Mit gondoltok a tízparancsolat követhetőségéről és érvényességéről napjainkban?

a tíz parancsolat egy útmutató, de nem szó szerinti parancs, ugyanis Isten nem kötelez senkit, Isten nem követel, nem akaratos, nem győzköd, csak jelez, hogy ez a szabály, és azt is jelzi, hogy ezt csak az Egésszel együttműködve képes igazán megtartani az ember...anélkül nem megy át. az érvényessége pedig még ugyanúgy tart...csak nem ártana megérteni, hogy ezek a tiltások, miért is vannak jelen, és miért tiltanak a bizonyos dolgoktól. :)

üdv

25/F

LastOne.Left

Régen könnyebb volt betartani, ma nehezebb sokkal, de azért betartható.

Pl. régen vasárnap az egész falu ment a templomba, el sem lehetett képzelni más alternatívát. Tehát "Az Úr napját szenteld meg" parancs nemhogy lehetőség volt, hanem egyenesen kötelező.

Manapság nehezebb betartani, hiszen sok embernek vasárnap is mennie kell dolgozni, illetve ezer dolog van, amit csinálnak az emberek templombajárás helyett.

Felosztható-e a Mózesi Törvény „szertartási” és „erkölcsi” részre, és kötelező-e a keresztényeknek az „erkölcsi törvény” (tízparancsolat) betartása?

Úgy utal Jézus a Törvényre, mintha az két részre lenne felosztva?

Máté 5:17, 21, 23, 27, 31, 38: „Ne gondoljátok, hogy megsemmisíteni jöttem a Törvényt vagy a Prófétákat. Nem megsemmisíteni jöttem, hanem betölteni.” És most figyeljük meg, hogy Jézus mit foglalt bele a további mondanivalójába: „Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: »Ne gyilkolj [2Móz 20:13; a hatodik parancsolat]« . . . Ha tehát ajándékodat az oltárhoz viszed [5Móz 16:16, 17; nem része a tízparancsolatnak] . . . Hallottátok, hogy megmondatott: »Ne kövess el házasságtörést [2Móz 20:14; a hetedik parancsolat].« Ezenkívül megmondatott: »Aki elválik feleségétől, adjon neki válólevelet [5Móz 24:1; nem része a tízparancsolatnak].« Hallottátok, hogy megmondatott: »Szemet szemért és fogat fogért [2Móz 21:23–25; nem része a tízparancsolatnak].«” (Jézus tehát felváltva hivatkozott a tízparancsolatra és a Törvény többi részére, anélkül hogy különbséget tett volna köztük. Nekünk másként kellene tennünk?)

Különválasztotta-e Jézus a tízparancsolatot, amikor ezt kérdezték tőle: „Tanító, melyik a legnagyobb parancsolat a Törvényben?” Nem. Ehelyett ezt mondta: „»Szeresd Jehovát, a te Istenedet egész szíveddel, egész lelkeddel és egész elméddel.« Ez a legnagyobb és első parancsolat. A második ehhez hasonló: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.« Ezen a két parancsolaton alapul az egész Törvény és a Próféták” (Máté 22:35–40).

Ha egyesek ragaszkodnak a tízparancsolat megtartásához (5Móz 5:6–21), mondván, hogy a Törvény többi részével ellentétben ezeket kötelesek betartani a keresztények, valójában nem éppen azt vetik el, amit Jézus a két legnagyobb parancsolatnak nevezett (az 5Mózes 6:5-öt és a 3Mózes 19:18-at idézve)?

De a másik kérdés:

Amikor a Mózesi Törvény megszűnéséről van szó, utal-e a Biblia közvetlenül arra, hogy a tízparancsolat is beleértendő abba, ami megszűnt?

Róma 7:6, 7: „Most azonban fel lettünk oldva a Törvény alól, mivel meghaltunk annak, ami fogva tartott minket . . . Mit mondjunk tehát? A Törvény bűn? Soha ne legyen úgy! Valójában nem ismertem volna meg a bűnt, ha nem lett volna a Törvény; és például nem ismertem volna a mohó kívánságot, ha a Törvény nem mondta volna: »Ne kívánj mohón.«”

(Milyen példára utalt itt Pál közvetlenül azután, hogy megírta, hogy a zsidó származású keresztények ’fel lettek oldva a Törvény alól’? A tizedik parancsolatra, s ezzel rámutatott, hogy ez hozzátartozott ahhoz a Törvényhez, amely alól fel lettek oldva.)

2Kor 3:7–11: „ha a halállal szolgáló és betűkkel kövekbe vésett törvénygyűjtemény dicsőségben jött létre, úgyhogy Izrael fiai nem tudtak kitartóan Mózes arcára nézni az ő arcának dicsősége miatt, amely megszüntetendő dicsőség volt, hogyan ne övezné sokkal inkább dicsőség a szellem szolgálatát? . . . Mert ha a megszüntetendőt dicsőséggel vezették be, sokkal inkább dicsőségnek kell öveznie a megmaradót.”

(Itt „betűkkel kövekbe vésett” törvénygyűjteményről van szó, és azt olvassuk, hogy „Izrael fiai nem tudtak kitartóan Mózes arcára nézni”, amikor azt átnyújtotta nekik. Minek a leírása ez? A 2Mózes 34:1, 28–30-ból megtudjuk, hogy ez a tízparancsolat átnyújtása; ezek voltak a kövekbe vésett parancsolatok. Nyilvánvaló, hogy ezek is ahhoz tartoznak, amiről a bibliavers kijelenti, hogy ’megszüntetendő’.)

De mit jelent ez? A Mózesi Törvény — s vele együtt a tízparancsolat — megszűnése egyben mindennemű erkölcsi korlát megszűnését is jelenti?

Semmi esetre sem! A tízparancsolat sok erkölcsi irányadó mértéke a Keresztény Görög Iratok ihletett könyveiben újra elhangzik. (A sabbat törvénye azonban nem hangzott el újra.) De akármilyen jó is egy törvény, amíg az ember vágyai a bűnös hajlamok befolyása alatt állnak, lesz törvénytelenség. A Törvényszövetség helyébe lépő új szövetségről viszont a Héberek 8:10 kijelenti: „»Mert ez az a szövetség, amelyet Izrael házával kötök ama napok múltán — ezt mondja Jehova. — Törvényeimet elméjükbe fogom helyezni, és szívükbe írom be azokat. Én Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek.«” Mennyivel célravezetőbbek ezek a törvények a kőtáblákra vésetteknél!

Lásd még: Róma 6:15–17.

A Törvény az ószövetségi kinyilatkoztatás ama részét jelenti, amely Mózes öt könyvében van leírva; a próféták pedig az Ószövetség későbbi kinyilatkoztatását jelenti, amely a szorosabb és tágabb értelemben vett próféták könyveiben van följegyezve. Mindkét kifejezés „a törvény és a próféták” együttvéve röviden az egész ószövetségi kinyilatkoztatást jelenti.

Krisztus feladata, saját szavai szerint (Mt 5: 17-18), nem az volt, hogy az ószövetségi könyvek tartalmát fölbontsa, hatályon kívül helyezze, megszüntesse, hanem hogy azt megtartsa, sőt a legtökéletesebb módon beteljesítse. Ünnepélyes nyomatékkal hangsúlyozza is, hogy „míg elmúlik az ég és föld, egy i betű vagy egy vesszőcske sem szűnik meg a törvényből, míg csak mind be nem teljesedik” (Mt 5: 18), azaz a törvény (névszerint az erkölcsi törvény) egyetlen tollvonása sem szűnik meg, mígcsak az utolsó betűig minden, aminek történnie kell, be nem teljesedik, tehát a messiási ország teljes valósulásáig, vagyis a világ végezetéig. Krisztus erre feltámadása után még egyszer kifejezetten rámutat: „Ezek az igék, amelyeket szólottam nektek, midőn még veletek valék, hogy be kell teljesedni mindennek, ami írva vagyon Mózes törvényében és a prófétákban és a zsoltárokban” (Lk 24: 44).

A törvény és a próféták beteljesítése azonban különböző módon történt, aszerint, amint az ószövetségi szentkönyvek és a mózesi vallás elméleti (hitágazatok, ígéretek és jövendölések) vagy gyakorlati (erkölcsi, szertartási és polgári törvények) tekintjük.

Elméleti tartalmát, névszerint 1. a hitágazatokat (dogmatika) Jézus egészen megtartotta, jobban megvilágította, meghatározta és kifejtette, sőt újabb hitágazatokkal bővítette; 2. az ószövetségi ígéreteket és messiási jövendöléseket pedig életével és intézményeivel teljesítette.

Gyakorlati tartalmát, vagyis a törvényt, amely 1. erkölcsi (lex moralis), 2. szertartási (lex caeremonalis) és 3. polgári (lex judicalis) törvényt foglal magában, Jézus a következőképpen teljesítette:

1. Az erkölcsi törvényt, minthogy az részint természeti, részint tételes (pozitív) isteni törvény, s mint ilyen az erkölcsi világrend örök és változhatatlan (abszolút) alapja, nemcsak teljesen fenntartotta, hanem közelebbről meghatározta, eredeti és tiszta értelmét helyreállította, tökéletesítette, és a jónak gyakorlatát a lehető legnagyobb mértékben elrendelte (a külső cselekdeteken kívül a belső, gondolati és érzelmi életre is kiterjesztette; a hozzátapadt emberi hozzátételektől és külsőségektől, valamint az írástudók és farizeusok ferde magyarázataitól megtisztította; nemesebb és túlvilági indító okokkal, malasztokkal és azok eszközeivel) egészítette ki; a házassági köteléket a mózesi dispenzációk visszavonása által megerősítette s eredeti tökéletességét helyreállította; sőt újabb parancsolatokkal (a szeretet, kivált az ellenségszeretet parancsolatával és az evangéliumi tanácsokkal) bővítette, végül saját példájával világította meg és magában mintegy megtestesítette.

Ami a szertartási és polgári törvényeket illeti, amelyek a körülményekhez szabott, előkészítő, nevelő, részben világi jellegű – relatív – törvények voltak, Jézus

2. a szertartási törvénynek csak régi, tökéletlen alakját szűntette meg, de lényegét és jelentését, új, tökéletes és beteljesült alakban fenntartotta, sőt kiegészítette. Így a mózesi szertartások előképeit (prototípusait) saját személyében, történeti tényekben és intézményekben teljesítette; a mózesi liturgia és rítusok helyett tökéletesebb, magasztosabb istentiszteleti szertartásokat rendelt; névszerint az ószövetségi előképi (prototipikus) áldozatokat a keresztáldozatban és annak folytatásában, az eucharisztikus áldozatban megvalósította és megörökítette (az előképek tehát a beteljesülés révén leváltak az Egyházról: umbram fugat veritas); a tökéletlen és erőtlen (ex opere operantis működő, vagy legális azaz törvény szerinti megigazulást – justitita – adó) szertartások helyett tökéletes (ex opere operato működő és belső megigazulást eszközlő) szertartásokat alapított; művének letéteményese, az Egyház által pedig az ószövetségi történeti emlékek (pl. ünnepek, szokások) helyett fontosabb újszövetségi tények ünneplését, vagyis az előkészítés helyett a megváltás végrehajtásának ünnepeit rendelte el. Ekként a mózesi szertartási törvény magva, a benne rejlő tanok és gondolatok megmaradtak, prototipikus jelentései megvalósultak, s maga a szertartás is tökéletes és megdicsőült alakban átment és folytatódik a keresztény kultuszban, amelyet előkészített, előre jelzett és előképezett.

3. A mózesi polgári törvény közjogi (teokratikus) és magánjogi rendelkezései, amelyeknek teológiai jelentőségük különben sem igen volt, a viszonyok változása következtében, részben már Krisztus előtt megszűntek; ami pedig azokból még megmaradt, azt a politikai alakulás (Jeruzsálem és Zsidóország végpusztulása) nemsokára eltörölte. De a teokrácia sem szűnt meg teljesen, mert eszményi, szellemi alakban új életre támadt és folytatódik az Egyházban.

Látnivaló egyrészt, hogy Krisztus méltán mondja, hogy nem oldotta föl a törvényt és a prófétákat, hanem megtartotta és beteljesítette, másrészt pedig, hogy a modern zsidók mennyire tévesen fogják föl Krisztusnak idézett szavait. Krisztus megtartotta és beteljesítette a törvényt és a prófétákat, mert az ószövetségi könyvek tartalmából megmaradt az újszövetségben: 1. a dogmatika (hitágazatok) és 2. az erkölcstan kibővítve és – amennyiben Jézus erkölcsi törvénye fölötte áll Mózes hasonló törvényének – tökéletesítve; 3. a szertartási törvény magva t.i. a benne foglalt tanok, a már megvalósult prototípusok és a folytatását képező újszövetségi kultusz; 4. a teokrácia eszményi, szellemi alakban.

A kereszténységben tehát az egész ószövetségi vallással és törvénnyel olyasmi történt, mint a gyermekkel, mikor férfivá, a hernyóval és bábbal, mikor pillangóvá, a virággal, mikor gyümölccsé lesz: ahol az új alak mellett a régi lényeg megmarad, s az új a réginek célja, folytatása és teljesedése. Csakhogy míg a felhozott hasonlatokban a fejlődés természetes, addig a kereszténység a zsidóságból Krisztus természetfölötti élete, tanítása és a megváltás ténye által alakult ki. – Megjegyzendő, hogy az őskereszténység maga is úgy tudta és érezte a dolgot, hogy ő nem újszülött, hanem az ószövetség folytatása és az isteni ígéretek törvényes örököse, a kifejlődött és beteljesedett zsidóság, az igazi, a tökéletes és eszményi Izrael, a kivirágzott fa, míg a hitetlen zsidóság az elkorhadt faág.

A mózesi törvénynek fentebb vázolt alaki megszűnése azonban nem egyformán és nem rögtön történt.

A szertartási és polgári törvények megszűnése nem egyformán történt. 1. a szertartási törvények alakilag úgy megszüntek, hogy a kereszténységben már nemcsak nem köteleznek, hanem azokat megtartani nem is szabad (lex caeremonalis non tantum mortua est, sed etiam mortifera = a szertartási törvény nemcsak meghalt, hanem bűnt – halált – okozó is). A szertartási törvények egyik főcélja ugyanis az volt, hogy Krisztust, az ő életét, műveit és egyházát előképezze, ezekre előkészítsen, s a Messiás várását szóval és jelképekben kifejezze, – következőleg azokat megtartani annyi volna, mint vallani, hogy a Messiás még nem jött el s a megváltás még nem történt meg: már pedig ez a kereszténység tagadása volna. – 2. a mózesi polgári törvény a keresztényeket már nem kötelezi, – mert Krisztus ennek az erkölcsi és szertartási törvénnyel való összeforradását megszüntette, az Isten és császár ügyét különválasztotta, a vallás nemzeti jellegét eltörölte. De azért ha valamely törvényhozó jónak látná, bűn nélkül lehetne azt egészében, vagy részben újra elrendelni és megtartani (lex judicalis mortua est, sed non mortifera = a polgári törvény meghalt, de nem okoz bűnt – halált).

A szertartási és polgári törvények alakilag nem egy csapásra, hanem fokozatosan szűntek meg. 1. Krisztus haláláig a szertartási és részben a polgári törvény még életben volt, bár betegeskedni kezdett (nec mortua erat, nec mortifera = még nem halt meg, sem bűnt – halált – okozó nem volt), vagyis akkor a törvény és az evangélium egymás mellett haladtak. Innen van, hogy Krisztus és apostolai ezeket a törvényeket megtartották, természetesen a törvényhozó szellemében s nem a farizeusi ferde magyarázat szerint. – 2. Krisztus halálával az ószövetség bevégződött és kezdetét vette az újszövetség; az előbbivel együtt: a) a szertartási törvény régi alakja is meghalt, de megtartása még nem volt tilos, hanem a zsidó-keresztényeknél (azon feltétel alatt, hogy az üdvösségre szükségesnek ne tartsák) tűrt dolog volt egészen Jeruzsálem, a teokratikus központ pusztulásáig és az evangélium elterjedéséig (mortua erat, sed nondum mortifera = meghalt, de még nem volt bűnt – halált – okozó). Jeruzsálemnek és templomának pusztulása után azonban alakilag nemcsak meghalt, hanem tiltott dolog lett (non tantum mortua erat, sed et mortifera = nemcsak meghalt, hanem halált- bűnt – okozó is); b) a mózesi polgári törvény Jeruzsálem pusztulásával szintén meghalt.

Jogilag ugyan már akkor helyeztettek érvényen kívül, amikor Krisztus a keresztfán „Beteljesedett!” szavát kiejtette, különösen pedig akkor, amikor a Szentlélek kiáradásakor pünkösd napján az első egyházközség megalakult. Már akkor tartalomnélküli héjjá, élettelen hullává lett az „ószövetség”, amely mint minden tiszteletreméltó holttetem, még egy ideig fennamrad ugyan a halottas házban, de Jeruzsálemnek, a teokratikus központnak elpusztulása után hajdani méltóságához illő tisztelettel sírba tétetett. Szent Ágoston szellemes megjegyzése szerint „illett, hogy tisztességes temetést kapjon”. (S. Augustini epist. Ad Hieronymum nr. 16. et 20.: „decebat, út synagoga cum honore sepeliretur.”)

A hegyi beszédben Jézus többször is használta a „hallottátok, hogy megmondatott” kifejezést, amikor bevezette a mózesi törvény egy-egy részletét. Majd így folytatta: „Én pedig azt mondom nektek”. Ezután megmagyarázott egy alapelvet, amely többet foglalt magában a Törvény látszólagos megtartásánál. Vajon megkérdőjelezte a Törvényt? Nem, megvédelmezte. Például az emberek jól ismerték azt a törvényt, hogy „ne gyilkolj”. Jézus ugyanakkor azt mondta, hogy ha egy ember gyűlöl valakit, azzal már megsérti e törvény szellemét. Ehhez hasonlóan, ha valaki szenvedélyes vágyakat táplál a saját házastársán kívül egy másik személy iránt, azzal megsérti azt az alapelvet, amelyre a házasságtörést tiltó isteni törvény épül (Máté 5:17, 18, 21, 22, 27–39).

„Könnyebb az égnek és a földnek elmúlni, mint hogy a Törvény betűjéből egyetlen vesszőcske is beteljesületlen maradjon.” „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak” (Lukács 16:17; 21:33; Máté 5:18; vö. Zsidók 1:10–12). A betű szerinti égről és földről tudjuk, hogy sohasem múlnak el (Zsoltárok 78:69; 104:5; Prédikátor 1:4). Jézus azt is mondta: „Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak bejutni Isten királyságába” (Márk 10:25). Jézus biztosan nem azt értette ezen, hogy egyetlen gazdag sem lehet az ő tanítványa; egyes gazdagok ugyanis az első században felkent keresztények lettek (1Timótheus 6:17–19). Jézus, amikor túlzó kifejezéseket használ, azt akarja kihangsúlyozni, mennyire nehéz a gazdag embernek Istent tenni az anyagi gazdagság és kényelem elé (Lukács 12:15–21).

Ezek mind túlzó kifejezések!

MI VOLT A MÓZESI TÖRVÉNY CÉLJA?

A Törvénnyel kapcsolatos nézetünk ma aszerint változik, hogy vajon megértjük-e vagy sem, hogy miért adott Jehova törvénygyűjteményt Izraelnek. Az Írások megmagyarázzák: „Azért adatott hozzá [az Ábrahámmal kötött szövetséghez], hogy nyílvánvalóvá legyenek a törvényszegések, amíg el nem érkezik a Mag, aki az ígéreteket kapta . . . Így hát a Törvény a Krisztushoz vezető nevelőnkké lett, hogy hit alapján legyünk igazságossá nyilvánítva (Gal 3:19, 24). Hogyan felelt meg a Törvény ennek a célnak?

Azzal, hogy az élet legkülönbözőbb területein tökéletes mintát fektetett le, kimutatta a zsidók bűnösségét. Világos volt, hogy minden jó szándék és őszinte erőfeszítés ellenére sem tudják teljesíteni követeléseit. A zsidókon mint a tökéletlen emberi család képviselőin keresztül a Törvény az egész emberiséget, tehát minket is, bűnösöknek nyilvánított, olyanoknak, akik rászolgálnak Isten bűntetésére (Róma 3:19, 20). Ezzel kihangsúlyozta, hogy az emberiségnek megmentőre van szüksége, s a hűségeseket ehhez a megmentőhöz, Jézus Krisztushoz vezette. Hogyan? Úgy, hogy azonosította őt mint az egyetlen olyat, aki tökéletesen be tudta tartani a Törvényt, vagyis mint az egyetlen bűntelen embert.

A Törvény alatt bemutatott állatáldozatoknak csak korlátozott értékük volt, de a tökéletes ember Jézus Krisztus életének feláldozása valóban eltörölhette a bűnt, s megnyithatta az utat az örök élethez azok számára, akik hitet gyakorolnak (Ján 1:29; 3:16; 1Pét 1:18, 19).

Mire alapul viszont az az állítás, hogy a mózesi törvény még mindig érvényben van? Tulajdonképpen a Jézus Krisztusban való hit hiányán. Hogyhogy? Ez a szemlélet ugyanis tagadja azt a tényt, hogy Jézus betöltötte a Törvényt, s ezzel előkészítette az utat arra, hogy Isten eltörölje azt. Olyanoknak, akik magukat keresztényeknek tartották, ugyanakkor engedtek annak az érvelésnek, hogy a Törvényt vagy egyes részeit be kell tartani, nyomatékosan írta Pál apostol: „Elszakadtatok Krisztustól, ti, akik a Törvény által akartok igaznak nyilvánulni: kiestetek a ki nem érdemelt kedvességből (Gal 5:4; vö. Róma 10:2–4).

Akik a Törvény bizonyos részeinek betartása mellett szállnak síkra, nem értik meg egészen, hogy az Isten előtti igazságos állapot nem a Törvény betartásán alapul, hanem a Jézus áldozatába vetett hiten (Gal 3:11, 12). Azt hiszik, az embernek ilyen cselekedetek által kell igaznak bizonyulnia — ami egyébként is lehetetlen lenne tökéletlen emberek számára. Az igaz, hogy szükség van cselekedetekre, amelyekkel az Isten és Krisztus keresztényekre érvényes parancsolatai iránti engedelmességünket tanúsítjuk. Így tudjuk bebizonyítani szeretetünket és hitünket (Jakab 2:15–17; Máté 28:19, 20). Ezeknek a cselekedeteknek a hiánya arra mutatna, hogy a hitünk halott.

De a megmentést kiérdemelni semmiképpen sem tudjuk, akármilyen keményen is dolgoznánk ennek érdekében. Jézus Krisztus áldozata nélkül nem lehetséges a bűntől és haláltól való szabadulás. Az örök élet ezért Isten ajándéka Jézus Krisztus által, egy rendkívüli ki nem érdemelt kedvesség megnyilvánulása, s nem a munkánk fizetsége (Ef 2:8, 9; Róma 3:23, 24; 6:23).

Amikor azt a vitás kérdést, hogy vonatkozik-e a mózesi törvény a pogányokból megtért keresztényekre, az első századi, jeruzsálemi vezető testület elé terjesztették, ők az itt megtárgyalt tényekkel összhangban döntöttek. Felismerték, hogy Jehova nem kívánta meg ezektől a pogány hívőktől a mózesi törvény iránti engedelmességet, mielőtt a szent szellemet kitöltötte volna rájuk.

A vezető testület döntésében szerepeltek ugyan olyan tilalmak „szükséges dolgok” gyanánt, amelyeket a mózesi törvény is tartalmazott, csakhogy ezek olyan bibliai események feljegyzésein alapultak, amelyek a Törvény előtti időben történtek. Így tehát nem a mózesi törvény egyes részeit nyilvánították kötelező érvényűnek a pogányságból megtért keresztényekre, hanem olyan irányadó mértékek érvényességét erősítették meg, amelyek már Mózest megelőzően is elismertek voltak (Csel 15:28, 29; vö. 1Móz 9:3, 4; 34:2–7; 35:2–5).

I. sz. 33 pünkösdje után már maguktól a zsidóktól sem követelte meg Isten a mózesi törvény betartását. A hitet gyakorló zsidóknak különösen nagy örömet okozott ez. Miért? Mert bár a pogányok is bűnösök, s ennélfogva halandók voltak, csak a zsidók álltak Isten átka alatt a Törvényszövetség áthágásáért. Azáltal azonban, ahogyan Jézus meghalt — megátkozott bűnözőként fára feszítve — a hitet gyakorló zsidók helyébe lépett, s szabadulást szerzett nekik a Törvény iránti engedetlenség miatti bűntetés alól (Gal 3:10–13). Így gondoskodott számukra megbocsátásról, amire a mózesi törvény alatt sohasem lett volna lehetőségük (Csel 13:38, 39).

A Törvény tulajdonképpen elválasztotta a zsidókat a pogányoktól. A zsidókra olyan követelményeket rótt, amelyek a pogányokra nem voltak érvényesek, viszont elzárta a körülmetéletlen pogányok elől a lehetőséget, hogy teljes mértékben csatlakozzanak a zsidókhoz imádatukban. (Vö. 2Móz 12:48; Csel 10:28.) De miután a Törvény betöltötte célját és érvénytelenné lett, zsidók és körülmetéletlen pogányok számára egyaránt lehetővé vált, hogy Krisztus által egyesüljenek az egyetlen igaz Isten imádatában (Ef 2:11–18).

Bár mi ma nem vagyunk a Törvény alatt, ismeretéből mégis mindnyájan nagy hasznot meríthetünk. Hogyan? Ne felejtsd el, Jézus zsidó anyától született, éspedig a mózesi törvény alatt. Egyes tetteit csak akkor érthetjük meg teljesen, ha ismerjük annak a törvénynek az előírásait (Gal 4:4; vö. Luk 22:7, 8). Szolgálatát olyan emberek között végezte, akik szintén a Törvény alatt voltak. Tanítása gyakran olyan helyzetekre vonatkozott, amelyek a Törvénnyel vannak kapcsolatban. (Vö. Máté 5:23, 24.)

Feltámadása után Jézus arra emlékeztette tanítványait, hogy emberi életével betöltötte a Törvényben, a Prófétáknál és a Zsoltárokban róla megírt dolgokat (Luk 24:44). Pál apostol pedig úgy utal a Törvényszövetség egyes részleteire, mint „a mennyei dolgok árnyéká”-ra és „jelképes ábrázolásá”-ra, s azt mondja, hogy „a Törvény az eljövendő jó dolgok árnyéka” (Zsid 8:4, 5; 10:1). A mózesi törvényben vannak olyan részletek, amelyek bámulatbaejtő módon teljesültek Jézus Krisztus papi voltában és emberi életének feláldozásában. Ennek megértése segít még teljesebb mértékben értékelni, mit jelentenek számunkra ezek a gondoskodások. A prófétai minták egyes részletei arra mutatnak rá, hogyan végezhetünk ma elfogadható imádatot Jehova nagy szellemi templomában. Minél jobban megértjük ezeket a dolgokat, annál jobban tudjuk értékelni a szellemtől felkent gyülekezetet és a Jézus Krisztus vezetése alatt betöltött szerepét az imádatunkban.

A mózesi törvény része az Istentől ihletett Írásoknak, amelyeknek mindegyike „hasznos a tanításra, a megjobbításra, a dolgok helyreigazítására” (2Tim 3:16). Ha igyekszünk felismerni azokat a maradandó alapelveket, amelyekre a Törvény épül, és elgondolkodni rajtuk, növekszik bennünk az a szívből jövő vágy, hogy azt tegyük, ami tetszik Istennek. Milyen hasznos is az, ha elsajátítjuk és visszatükrözzük életünkben a Törvény szellemét.

Jézus nagyon hatásosan mutatta be ezt a Hegyi beszédben. Olyanokhoz szólva, akik akkoriban a Törvény alatt voltak, rámutatott, hogy nem elég, ha valaki nem gyilkol; még a haragra való hajlamot is le kell küzdeni, s kerülni kell, hogy testvéreinkről becsmérlőn beszéljenek. Ahelyett, hogy megelégednének azzal, hogy nem követnek el házasságtörést, még végignézni sem szabadna egy nőn sóvárgó vággyal. Ugyanígy nekünk is arra kellene törekednünk, hogy minden testtagunkat Jehova igazságos útjaival hozzuk összhangba (Máté 5:21, 22, 27–30; vö. Róma 13:8–10). Ha így teszünk, bizonyítjuk, hogy megértettük a Törvény legfőbb parancsolatát: „Szeresd Jehovát, a te Istenedet egész szíveddel, egész lelkeddel és egész elméddel” (Máté 22:36, 37). Ez pedig egész biztosan közelebb vonz minket Jehova Istenhez. Bár mi nem vagyunk a mózesi törvény alatt, biztos, hogy javunkra válik, ha ismerjük azokat az alapelveket, amelyekre épül, s azokat a prófétai mintákat, amelyeket tartalmaz.