Minek köszönhető az, hogy egy csomó ember csak röhög az olyan felvetéseken, hogy boszorkányok, druidák, szellemek léteznek, de ha Isten létének megkérdőjelezésére kerül sor, akkor fanatikusan védik, hogy igenis létezik?

Akiben egy kis kritikai érzék van, az már rég nevet az egyházon. Számomra a vallás és az egyház két külön dolog. Az egyházra semmi szükségem nincs, képmutató, ocsmány banda, az összes létező bűnt elkövették, és elkövetik a mai napig.

Én hívő vagyok, de Isten számomra nem "Egy felsőbb lény, ami egész idejét azzal tölti, hogy nézi, hogy mi mit csinálunk, aztán a halálunk után ítélkezik róla, hogy a Mennyben vagy a Pokolban fogjuk tölteni az örökkévalóságot"...

Vannak, akik így hisznek, de számomra ennek semmi értelme. Mindenkinek a maga módján kell megtalálnia Istent, vagy hívjuk, ahogy akarjuk.

Ez számomra abszolút nem zárja ki az érdeklődést az okkult feltevések/jelenségek iránt.

Úgy gondolom, hogy az a vallásos elvakultság, és megszállottság, amely ellenségesen kizár minden más igazságot és habzó szájjal hirdeti önnön hitelességét, épp ezáltal veszíti el minden hitelét és jogát Isten nevének a kiejtésére. Isten számomra nem az a szigorú, tiltó, könyörtelen lény, aki büntet, meg térít, meg mit tudom én, mit csinál még. És az én hitem szerint senkit nem kérne arra, hogy ne legyen érdeklődő, nyitott, kétkedő a világ menetével kapcsolatban...

Bocs, ha nem konkrétan a kérdésre válaszoltam, de elgondolkodtam.

25/N

Teljesen egyetértek a kérdezővel és az utolsó válaszolóval is!:)

Az ok,egyszerű. A média időnként felkap egy egy témát (tehetik azt akár filmekben is) és bemutatja az embereknek, persze úgy, hogy viccesnek tűnjön de legalább furának.

Ha valakinek azt mondod boszorkányok, fogadni merek, hogy a Bűbájos Boszorkák jutnának az eszébe.

Az a baj, hogy az emberek tudatlanok, és ahogy írják, inkább hisznek a média baromságainak, semmint maguk utána járnának a dolgoknak.

A mágia és okkultizmus egy érdekes dolog, de tényleg nevetségessé teszik. Ma meg mindenki azt hiszi, hogy ha valaki mágiát mond, akkor a roxforti varázslást érti alatta. Hát, ez a szűk látókör.

"egy csomó ember csak röhög az olyan felvetéseken, hogy boszorkányok, druidák, szellemek léteznek"

Tudtommal igenis léteztek boszorkányok és druidák, legalábbis emberek, akik annak vallották magukat.

Én magam egyébként nem tagadom mondjuk a szellemek létezését, igaz, nem is állítom. De ha valaki azt mondja nekem, hogy szellemek márpedig nincsenek, akkor én kérdem, és mi rá a bizonyíték? Ha azzal jön, hogy van, akkor is ezt kérdem:) Nem használok kettős mércét.

Ha valaki megkérdőjelezi Isten létét, akkor sem kezdek fanatikus védelmezésbe. Viszont ha az illető azzal jön, hogy nincs rá bizonyíték, akkor meg fogom kérdezni, hogy az ő állítására van-e? Hogy miért? Hogy rávilágítsak arra, hogy az érvelés helytelen. A bizonyíték hiánya nem bizonyíték az állítás ellenkezőjére.

Sokszor jönnek az ateisták az ilyen jellegű vitákban azzal, hogy márpedig nekem kellene bizonyítanom az állításom, nem pedig nekik cáfolni. Márpedig ez nem igaz, és szintén helytelen érv. Logikailag a két állítás teljesen ekvivalens, bármelyik igazának eldöntésére bizonyíték kell. Valahogy így zajlik a vita:

- Nincs Isten.

- Bizonyítsd be!

- Nem nekem kell bebizonyítani, hogy nincs, hanem neked kell, hogy van.

Most akkor mi van? Ő akar engem meggyőzni arról, hogy nincs Isten, de a bizonyítást tőlem várja. Ez akkor lenne jó érv, ha abból, hogy nincs bizonyíték a létezésére, az következne, hogy nincs is. De ez helytelen következtetés.

Utolsónak: Pusztán formális logikát nézve valóban. Azonban a világra vonatkozó, annak működését, eredetét, szerkezetét, stb. firtató állítások esetén a dolog mégsem szimmetrikus.

Ha én kialakítok egy többé-kevésbé koherens, más gondolatrendszerekkel és logikával konzisztens magyarázatot ad valamire, te pedig abba beleraksz még egy elemet, amit ráadásul nehezen is értelmezhető, akkor neked kell indokolnod, hogy miért kellene berakni azt az elemet.

Ha azt mondod, hogy "van Isten", az valójában nem a "nincs Isten" ellentettje, hanem annak a szituációnak, amikor egyáltalán nem mondok egy olyan állítást sem, amiben Isten szerepelne. Annak kell indokolni, aki az új elemet behozza a képbe.