Miért utálják annyian a zsidókat?
Frici92, már az első mondatod is hazugság:
1. A Talmud _nem_ szent könyv.
2. Pláne nem "parancsol" semmit.
Pusztán vitairatok, magyarázatok vannak benne.
Az összes többi szöveged meg innen kezdve már hiteltelen.
Think again.
Több oka van, de először kezdjük azzal hogy két fajta zsidó van. Van a cionista és van az anti-cionista. Egyszerűen úgy lehetne elmagyarázni hogy mi a különbség, hogy az anti-cionisták ők igazi hívők, Isten bocsánatáért esdekelnek mindent elítélnek amit Izrael állam tett és tesz, a háborúkat, a népirtásokat, a kitelepítéseket, a terület elcsatolások a szomszédoktól, zsidó telepek építését... Sőt magát Izrael állam létezését is bűnös dolognak tartják. A cionisták azok meg azt mondják hogy Izreal az övék és joguk van ott élni és kitelepíteni az arabokat, joguk van katonai nagyhatalomnak lenni, és a szomszédos ország ellen háborúzni és területeket elcsatolni azoktól.
1. Ők Isten kiválasztott népe és elárulták őt. na meg amit Jézussal tettek (az ateisták tegyék hozzá hogy állítólag)
2. Amit az arabokkal főleg a palesztinokkal tettek és tesznek még napjainkban is. A közel kelet valószínűleg Izrael miatt olyan amilyen.
3. Azért bizonyos szinten lehet általánosítani, és a zsidók vallásukból, kultúrájukból, neveltetésükből, mentalitásukból fakadóan jobb esetben csak tipikusan számító önző önmagát felsőbbrendűnek érző és pénzsóvár rosszabb esetben már kegyetlen erkölcstelen manipulatív hataloméhes és igen az átlagosnál intelligensebbek és ezt az intelligenciájukat ezekre a dolgokra használják, és állítólag ők irányítanak mindent, de leginkább ezt a nyugati világra szokták mondani (USA-EU)
Azért mondom hogy bizonyos szinten lehet általánosítani, mert pl. genetika..... de ez nem jelenti azt hogy minden zsidó ilyen, és hogy rajtuk kívül nincsenek is ilyen emberek csak az mondom pl. ha vennénk egy bármilyen más csoportból 100 embert meg a zsidók közül is 100 embert akkor pl. a zsidóknál ez minden másodikra igaz, egy másik embercsoportra csak pl. minden harmadikra vagy negyedikre ha a tibeti buddhistákat nézzük pl. :):):):):)
Bonyolult pszichikai és sokszor önmaguknak is ellentmondó folyamatok alapján vannak népek,akiket kipécéznek a többiek és "utálnak".
Az biztos,hogy jogosan egyik népet sem lehet utálni,hisz nincs egy eleve gonosz emberekből álló népcsoport sehol a világon.csak a kultúrák sokszínűsége létezik és valószínűleg ez váltja ki a konfliktusokat,mármint ezek különbözősége.De ez ne utálat,hanem csak inkompatibiltás.
Az utálat feltehetően úgy válik állandóvá,hogy valamikor elkezdődik és később már ez a kezdeti előítélet egy önmagát felerősítő folyamattá válik,amit nem lehet lebontani. így van,hogy azok ,akik soha életükben nem találkoztak mondjuk zsidókkal csak aza alpján ítélnek,amiket hallanak róluk. na most az emberi psziché "a nem zörög a haraszt" alapján működik,tehát ha egy adott népcsoport vagy ember bármilyen normálisan is viselkedik,de egy adott pillanatban úgy kezd el viselkedni,ahogy az előítéletek mondják ,akkor megerősödik az előítélet. Annak ellenére,hgy más emberekben,népcsoportokban is ugyanúgy megvan ez a negatív tulajdonság,csak nem köthető hozzá előítélet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!