondolatát megismétli a 19–21. vers: az élőlényeket is meg a kerekeket is egy központi erő, a Lélek irányította.

A 22. vers végén (fejük felett) helyesebb a LXX szövege: "szárnyaik felett", hiszen az asszír-babiloni képeken ember alakú, négyszárnyú lények tartják az égboltozatot (vö. 11. v.). Az égboltozat olyan, mint a jég "szeme", csillogása. A jég Palesztinában ritka és félelmes jelenség, mely az akkori hiedelem szerint Isten leheletéből keletkezik (Jób 37:10; Zsolt 147:16–18). A boltozatot szilárdnak és nagyon erősnek gondolták. Hitük szerint ez őrzi meg a földet attól, hogy lezúduljon az égi óceán vize (I.Móz. 1:6–8). Erre helyezte a teremtő Isten az égitesteket (I.Móz. 1:14–18).

Régi hagyomány szerint Izráel Istenének "lába alatt zafírkőféle volt" (II.Móz. 24:10). A héber szappír szó (26. v.) azonban nem zafírt jelent, hanem lazúrkövet (lapis lazuli). Ez a mai Afganisztán északi részén található sötétkék kő, kisebb-nagyobb fehér foltokkal és aranyszínű pettyekkel. Kedvelt fizetőeszköz és templomoknak szentelt ajándék volt. Templomok és paloták mennyezetét ezzel díszítették. A II.Móz. 24:10 szerint Isten a lazúrkőlapokból készült boltozaton állt. Ez 1:22.26 szerint a jegesen csillogó boltozat fölött még trón is volt, és ez készült lazúrkőből. A 23. vers is párhuzamos az Ézs 6:2 leírásával. A szeráfok szárnyai elfedik a testüket, az Úr iránt való tiszteletből. A 24–25. vers a 8–12. vers mondanivalóját azzal bővíti ki, hogy a négy lény szárnyainak zúgása hatalmas volt (vö. Ez 43:2). A trónon ülő Úr emberi alakban mutatta meg magát (II.Móz. 24:9; I.Kir 22:19; Ézs 6:1; Jer 1:9; Ám 7:7; 9:1). Alakja élesebben rajzolódott ki derekától fölfelé. Olyan volt, mint az ezüsttel ötvözött arany csillogása. A 27. vers második fele: "olyan volt a külseje, mint a tűz, és fénysugár volt körülötte", a trónon ülő Úr alakjának deréktól lefelé levő részére vonatkozik. Ez kevésbé pontosan körvonalazható, bizonyára a széles palást miatt. Ókori keleti képeken ugyanis a mennyboltozatot két kiterjesztett szárny formájában is ábrázolják, rajta az istenséggel, aki deréktól felfelé ember alakú és emberarcú, deréktól lefelé pedig széles, esetleg madártollakhoz hasonló palást borítja. A 28. versben már a szivárvány ragyogásához hasonlítja a próféta az Úr körül levő fényözönt. "Ilyen volt Isten dicsőségének az alakja" mondja a 28. vers. A próféta eddig is csak bátortalan hasonlatokban beszélt, küzdve annak kifejezésével, amit látott. Végül kiderül, hogy nem is magát az Urat látta, csak az Ő dicsőségét. Ez a dicsőség jelent meg a pusztai vándorlás idején a Sínai-hegynél, amikor az Úr kijelentette magát (II.Móz. 24:15–18). Megjelent akkor is, amikor a nép zúgolódott (II.Móz. 16:10; IV.Móz. 14:10; 17:6–15; 20:6). Itt, Ez. 1:28-ban azért jelenik meg az Úr, hogy Ezékielt elhívja prófétának. Az Úr dicsőségének látványa annyira lenyűgözi és hatalmába keríti a prófétát, hogy a földre borul. Ekkor szólítja őt meg az Úr.

(Ha esetleg nem lenne meg az LXX az ószövetség görög fordítása)

Üdv. Péter